Magyarország legyőzte…

Pár hete azt írtam, hogy nyilván nem én fogom megoldani a menekültek problémáit, de lesújtó a véleményem róla. Tizenhat nap elteltével úgy tűnik, hogy Orbán Viktor megoldotta a problémát, pontosabban áttolta másra a dolgot. Már jelzőt se találok arra, hogy mit gondolok igazából a Miniszterelnökről.

Szögezzük le, hogy már szeptember elején se gondoltam, hogy az egész kérdés egyszerű lenne, és direkt nem akartam mást, mint az alapvető emberséget (írhatjuk akár keresztény értéknek) számon kérni a menekülteket pocskondiázókon. Máig is az a véleményem, hogy azok, akik egy az egyben elítélték a Kormány intézkedéseit, főleg Európára hivatkozva, önmaguknak mondtak ellent. Nekem nem az a bajom, hogy az Orbán Viktor vezette kormány igyekezett rákényszeríteni a menekülteket a regisztrációra, igyekezett táborokba terelni őket és elzárta az illegális határsértő tömeget a továbbjutástól. Ezek mind olyan intézkedései voltak, amiket pont az EU tagságunkból adódóan meg kellett tennie.

Nem, a baj ott van, hogy mindezt cinikusan, embertelenül művelték, felkészületlenül.

Hónapok óta megy a kormányzati kommunikáció arról, hogy ide ne jöjjenek a menekültek, mert

  1. nem szeretjük őket és/vagy
  2. elveszik a munkánkat de leginkább azért, mert:
  3. ők nem mi vagyunk!

Elég gyerekes, dehát istenem vannak akik így gondolkoznak. A probléma ott van, hogy attól mert Orbán Viktor így gondolkozik a kormányának még kutya kötelessége lett volna plakátkampány mellett/helyett felkészülni a helyzetre.

Én őszintén megmondom, hogy fogalmam sem volt, hogy ez az egész várható. Tudtam a háborúról, de valószínűleg ezer más hozzám hasonló állampolgárral együtt Orbánék plakátjai idejében kezdtem el ráébredni, hogy mindez hamarosan itt lesz az ajtónk előtt. Valószínűleg Te, kedves Olvasó, hasonló cipőben jársz, mint én. Szóval előbb tudták, mint mi (a jelenleginél is nagyobb szarban lennénk, ha ők is csak most riadtak volna rá a helyzetre), de a kontra produktív plakátokra elköltött vagonnyi pénzen kívül mi történt?

Semmi.

El kellett volna kezdeni táborokat építeni. Élelemmel, orvosi és jogi ellátással felszerelni. A határról, sőt már a szerb területeken el kellett volna kezdeni kitáblázni, hogy erre gyertek, itt szabad lenni, itt kiderül, hogy mi történik veletek. Aztán amikor ez az egész már adott, akkor lehet az EU-hoz menni, hogy figyi, mi itt állunk készen mindenre, most akkor kezdjünk arról is beszélni, hogy Ti mit tesztek hozzá a szituhoz.

S talált egy kulcscsomót
amivel kicsukta
Magát a világból
Vagy magából a világot
A lényeg hogy utána
Csak befelé látott

Kifordult belsők közt: Kispál és a Borz

Orbán Viktor megtalálta a kulcsát, amivel kizárta magát a világból és magából a világot. Egyáltalán nem érdekli a helyzet megoldása, eltereli a szomszédaink felé a menekültek áradatát. Ha szép szóval (értsd: plakáttal) nem megy, akkor majd erővel. Kerítés, katonaság, könnygáz. Foglalkozzanak a problémával inkább a szerbek, horvátok, szlovénok, mindegy csak ne mi.

De persze a legnagyobbat a hazátlanul bolyongó menekülteken rúgta. Azokon, akik most ott ülnek a határon, keresik a szerb-horvát határon az utat az aknamezők közt, és azokon akiket gyorsított eljárás keretében Magyarország kiutasított a schengeni övezetből egy évre.

Tudom, hogy nem lehet mindenkit befogadni. Tudom, hogy ez nem egyszerű, de Orbán Viktor a helyzet ilyetén rendezését győzelemként fogja bejelenteni. Örüljön hát a győzelmének, azok felett győzött, akiknek fegyverük se volt küzdeni.

