Politika

Nincs borítókép

Lassan másfél hónapja nem használom a Facebookot, elég jól kikopott az életemből viszont az Analytics szerint ezzel párhuzamosan a blog látogatottságán is rendesen meglátszik a lépés. Az összes mutató maradt a régi, leszámítva, hogy a Facebook ~75%-kal esett vissza. Ez azt jelenti, hogy a fel-felmerülő korábbi megosztások működnek már csak (gondolom főleg az ezen a […]
Nincs borítókép

A feleségem kicsit aggódva kérdezte a hétvégén, hogy nem bánt-e, hogy én nyolc órában dolgozom, ő meg részmunkaidőben. Engem igazán nem zavar. A rövid verzió szerint azért, mert úgy gondolom, hogy ez jó a gyerekeknek és nekem is, de még neki is. A gyerekeknek egyértelmű, hogy miért, nekem egy csomó dolgot nem kell csinálnom azzal […]
Nincs borítókép

Szóval arról akartam írni, hogy a lányom megoldotta, hogy szép keretes történet legyen az óvodás éveiből. Az az igazság, hogy az első két évben baromi nagy pechünk volt az óvónőkkel. Két nyugdíj előtt álló munkatárs, akiket nagy érzékkel egy csoporthoz osztottak be, úgy, hogy tudták nem fogja végigvinni egyik sem a csoportot. Ha ehhez hozzávesszük, […]

Esős, undorítóan ragacsos idő, amikor mozdulatlanul is leizzadsz. A korábbi naplóimat mindig időjárás jelentéssel kezdtem, valószínűleg tudat alatt a nagyapámat majmoltam, aki Dunaföldváron egy kockás füzetben vezetett naplót. Nem volt túl informatív és elég sokat elmond az öregúr világnézeti és érzelmi prioritásairól a cucc, mert az időjárással kezdte (eső, napos, hány celsius), aztán a Duna […]

Vannak még igazi basszameg pillanatok a munkában, amik pár perccel (órával) később visszatekintve leköröznek egy hosszú hétvégés-bebaszós csapatépítést. Egyszerű feladat, a webáruház egyik funkcióját új böngésző ablak helyett egy kis ajaxos modalban kell megjeleníteni. Rövid előkészítés után jött a pofára esés: desktopon minden okés, de mobilon csak egy üres popupot kaptam. Fél óra keresgélés után […]
Nincs borítókép

Cili szőlőt eszik, leejti a fürtöt, vizes foltot hagy a padlón, nézegeti. – Esetleg töröld fel. – mondom. Cili egy elegáns mozdulattal feltörli a zoknis talpával. – Na de Cili! Nem így gondoltam! – Ez volt kéznél – mentegetőzik. – Mondjuk az ember ilyenkor fog egy törlőt és feltörli. De nem így, mint egy malac… […]
Nincs borítókép

Hallom Dávid a konyhában kidob valamit, aztán párbeszéd a gyerekszobából: Cili: – Áh, már vártam magát! Mi tartott ennyi ideig? Dávid: – Hát… hát kidobtam azt a papírt a kukába. #ennyitafantáziáról #atényekazoktények #eztörténtna #cilimondta #davidmondta
Nincs borítókép

Hallom Dávid a konyhában kidob valamit, aztán párbeszéd a gyerekszobából: Cili: – Áh, már vártam magát! Mi tartott ennyi ideig? Dávid: – Hát… hát kidobtam azt a papírt a kukába. #ennyitafantáziáról #atényekazoktények #eztörténtna #cilimondta #davidmondta

A töltsünk minőségi időt a gyerekekkel program keretében nekiláttunk a Legokhoz egy hegy-alagút diorámát építeni. Ilyenkor jön jól a 3 év munkaviszony egy vasútmodellező szakboltban. Az elején érdeklődve álltak körbe, aztán amíg csak kartont vágtunk kezdték elveszteni a lelkesedést. Egy idő után egyedül maradtam a konyhaasztalnál. A Lányom kezdett el visszaszivárogni, amiikor nekiláttam felvinni a […]