Ray Donovan – 2. évad

Hiába volt egy csomó idegesítő hiba a Ray Donovan második évadában mégis a múlt év egyik legjobb sorozata volt. Az új epizódokban Ray helyzete egyik pillanatról a másikra rendül meg. Külön meglepetés volt, hogy bár az előző évadot teljesen kerek egésznek éreztem az ottani főkonfliktust sikerült ügyesen tovább gondolni. Ahogy azt pár hete írtam itt a blogon, azért az első évadban voltak elejtett szálak is, amikből most többet újra felvettek és ügyesen beleszőtték őket az új problémákba.

A hajtás után nyomokban spoileres leszek, szóval óvatosan!

[su_service title=”Iratkozz fel értesítőre!” icon=”icon: envelope-square” icon_color=”#544741″]

Az alábbi űrlap kitöltésével feliratkozhatsz az azonnali bejegyzés értesítőre, vagy a heti hírlevélre!

[wysija_form id=”1″]

[/su_service]

Elfeledett arcok, régi problémák

Az előző évadról írt blogomban említettem, hogy az évad folyamán vannak történetszálak, amik teljesen eltűnnek, majd azzal zártam, hogy érdekes lesz a második évad milyen irányban halad tovább, a család vagy Ray munkája kerül a középpontba?

Egyrészt a régi arcok mind előkerülnek, minden eltűntnek, elfeledettnek látszó szál és figura felüti a fejét. Helyből ki is derül, hogy az előző évad csak azért tűnt kerek egésznek, mert őket kihagyták a megoldásból (meg a sorozatból). Az előző évad végén úgy tűnt Ray megpihenhet, de alig kezdődik el az új évad és máris nagyobb szarban van, mint korábban bármikor. Rászáll a CIA, az apjával megint csak a gondok, előkerül Lee Dexler, a lányának udvarló fekete rapper srác és Ashley is. Pár perc alatt Ray már azért küzd, hogy ne csukják dutyiba, a fagyi visszanyal: most őt zsarolják.

Ezzel a küzdelemmel telik el a sorozat első fele. Ray fut a problémák előtt és közben szép lassan rakja össze a szálakat, igyekszik megoldást találni. És tényleg küzd érte, de közben végig készül a bukásra is, amitől nagyon érdekes feszültség van a karakterében.

 Pro

Az évad újra nagy párbaj Ray és Mickey Donovan közt, de ez a vetélkedés Liev Schreiber és Jon Voight közt is zajlik. Mindkét színész remekül játszik, de a második évadot szerintem Voight és az idősebb Donovan nyeri. Szokás szerint ugyanazokkal a problémákkal állnak szemben és nem érzik, hogy közös a céljuk, csak azért is cseszegetik egymást. Bár úgy tűnik, hogy az adukat a történet Ray kezébe adta, de Mickey küszködése izgalmasabbra sikeredett, még ha kisstílűbb is. Persze Jon Voight egy egészen kitűnő mellékszereplővel forgatta végig a 12 epizódot, Steph DuVall haldokló hippije, Shorty, az évad legjobb perceit hozta. Az ő történetük fényét emelte még a felügyelő tiszt, Ronald Keith (Wendell Pierce) is, akit Ray szabadít Mickey nyakába és aki teljesen elvtelen módon mindig oda törleszkedik, ahol a pénz van.

Az FBI is kitesz magáért, bár az első etapban megismert, velejéig korrupt Barnes ügynök (Micheal McGrady) most is csak egy elfogadható szintet hoz, de a főnöke, Ed Cochran (Hank Azaria) kárpótol mindenért. Simlis és törtető, egy igazi pöcs. Meglepően sokáig képes irányítani Ray Donovant, de nem árulok el nagy titkot asszem, ha elpöttyentem: belebukik a végén. De addig remek, ám viszonylag rövid jelenetei mindig feldobják a sorozatot. A kezdetben teljesen feddhetetlen karakter egész meglepő, angyal a démonok között, míg egy mellékes jelenetben bele nem markol a beosztottja feleségének a mellébe, majd megy tovább, mintha mi se történt volna. Igen, ott határozottan gyanússá vált és onnantól rohamosan kezdett csúszni.

