2014. december 13. 07:20

Adtam egy pofont a nosztalgiának

Elhatároztam, hogy mivel nincsen már asztali számítógépem jó egy éve, csak a laptop, ezért a komplett számítógép asztalt eltüntetem a szobából. Szép IKEA bútor, így lapra szerelve elsuvasztom valahová a jövő évi költözésig.

Az asztalhoz tartozó polc viszont faltól-falig van rakva CD és DVD hegyekkel. Este ezt a rengeteg korongot szortíroztam ki, minden régi, de nem eredeti játék ment a szemetesbe, a Tomb Raider sorozat, Need for speed, Age of Empires, Kingdom Under Fire, Popolous, Neverhood, Midtown Madness, szóval minden, amivel a gimis és a huszas éveim egy részében szórakoztam. Csak a szép dobozosok maradtak meg, a Warcraftok és World of Warcraftok, a Diablo, Starcraft, Simsek és a Spore. A maradék CD ment egy kis dobozb, ezen régi fájlok, fényképek vagy iskolai dolgok vannak. Az utolsó adag a zenei CD szekrényből átszivárgott dobozok halma volt, ezek is újra a helyükre kerültek.

Megtaláltam egy nagyon régi komplett Kispál videó felvételt valami szilveszteri koncertről, azt átküldöm az ez egy ilyen kornak, hadd pakolják ki.

No, de amíg ezt az egészet pakolásztam az alábbi sorok jártak az eszemben:

Mindez üres lom – csak lom! Vesd ki bárkádból! Oly nehézzé teszi a csónakodat, hogy beleszakadsz az evezésbe. Oly nehézkessé és veszedelmessé válik az evez ő forgatása, hogy soha sincsen egyetlen bútól és gondtól mentes perced sem, sohasem jutsz egy kis pihenéshez, hogy elábrándozhass – nincs időd nézni, mily könnyedén suhannak el a reszkető árnyak a sekély habok fölött, s mint szökdécsel ide-oda a csillogó napsugár a víz fodrán, mint nézegetik magukat a part nagy fái a víz tükrében, nincs időd gyönyörködni az erdők zöldjében és aranysárga színében, a fehér és sárga liliomban, a víz komoran rohanó árjában, a sásban vagy a nefelejcs kékjében.

Vesd ki ezt a lomot, ember! Hadd legyen életed csónakja könnyű. Ne hordozd, csak amire szükséged van: lakályos otthonodat, egyszerű örömöket, egy vagy két olyan barátot, aki ezt a nevet meg is érdemli, valakit, akit szeretsz, és aki téged szeret, egy macskát, egy hű ebet, egy-két pipát, elegendő ételt és ruhaneműt, s az italból egy kicsit többet a szükségesnél, mert a szomjúság veszedelmes dolog.

S meglátod, hogy csónakod simábban siklik, nem borul fel könnyen, de az sem lesz olyan nagy baj, ha éppen föl is talál fordulni, az egyszerű, jó áru állja a vizet. Lesz időd, hogy gondolkozz és dolgozz. Lesz időd élvezni az élet napsugarait – meghallgatni azt az égi zenét, amelyet Isten szele a minket környező szívek húrjaiból kicsal –‚ lesz időd rá, hogy…

Igazán bocsánatot kérek. Teljesen elfeledkeztem magamról. – Jerome K. Jerome: Három ember egy csónakban