#Balaton hashtag


Sokféle undorító időjárás létezik, de a párás meleg mindegyiknél elviselhetetlenebb. Az idei nyár meg a párás melegről szól, sajnos. valamikor májusban volt 2-3 hét igazi nyár, kánikulával meg minden, ami ahhoz tartozik, azóta szinte mindig esik és 26-35 között mozog a hőmérséklet.

Szombaton például úgy jártam, hogy elhatároztam a Normafától az Erzsébet kilátó és a Hárs-hegyi kilátó érintésével átsétálok Hűvösvölgybe. A gyerekek meg Zsófi ugyanezt fogaskerekűvel és gyerekvasúttal tervezték megtenni. A Normafa és a János-hegy közt félúton ért el a zivatar. Az ősbükkösben voltam éppen és elkezdtek csapkodni a villámok, a mennydörgés mintha mellettem szólalt volna meg. Ijesztő volt. Az egyik (kisebb) villám tőlem pár méterre csapott le.

Szóval elrobogtam a kilátóig és ott meghúztam magam, reménytelenül figyelve ahogy egyre újabb és újabb felhők jönnek Zsámbék felől. Egyébként remek kilátás nyílt a városra, amit szétvert alattam éppen a vihar, csináltam is pár fotót majd megnézem, hogy sikerültek.

Egy szó, mint száz nem volt egy kéjhömpöly. A Hárs hegyre már nem másztam át, mert zúdult le róla a saras esővíz, a Szépjuhásznénál elcsíptem a vonatot, amivel a többiek döcögtek és csatlakoztam hozzájuk. Szeretném hozzátenni, hogy a hűvösvölgyi állomáson már sütött a nap és azóta sem hagyja abba.

Vasárnap így aztán lementünk Dorogra, Bandival és Anival és igyekeztünk nem szétégni a perzselő napon. Fura hely ez a dorogi öböl, egy csomó tetovált szlovák és magyar család, egy közepes konyhájú büfé és egész nap csak pancsolsz meg fekszel a homokban, mégse unod meg. Ugyanez a Balatonnál teljesen kiakasztana.

Elég zilált hétvége volt ez így, de annyi minden történt, hogy olyan mintha egy kis önálló nyaralás lett volna. Most kipihenem magam az irodában a héten. :)


A szombati napom jó részét a tetőcsomagtartó és a biciklisín felszerelésével töltöttem (előzmények itt). A Duster egy remek autó, de a tetőcsomagtartóhoz a két oldalsó, gyárilag beszerelt izé… rúd, szóval a tervezésekor feláldozták a funkcionalitást a design oltárán. Elvileg a két keresztrúd között 70 cm helynek kell lennie, hogy biztonságosan szállíthassunk bármit az autó tetején. Ezt sikerült kicentizni. Nem mintha nem lenne még kb 70 centi hely, de az alap rudakat a két végükön brutális nagy műanyag házakba vezették be. Értem én hogy terepjáró és ettől masszívabb hatást kelt az egész, de akkoris.

Mondjuk ezzel még meg tudtam volna békülni, de a másik probléma az, hogy a tető és a keresztrudak közt alig 10 centi hely van, na ott csavarozzál, komám. Szombaton hét ágra sütött a nap és én meg csak izzadtam a nyitott ajtóban állva

A Duster másik tervezési hibája, hogy a hátsó ajtóknál az ülés kilóg teljesen, nem gondoltak arra a mérnökök, hogy valaki majd felállna a peremére, hogy a tető közepén egy csavart meghúzzon. Kénytelen vagy ráálni így aztán az ülésre, amin persze ott van még a gyerekülés is, az élet nem könnyű.

a tetőn igazítva a rudakat, hogy meglegyen a 70 centiméter, egyenes és párhuzamos is legyen. Ha oda-odaért a könyököm vagy a karom, akkor kicsit káromkodtam, mert rohadt forró volt a kocsi lemeze. Tipikusan az a szituáció volt, amikor éreztem, hogy a legjobb barátom a racsnis csavarhúzó lesz. Ebből az állatfajból most van két verzióm is, örököltem egyet a feleségem nagypapájától. Sajnos mindkét racsnis készlet feltételezte, hogy vagy lesz 10 centinél nagyobb helyem a kezeléséhez vagy nem egy menetes szár hosszúságú U-elemet szeretnék megfogni vele. Szóval maradt a kis 12-es csavarkulcs. Éppen túl voltam a csalódásomon amikor megjelent az apósom és megkérdezte, hogy miért nem a racsnis kulccsal szerelem a rudakat. Nem nagyon hitte, hogy ez nem megoldható, így aztán megint végigjátszottuk a teljes sztorit, egyik készlet, másik készlet végül sajnálkoztunk egy sort, hogy sajnos a kis 12-es csavarkulcs maradt.

Strandolás
Strandolás

A hét további részében viszont tényleg sikerült kikapcsolódni. Vasárnap elmentünk Gyulakeszire a barátainkhoz és az ebédelésen kívül a kertben ültünk és beszélgettünk. Aztán a napi program a továbbiakban abból állt, hogy reggeliztünk valamit, lesétáltunk a strandra, fürödtünk egy nagyot, hazasétáltunk és ebédig pihengettünk, ebéd után lesétáltunk a strandra és fürödtünk, aztán szabad foglalkozás, vacsi, fürdetés, altatás. Esetleg egy filmnézés. Az az igazság, hogy alig használtam a telefonomat viszont kiolvastam két könyvet. Több ilyenre lenne szükség.

Most három hét munka, aztán majd megint egy hét Balaton. Utána meg lassacskán véget ér ez a nyár is.