 Kontra

Ray családja viszont – újfent – nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. A sorozat legnagyobb hibái egyértelműen a feleség, Abby (Paula Malcolmson) körül tömörülnek. Pedig nem a színésznő hibája, ha nem is brillírozik, de egy sorozat mértékével mérve rendben van. Nem, a hiba a karakterben van. Tizensok éve házasok és csak most kezd rádöbbenni arra, hogy a férje munkája erőszakkal jár. Állandó pálfordulásai annyira kiszámíthatatlanok, hogy egy magyarázat van: sötét, mint az éjszaka. A probléma abban van, hogy a szerepe szerint ha nem is Nobel-díj esélyes, de ennyire semmiképpen nem hülye. A kapcsolata Jimmel (Brian Geraghty) is inkább kamaszos lázadásnak tűnik, mint valódi döntésnek a férje ellenében. Nem akarja megcsalni Rayt csak bántani akarja. Közben igyekszik kihasználni és a férjévé alakítani a zsarut is, pont azt várja tőle, amit felró Raynek: ölje meg a probléma forrását, a fekete rappert.

És ez a tökéletes pillanat az átkötésre a gyerekek irányába.

Conorral elindítottak egy sztorit, a verekedés, a beilleszkedési problémák azonban valahogy elültek és azon kívül, hogy mindent tudóan mosolyogva keresztül sétált a színen, Ray fia csak akkor jelenik meg, ha azzal nyaggatja az apját, hogy mi van a nagypapával. Érthetetlen Conor vonzódása Mickey iránt. Alig találkoztak, igazi kapcsolatuk sincsen, fura ez a rajongás.

A gyerekszínészek teljesen alkalmatlanok, egyáltalán nem játszanak jól. Bridget és az énekes-srác szerelmi története hálistennek nincs többet erőltetve, mint ami ahhoz kell, hogy ez adja Ray számára a végső problémát, amiben összefutnak a párhuzamos történetszálak. Bridget védelmében addig hátrál, míg már csak egy útja marad, a gyilkosság. A lánya kedvéért felrúgja a recsegve-ropogva inogó, de még álló kapcsolati hálóját. Ray élete, egzisztenciája a körbezsaroláson múlik, senkinek nem éri meg borítani, ezért is meglepő, hogy végül pont ő indítja be a láncreakciót.

De a szűk családon kívül is csak a totális meg nem értés várja a címszereplőt. A tesói, akikkel folyamatosan maximálisan rendes volt, érthetetlenül befeszülnek vele szemben. Bunchy és Terry sokat köszönhetnek Raynek, állandóan pártfogolja őket, miközben semmi hálát nem vár, jobb is, mert nem kap. (A Terry-Ray ellentét, az edzőterem körüli sértődés egyszerűen nevetséges. Pont olyan hihetetlen, hogy a pénzmosás nem tűnt fel a testvérének, mint az, hogy a felesége nem tudta mivel foglalkozik.)

Ray karaktere szürkébbé vált, ahogy bezárulnak körötte a lehetőségek és fokozódik a helyzet, hosszan az volt az érzésem, hogy teljesen lemossa az apja. Aztán, ahogy rálel a megoldásra újra visszanyeri a magabiztosságát és dominálni kezd. Nagyszerűen játssza végig az évadot. Azt már megszokhattuk, hogy befejezik a történetet, de ehhez sajnos sok előre sejthető sablon-megoldást alkalmaznak. A halálesetek mind előre láthatóak, csak azt nem tudod előre mikor következnek be.

Kate McPherson (Vinessa Shaw) és Ray kapcsolata őszintén indul: a szexen kívül semmi nem köti össze őket és ezt tudják is. Ezért meglepő és érthetetlen, hogy Ray miért védi körömszakadtáig a nőt, oké beleszeretett, de mikor?

A második évad nagyon sokban hasonlított az elsőre: a történet ezer helyen lyukas, de valahogy a színészek és a pergő cselekmény ezt elfeledtetik egészen a befejezésig. És valószínűleg, ha nem írsz blogot róla, akkor a nagyjára később se jössz rá. 🙂 Nagyon izgalmas epizódok, egyszerre nagyon jó és borzasztó rossz színészekkel előadva, mégis igazán jó kikapcsolódás.

[su_box title=”Ha tetszett a poszt kövess a Facebookon is!” box_color=”#424242″ radius=”0″]

[/su_box]