Outlander (Az idegen) – 1. évad

Fogalmam sincs már, hogy miként találtunk rá az Outlanderre, de elég hamar elkezdtük nézni és tavasszal már epizódról epizódra követtük a kosztümös szappanoperát.

Első évadoknál – úgy veszem észre – nem meglepő, ha alaposan megváltozik a széria a nyitó és záróepizód között. Az Outlander esetében ez legalább kétszer, de inkább háromszor történt meg. Az első rész után volt egy nagy fordulat, a szinte teljes mértékben a második világháború utáni sztori egy huszáros vágással a 18. századba zökkent és legnagyobb sajnálatomra egyre ritkábban tűntek fel a 20. századi jelenetek. Gyakorlatilag a félévad záróig a sorozat elég lassú, nem túl akció dús, de annál érzelmesebb volt. Ha általánosítanék, akkor inkább egy csajos-kosztümös romantikus filmet néztünk.

Az évad második fele azonban kizökkent ebből, a jelenkori szálakat teljesen elfelejtettük, a történet csak a múltra korlátozódott. A főhős(nő) sikeresen beilleszkedett és az első részek ellenfeleiből barátok, szerető, és férj lettek. A tavaszi epizódok első felében a friss szerelmesek egymáshoz csiszolódása mellett a negatív hős kezdett egyre nagyobb teret kapni, néhány epizódban Claire nézőpontja helyett egy-egy másik szereplő szemén láthattuk a történéseket. Ez kifejezetten jót tett egyébként a sorozatnak.

Az utolsó részekre aztán egyre élesebb váltások jöttek, a romantikus lányregény egyre durvább (szexuális) erőszakba és kínzásba torkollott. Meg kell mondjam, hogy egyáltalán nem tetszett ez a fordulat, kifejezetten zavaró volt a kínzások részletes bemutatása. Aztán egy – újabb – éles váltással az utolsó percek nyugalmat hoztak, kíváncsi vagyok a második évad is ilyen hektikus lesz-e.

Bár látható, hogy a sorozat keresi még önmagát, de egy biztos: nagyon izgalmas.

Ez az izgalom független a stílustól, jó volt a romantikus részeknél, a fantasy-időutazásnál és az agresszív záró epizódokban is. Nem ismerem a könyvet, amiből készült, de valószínűleg jó lehet az alap, amiből építkeznek a forgatókönyv írók. És az az igazság, hogy a jó sztori mellé sikerült jó, néhol egész kitűnő, színészeket válogatni.

A főszereplő, Claire Randall, egy számomra teljesen ismeretlen színésznő, Caitriona Balfe alakítása. Az IMDB szerint az elmúlt években elég sok filmben és sorozatban játszott, de alapvetően modellként kezdte a karrierjét. Tényleg szép, és ügyes színésznő. Arról nem ő tehet, hanem a szerepe, hogy teljesen életszerűtlen, ahogy túlélt és beilleszkedett a múltban (már amennyire bármi racionalitást kell vinni egy időutazásba). Dehát eleve ez a sorozat gyenge pontja, amin túl kell lépni, hogy élvezhessük az egyébként remek epizódokat.

Hogy főszereplők-e a férjek, azt nem tudom, mindenesetre elég egyenrangúnak tűnnek. A gonosz múlt-béli Jack Randall kapitány, aki egyben a Claire 20. századi férje is (legalábbis ükunokailag, akkor Frank néven) Tobias Menzies alakítása, aki talán a legjobb színész a sorozatban. Unalmas lehet ez nálam, mindig a negatív hősök tetszenek a legjobban, talán abban kereshető a magyarázat, hogy egy pozitív szereplő a fele eszköztárában korlátozott, míg a negatív hős felvonultathatja szimpatikus és sötét oldalát is. Biztos hálásabb feladat gonoszt játszani. Akár így, akár úgy Tobias Menziesnek ez remekül megy: ha meglátnom a fejét a képernyőn már utálom.

Claire kora-újkori szívszerelme már jóval kevésbé mozgat meg. Jamie Fraser alakítója, Sam Heughan igazi szépfiú, kicsit buta arccal és hordó mellkassal. Gondolom a tinilányoknak bejön a fiatalember zsánere, de színészként nem rossz. Nincs vészesen nehéz dolga, de elhiszem róla, hogy ennél bonyolultabbat is el tudna játszani, miközben még mindig jóképű marad. Nyálas, de ügyes.

A másod és harmadvonal már változatosabb színvonalat hoz, de azokon a posztokon ez egyáltalán nem gond. Kedveltem a két MacKenzie testvért, a nyomorék klán vezért és a hadúr, ármánykodó öccsét. Különösen az utóbbi, a Dougal MacKenziet alakító Graham McTavish volt jó.

Az első évadot az IMDB információk szerint látatlanban rendelték meg, nem volt pilot, és lesz folytatás is. Azt remélem a második évadra sikerül kicsit gatyába rázni a szeszélyesen változatos stílust, és valami arany középútra terelni ezt az izgalmas történetet. Ha nem is hosszan, de egy-két évadot még szívesen néznék belőle, bár félő, hogy ha elnyújtják hasonló sorsa jut, mint a Downton Abbey, amit érthetelen, hogy miért görgetnek még mindig tovább. Egy év múlva ilyenkor meglátjuk mi alakult belőle.