(Címlapfotó: Index)

Az enervált CBA pénztáros

A nyár elején-közepén jelent meg egy új pénztáros lány a sarki CBA üzletben, ahol szinte nap, mint nap vásárolok salátát, Coke Zero-t az ebédemhez. Sosem volt kiemelkedő színvonalú a személyzet, de ez az új munkaerő nehezen szokott bele a feladataiba. Ideges, kapkodós, érezhetően bizonytalan. Sokszor elüti az árakat, a legalapvetőbb kódokat sem tudja (pedig a rám vonatkozókat már én is fejből fújom).

Pár napja egyszer enerváltan megkérdezte, hogy mi hazamehetünk-e normálisan a munkaidő végén. Nem nagyon várt választ, csak roppant ideges volt. Ma megint az ő kasszájához kerültem, az előttem vásárló nő szép nagy csomag szőlőt rakott a mérlegre, amit szó nélkül a répa kódjával ütött be a kasszába. Én észrevettem, a másik vásárló szintúgy, hogy a pénztáros észrevette-e nem tudom, de gyanús, hogy nem nagyon érdekelte a dolog. Aztán jöttem én. Mivel tisztában vagyok vele, hogy nem erős oldala a matek ezért ki szoktam számolni a pénzt, amennyire csak lehet. Ma sajnos kétezressel kellett fizetnem és ez megzavarta. 1280 forintot kellett volna visszaadnia. Ezt persze kiírja a pénztárgép is, de ő a kapott összeghez nem 2000 forintos, hanem 20000 forintos címletet vezetett be. Egy kínos perc telt el míg átlátta a problémát és megkaptam a helyes összeget.

A húszezres címlet egyébként bent maradt a kasszában. Már virtuálisan. Hogy miként fog a pénzzel a végén elszámolni arról fogalmam nincs. Alapvetően nem is érdekel, de egy sztorinak nem volt rossz.

Parlamenti üldögélés

Bájosan amatőr megmozdulás részese voltam ma este, de nem bántam meg a részvételt.

Munka után a lakáshoz siettem, mert át kellett venni az OBI-ból érkező csempéket. Elég lassan értek ki, hosszan pakolták, így pár perccel elkéstem a Nyugati térről, a demonstráció kezdetéről. Ahogy kibukkantam a föld alól azt hittem, hogy az a pár tucat ember gyűlt csak össze, akik taktikusan eltorlaszolták az aluljáró lépcsőit. Pár percig lézengtem, igyekeztem nem útban lenni, mikor Andi hívott, hogy Tomival a menet elején vannak, menjek hozzájuk.

Két újdonság volt a szavaiban, hogy többen vagyunk és mozgásban.

Ezzel a felvezetéssel kb. el is mondtam mindent a mai demonstrációról. A séta kellemes volt, a teljesen vezető nélküli tömeg a Parlament épülete elé hömpölygött. A szervezők itt pódium nélkül kivántak beszélni, a hangosításuk a hi-fimhez mérhető volt. Hamar rájöttek, hogy az emberfal lefog minden szót és így a sajtó se tud fotózni. Végül megkérték a tömeget, hogy üljön le. (Ennek nem annyira boldogan tettünk eleget.)

A rá következő majd fél órában jobbára érthetetlen beszédeket nem hallottunk. Nem baj, ha valaki nem tud beszélni, de ne szervezzen rá tüntetést. ☺ A végén nyugodtan elvonultunk haza.

Nem sok vizet zavartunk, főleg, hogy az eseményekkel párhuzamosan a Keletitől elkezdték deportálni a menekülteket. Én azért vagyok mégis elégdett, mert sok ember állt ki azért, hogy megmutassuk nem csak ál-keresztény köpönyegforgatók vannak az országban.

Még ha ez éppen semmit sem ér.

Embernek maradni (menekültek és idegengyűlölet)

Nyilván nem én fogom megoldani a menekültek problémáit, az is biztos, hogy újat se nagyon tudok mondani a történetben, de véleményem azért van róla. Felettébb lesújtó.

Én éppen nagyon burokban élek, a városban is sokkal kevesebbet mozgok, mint szoktam, az is sokkal inkább egy útvonalra korlátozódik, ez az ára a költözködésnek. A múlt csütörtökön elmentem Cili ovijába, hogy megismerjem az intézményt, ahova három évig viszem majd minden reggel. Ők Zsófival ott maradtak hosszabban ismerkedni én meg siettem a munkahelyemre. Mentem keresztül a Körtéren és egy padon színes bőrű család ült, a gyerekek a felnőttek ölébe hajtották a fejüket és aludtak. Köröttük szatyrok és hátizsákok. Kellemesen sütött a nap és pihentek. Szívesen leültem volna melléjük egy kicsit, de egyrészt időm se volt, másrészt tolakodni se akartam, mindenesetre azóta rengeteget járnak a fejemben. Megvolt a személyes találkozás, az első, az Európát fenyegető hordával.

