Legutóbbi bejegyzések

Négy részen át próbáltam összegezni, hogy hol tartunk - szerintem - mi, magyarok. Fontosnak éreztem bő lére ereszteni, mert a záró blokkot, ami valójában a tét és a legérdekesebb téma, nem lehet anélkül tárgyalni, hogy ne néznénk objektíven az ország és a társadalom jelenlegi állapotára. A tét az, hogy jövőre meg lehet-e verni választásokon Orbán Viktor sleppjét. A logika szerint eljutottunk az utolsó ki nem próbált módszerig és annak sikerülnie kell. Kéne. De amiből ki tudunk indulni az a jelenlegi és múltbéli tudásunk, ami nem biztos, hogy érvényes lesz jövő áprilisban is.

A régi vidék–város ellentét mára nemcsak kulturális vagy gazdasági törésvonal, hanem egyfajta egymás iránti vakság is. Mintha két külön ország lakói lennénk, akik ugyanazon a térképen élnek, de nem hallják meg egymást. Ebben a részben erről írok – és arról, mit jelent ma „lemennünk vidékre”.

Tizenegy éve még csak arról írtam, hogy hiába dolgozunk, nem jutunk egyről a kettőre. Mostanra viszont már nem is az a kérdés, mire futja – hanem hogy mi maradt abból, amit egyáltalán megvehetnénk. Ez a bejegyzés egy személyes leltár arról, hogyan tűnt el mögülünk a szolgáltató állam – észrevétlenül, de visszafordíthatatlanul.

Milyen állapotban van a magyar társadalom 2025 nyarán? Milyen mintázatok ismétlődnek újra és újra a politikában, és miért tűnik úgy, mintha mindig a kisebbik rossz lenne az egyetlen opció? Ebben a blogposzt-sorozatban megpróbálok végignézni mindent: társadalmi mozgásokat, értelmiségi viselkedésmintákat, politikai kényszereket és történelmi reflexeket.

A múlt év végén elfogott egy ragadós mélabú. Úgy éreztem, hogy itt Pannónia földjén már megbaszta a fekete fene az egészet. A Tisza persze reménytkelt: Orbánéknak egyszer vége lehet, de azt az országot ők sem kívánják - vagy nem hangoztatják, amit én szeretek. Szeretnék.

Az én liberalizmusom sokkal szikárabb volt annál mindig, mint hogy a bármilyen irányú kilengéseket támogassam. Nem szeretem a tolakodó, a ripacs üzeneteket, sőt ezektől kifejezetten és zsigerileg ódzkodom. Az én liberalizmusomba nem fért sosem bele a túltolt feminizmus, ahol pozitívan diszkriminálunk, mert az én liberalizmusom csak egyenlőséget ismert, ami olyan mint Bulgakov minősége: nincs belőle […]

Balatonon voltunk, nyár vége volt talán amikor Gyurcsány Ferenc átvette Medgyessy Pétertől a miniszterelnöki széket. Mindenesetre ott ültünk a TV előtt és néztem ezt a túlmozgásos faszit, aki láthatóan ugyanolyan populista volt, mint Orbán, a nagy ellenfél. Nem sok jót néztem ki akkor belőle.

Jövőre, ha lesznek még választások a demokráciának csúfolt Magyarországon (alaptörvényileg nem köztársaság, ugye), akkor az nagy valószínűséggel éppen egy év múlva, április 5.-én lesz megtartva. Egy év jó nagy idő, érdekes lesz végigélni, de lehet, hogy fájdalmas is.

Ezen a napon

Nincs borítókép

Az ebéd közben szokásos módon ment a traccsparti az irodában, ami hamar nosztalgiázásba fordult. A covidos élmények kerültek elő, kijárási tilalom, maszkok, irodai sztorik, vásárlási idősávok. Mintha egy másik élet lennem pedig 2-3 éve még rettegtünk. Hát így múlik el.
Nincs borítókép

Amikor először hallottam, hogy a Vodafone megveszi a UPC-t gondoltam, hogy ebből nekem, aki mindkettőnél előfizető vagyok, valami jó fog kijönni. Ma megkaptam az értesítő levelet: tényleg. Kicsit több adatforgalom (+ 2gb), ha az előfizetéses net beszarik, akkor a javításig (72 óra) ingyen-korlátlan mobilnet és némi havidíj csökkentés.
Nincs borítókép

– Anya! Arra a külön foglalkozásra szeretnék járni! – Melyikre? – Tudoood, amit a Margó néni tart! – Jó, majd holnap a szülőin megtudakolom, mi ez pontosan. – De ha megkérdezik, hogy ki akar járni a Margó nénihez, akkor mindenképpen jelentkezz, mert én nagyon szeretnék. – Jó, de milyen különórát tart a Margó néni? – […]

Augusztusban kezdték játszani a Meg című filmet a mozik, amit én kb. egy éve már kinéztem magamnak. Óriáscápa meg minden, pont az a fajta gagyi, amin jól szoktam szórakozni. Még tavasz táján viccből bedobtam Zsófinak, hogy ezt majd menjünk el megnézni, viccből mert tudom, hogy ő nem nagyon szereti az ilyeneket. Legnagyobb meglepetésemre azt mondta, […]

A nyár végére elég rendesen feldagadt a belvárosi lakók és vendéglátósok közti harc. Hetek óta fel-felbukkan a hírekben, de kezdetben nem nagyon foglalkoztatott, aztán ahogy újra és újra feltűnt csak elolvastam én is, hogy miről van szó. Borzasztó bonyolult helyzetnek tűnik, ahol mindenkinek igaza van egy kicsit miközben senkinek sincs teljesen igaza.
Nincs borítókép

Cili: Olyan pechem van, hogy a Tamival meg a Pannával ültettek egy asztalhoz az oviban. Én: Az miért pech? C: Hát, mert szeretem őket. É: A pech azt jelenti, hogy valami szerencsétlenség ért. C: Ja! Akkor is pechem van, a másik oldalamon az Ivett ül. É: kérdőn nézek C: Hát állandóan beszél! – magyarázza