Borzasztóan szégyellem magam azóta is, mint Magyar állampolgár, azért ahogy a mi közösségünk fogadja őket. Tudom, hogy vannak sokan, akik segítenek, azt is olvastam, hogy a rendőrök korrektek és, ha ez tényleg így van, akkor sok pontot javítottak a szememben, bár ez csak az alap lenne, ugye. De azt hiszem, hogy csak egy kisebbség viselkedik, és főleg érez befogadóan, emberségesen.

A kormány propaganda hadjárata a legelemibb idegengyűlöletet legitimálta, sőt keltette fel azokban is, akik nem is lennének annyira vevők rá. Hallottam a családomban egészen meglepő véleményt, hogy miként jönnek át a terroristák a határon, hallottam az eladókat a boltban, akik puskát szeretnének, hogy végre rendet tegyenek a barna söpredék közt. (Nem tennék, szájkaratésok, de, hogy ez egyáltalán eszükbe juthat, hogy kimondják, hogy ezzel hencegnek, már az is elszomorító. Gusztustalan.)

Most olvasom Csányi gyűjteményes könyvét, az Íme az embert, ami etológus szemmel járja körbe az emberi fajt. Nagyon sok mindent írt az agresszióról és az idegengyűlöletről. Hogy micsoda zsigeri, génjeinkben hordozott érzelmek ezek, amiket csak mi tudunk igazán legyűrni az állatvilágban. Hogy ettől leszünk – többek közt – emberek.

Ezt ajánlanám mindenki figyelmébe. Hogy mitől leszünk és maradunk emberek.

Ez egy szimpla einstand: Magyar Állam vs Golgota

Egészen elképesztő, hogy mit meg nem enged magának az Állam. Van egy Munkácsy kép, amit a tulajdonosa kölcsönadott a debreceni kiállításra. Közben az Állam kitalálta, hogy ő azt megvenné, de 3 millió dollárral kevesebbért, mint amennyit kérnek érte. Mikor az üzletet így nem sikerült nyélbe ütni szimplán hoztak egy törvényt, hogy ez védett nemzeti örökség és nem lehet kivinni az országból.

Egyszerűen hihetetlen, hogy ezt így lehet.

Kinek hiányzik még a nyilvános wc?

Mindig is tudtam, hogy elég csehül állunk nyilvános WC témában, úgy országosan, de az elmúlt pár évben – Cili miatt – sokkal több inger ért, mint korábban. Fiúnak ez az egész egyszerű, veszel egy nagy levegőt, gyorsan pisilsz egyet, örülsz, ha folyik a kézmosóból a víz, boldog vagy, ha maradt valami szappan, és meglepődsz ha még kézszárítási lehetőséged is van. Mindig azt hittem a női mosdók nem olyan ótvar állapotúak, mint a férfi társaik. Na, ez a mítosz megdőlt bennem, néha úgy tűnik, hogy még koszosabbak, mint a fiúké.

De az igazán szomorú a témában az, hogy örülsz, ha egyáltalán találsz egy ilyen büdös-koszos intézményt.

Milyen ország az, ahol ritkább a köztéri illemhely, mint a fehér holló? Igénytelen. Pár hete elmentünk a gyerekekkel a XII. kerületi önkormányzat által kiemelten támogatott játszótérre. Nagyon szép, nagyon jópofa játékok mindenhol, egy ismerőssel is összefutottunk, aki mondta, hogy azért járnak ide, mert itt van WC és pelenkázó. Sőt, még tiszta is!!! Helyből eszembe jutott, hogy hány alkalommal vittem el a fa mögé Cilit a játszótereken, hogy pisilhessen egyet. Vagy a pelenkázások, autókban, padokon, földön görnyedve. Teljesen mindegy hova mész, sehol nem megoldott a probléma. És főleg egy játszótéren, ez a minimum lenne. (A köztéri ivóvíz kérdése egy másik misét érne meg.)

De ha kilépünk kicsit a családos rinyálásból, az is nevetséges, hogy kiránduláskor azért ülsz be egy kávézóba, hogy elmehessen a társaság a WC-re. Remek országimázs lehet, amikor a turisták igyekeznek egy WC-t találni és maximum a 30-40 éve bezárt, lelakatolt és csövesek lakta lyukakkal találkoznak. Pedig ez a probléma nem elsősorban pénz, hanem az igényesség hiányából fakad.

Óh Te, János (kórház)

Szombat este Dávid belapátolta a megszokott adag kajáját, aztán elkezdtem altatni. Nagyon vergődött, aztán elcsitult és azt hittem túl is vagyunk rajta. Ilyenkor még a karomban marad, amíg a nővére is elalszik, csak aztán teszem a kiságyba. Most hirtelen felriadt és egetverő, panaszos sírásba tört ki. Időről időre fájdalmasan sírt, panaszkodott. Látszott rajta, ahogy hullámokba érkezik a fájdalom. Aztán hányt egyet és mi kezdtünk komolyan aggódni. Zsófi feltúrta az internetet, hogy mit mond az ilyen panaszokról, mindkettőnkben a vakbél gyulladás félelem mozgolódott.

Nem tudom jó-e a sok webbeteg oldal, mert az ember hajlamos a legkisebb, legegyszerűbb hascsikarásban is vastagbél rákot látni, de ha a kezedben visít a gyerek, azért megnézed, hogy most mi van.

Végül a becsatlakozó nagymamával hárman úgy döntöttünk, hogy bevisszük a Jánosba az ügyeletre. A gyerkőc elaludt a kezemben, beburkolva a vastag pokrócokba és nem tűnt kimondottan betegnek, mindkettőnkben felmerült, hogy forduljunk meg és menjünk haza vele. De ha már ott voltunk, akkor megmutatjuk egy orvosnak, győzött a józan ész. Óh Te, János (kórház) részletei…

A sunyító biztosítók

Az elmúlt években a kormány olyan kitartóan keresett ellenségeket, nem is értem, hogy siklottak el az ultimate evil* csoport, a biztosítók felett. Szerintem sokkal kártékonyabbak, mint a – hagyjuk a jelzőket – bankok. Számomra biztos, mert nekem bankkal nem volt bajom, de biztosító már többedjére vett palira.

*Mióta elhatároztam, hogy nem igazán káromkodom a blogon kénytelen vagyok ilyen kifejezésekkel élni a számomra sokkal kedvesebb sunyi geci helyett. Maradjunk annyiban, hogy ebben a bejegyzésben a dőlt betűvel szedett szavakat helyettesítsd be azzal a káromkodással, ami a legszimpatikusabb számodra.

Legutóbb az történt, hogy a költözködés közben Zsófi a porszívó csővel kiverte az egyik beltéri ajtó ajtaját. Amióta itt lakunk poháron és hűtő polcon kívül üveget nem törtünk, erre a finisben ez történik. Nem baj, van lakásbiztosításunk!

Zsófi jelentette a kárt, én lefényképeztem a káreseményt. Csatolta, telefonált, intézkedett. Ha jól emlékszem volt helyszíni szemle is (egy kb 30x40cm méretű táblaüvegről van szó), aztán jött az ítélet: nem fizetnek. Ugyanis a kitört üveg homokfújt mintájú volt, amire nincs biztosításunk. Akkor se, ha nem ragaszkodunk az egyedi mintájú homokfújt üveghez, csak egy új, mondjuk homályosított táblát szerettünk volna.

Éveken át fizettünk annak a búbánatos gazemeber biztosítónak, a semmiért. Szóval az Orbán kormány egy kicsit foglalkozhatna ezekkel is, kivételesen támogatnám őket. Tehetnének bármit, én hajlandó lennék egy békemenet első sort is vállalni ez ügyben.

Kétszer verik le rajtunk?

Elöljáróban csak annyi, hogy nem értek hozzá, így elhiszem, ha valaki közgazdász azt mondja, hogy hülyeség amit beszélek, a Déli pályaudvar esetében is fejet hajtottam a nálam okosabb előtt.

Szóval, azt olvastam, hogy a bróker ügyek miatt bennrekedt önkormányzati pénzeket az állam visszapótolja. (Lehet, hogy nem teljes mértékben, de jórészt igen, a gyorssegély meg már napokon belül érkezik.) Egyrészről értem, hogy nem tehetjük meg, hogy az önkormányzatokat ott hagyjuk az árok szélén: kapcsoljátok le a közműveket, zárjátok be az intézményeket aztán meglátjuk jövőre tudtok-e fizetni. Nem, ez abszurd.

De azt számolom, hogy az önkormányzatok (az irodai szleng szerint az önkormik) beszedték az adókból a pénzt, meg kaptak az adófizetők pénzéből, aztán azt befektették és elbukták. Most újra az adófizetők pénzéből segítik ki őket. Gyakorlatilag én meg Te, meg a szomszéd és a kollégák még egyszer kifizetjük ugyanazt a pénzt. Mondom, nem értek hozzá, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez a helyzet.

Fogalmam nincs, hogy törvényileg szabad-e kockáztatni a közpénzt, de ha én lennék a törvényalkotó, akkor nem engedném. Viszont akár szabad, akár nem én nagyon örülnék, ha azok az önkormányzatok, akik elbaltázták ezt a dolgot nem csak a brókerházakra igyekeznének kenni a felelősséget, hanem maguk is levonnák a konzekvenciákat. Jó leírom egyértelműen: mondjanak le a vérbe a polgármestereik.

Másrészről kicsit elegem van abból, hogy mindenki hülyeségét újra kifizethetjük. Az emberek felvették a hiteleket, hülyék voltak, a bankok meg szemetek én elhiszem, de ők vették fel a pénzt, ők költötték el, aztán mégis mindenki, pl. én, aki nem vett fel hitelt (de vettünk egy laptopot Zsófival hitelre, de azt mi ki is perkáltuk), fizeti meg az adósságmentést. És akkor most ugyanezt eljátsszuk az önkormányzatokkal is.

Úgy érzem lassan, hogy címeres ökör volt aki az elmúlt 15 évben nem vett fel egy rakás pénzt, mert úgyis elsikálják helyette a többiek a törlesztést. Jó, persze, túlzok, de mégis.

(Címlapfotó: rocketswag.com)

Előre a múltba

Az elmúlt években következetesen hülyeségnek tartottam a bankok vegzálását. A kétezres évek eleje óta van bankkártyám és emlékszem milyen eszméletlen bonyolult volt az első években pénzt felvenni róla. Pécsen el kellett sétálnom jó két kilométert, hogy a pénzemhez jussak. Alig pár bolt volt, ahol használni lehetett, a legtöbb helyen gyanakodva figyelték, az internetes vásárlás meg valami egész bonyolult és megbízhatatlan dolognak tűnt.

Aztán szép lassan egyre több ATM lett, a bankkártya adatokat egyre könnyebben adta meg az ember a webáruházakban is. Pizza, színházjegy, Tesco bevásárlás, minden megy a monitor mellől. Emellett a bankkártya térhódításának állati nagy előnye volt, hogy sürgette a pénzek fehérítését is. Amikor a fizetésed egészét vagy egy részét feketén adják, akkor kényelmetlenné válik, hogy nem a kártyádon van. Aztán jöttek a szabadságharcok, bankadók és az egyre szaporodó ATM hálózat stagnálni kezdett, újra elkezdtem a pénztárcámban hordani a fizetésemet.

Szívás.

Ma olyan problémám merült fel, hogy a számlámon nem volt elég pénz egy időzített tranzakcióhoz. Jött a hibaüzenet sms-ben, e-mailben. A pénz egyébként megvolt, csak a tárcámban. A legközelebbi Raiffeisen fiók jó negyed óra séta, vagy 4 buszmegálló. Ha hozzáveszem a várakozást is, ez bizony jó egy óra. Munkaidőben ez elég macerás. Azon töprengtem, hogy milyen szép lenne ha elérhető távolságon belül olyan ATM-ek lennének, amiből nem csak kivenni tudsz pénzt, hanem befizetni is. Aztán rájöttem, hogyha nem széllel szemben pisálna az egész pénzügyi rendszerünk, akkor értelmetlen lenne a pénzt bankó formájában gyűrögetni nap, mint nap.

Bosszantó.

Szóval átkopogtam a szomszéd irodába, hogy ha adnék kápét, akkor átutalnának-e annyi pénzt a számlámra. A második munkatársnak volt elég pénze rá, így megtörtént a tranzakció. 20 perc múlva ott vigyorgott a pénz a számlámon, aztán utaltam is tovább a megfelelő helyre.

Milyen elcseszett ez az egész.