A nyaralás rám fog férni, elég húzós pár hét van mögöttem a melóhelyen. A lefejlesztett cuccot egy barátságos levél kíséretében hátrahagytam a kollégáknak, hogy van egy hetük kitesztelni, hogy mit csesztem el, aztán ha visszajövök hiba javítok és mehet élesbe. Vidáman fogadták és elmenőben biztosítottak róla, hogy minden észrevételükről azonnal értesítenek telefonon. Csak, hogy ne unatkozzam nagyon ott a Balatonnál.

Megköszöntem.

Holnap nem lesz egyszerű napunk, becsomagolni egy hétre, betömködni mindent az autóba, pluszban még az újonnan vett tető-csomagtartóra ráeszkábálni a régi bicikli szállító síneket. Sokat fogok káromkodni már érzem. Cserébe végre 5 nap után újra látom a lányomat, aki eddig a nagyanyjával nyaralt. A rendszeres telefonálásaink alapján minekünk ő nagyon hiányzott, de neki kevésbé jutottunk az eszébe. Gondolom ez így van rendben, meg persze sokkal jobb, mintha kisírta volna utánunk a két szemét, de egy kicsit meg vagyok bántva.

A következő nagy kérdés az, hogy vajon a család tényleg megértette-e, hogy azt kértük ezen a héten mienk legyen a nyaraló. Ami azt jelenti, hogy csak mi. Egy hétig. Meglátjuk.


A thaiföldi barlangban rekedt gyerekek drámája és csodálatos megmenekülése körüli internetes felhajtás teljesen olyan volt, mint a Rádió aranykorában a kútba esett gyerek sztorija. Mindenki erről beszélt, olvastuk a híreket. Leszámítva a feleségemet, aki valahogy kimaradt az egészből és értetlenül nézett rám, amikor elkezdtem erről beszélni.

Az Internet aranykora, vicces.

Túl vagyok az első nagy munkámon, az első igazán komoly munkán az új irodában. Olyasmi, mint amikor egy középkori építőmester átvett egy katedrálist a mesterétől és elégedetten nézi, ahogy a saját ötlete belesimul az eredeti épületbe. Határidő előtt 3 nappal lett meg, persze jön a tesztelés meg minden, de alapvetően nagyot húztam vele. A kedvenc kolléga, aki egyben főnök is vagy valami afféle jelezte is, hogy ügyes gyerek vagyok. Ez a vicceskedő hangnembe csomagolt elismerés tőle nagy szó, kellőképpen át is érzem.

Este olvasgattam a két évvel ezelőtti naplóimat, akkor éppen beszokóban voltam egy másik munkahelyre, próbaidő meg minden és nagyon aggódtam. Már el is felejtettem, hogy mennyire nehezen indult ott az évadom, hogy mennyire bizonytalan voltam, nem szerettem, azt hiszem féltem. Pedig jó hely volt, csak anyagilag gyenge, meg a meló is mondjuk. Maradjunk annyiban, hogy nagyon jó hangulat és kedves kollégák vettek körül. Sokat dobtak a tudásomon és az önbizalmamon meg végképp. Amit most 3 hét alatt lezavartam, az egy sokkal nagyobb volumenű munka volt, mint amikkel ott bemelegítésnek találkoztam és majd beszartam tőlük.

A lányom lement Anyuval a Balatonra kedden, hárman vagyunk itthon, de eddig ez az első este, hogy valóban itt ültünk mindhárman. Hétfőn a feleségem ment el a szüleivel meg a nővérével egy búfelejtő kávézásra, vasárnap meghalt a dédpapa, márhogy a gyerekeinknek dédpapa, nekik nagypapa és apuka. Gyorsan és hirtelen ment el, a mi családunkban ő volt az utolsó a rokoni generációból, elmentek a dédszülők. Szomorú dolog. A harmadik vonalból a másodikba kerültünk. Ez meg kicsit ijesztő.

Szóval tegnap meg a fent említett kolléga vágott hátba, hogy este ugyan menjek már el velük sörözni. Mondom, hogy oké, szívesen, de hova. Mindegy az, mondta, nézzük a meccset. VB van éppen,, a franciák játszottak a belgák ellen. Én eddig sikerrel kimaradtam az egészből, a Google napi doodle-ök voltak az egyetlen engem is érintő események a VB-vel kapcsolatban. Óvatosan mondtam, hogy elmegyek szívesen, de én nem nézek soha focit, nem is értek hozzá. Megnyugtattak, hogy legalább nem fogom bánni, hogy háttal ülök a TVnek.

Így is lett és nagyon jól szórakoztam. Kb hárommal több sört ittam meg, mint terveztem, de a foci csak a meccs végén tolakodott be a képbe, addig a kollégákkal beszélgettünk, utána ettünk egy gyrost és mindenki nagyon vidáman indult haza. Reggel kicsit rogyadozva találkoztunk, de előre nyújtották a kezüket, szóval úgy tűnik, hogy a beilleszkedés utolsó fázisa is pipa.

Egyébként meg vágom a centit: még 2 nap és jön a vakáció!


Dávid kipakolja halomba a Legokat, amit majd szombaton (!) le szeretne vinni Balatonra. Mondom neki, hogy ez túl sok, ennyit nem hozhat. Aztán mondom neki:
– Szerinted ezzel a mennyiséggel Apád egyet fog érteni?
Dávid kicsit gondolkodik, majd mutatja:
– Hát… vagy kettőt.

#davidmondta


Régen olvastam utoljára történelmi regényt, pedig az egyik kedvenc műfajom. Most teljesen véletlenül került a kezembe az Állhatatos hercegnő, böngészgettem az e-bookok között és rám vigyorgott. Régen volt olyan olvasmányélményem, amikor a könyv beszippantott és kényszeresen vissza-vissza jártam rá. Bár elméletileg kevés szabadidőm volt erre a könyvre, de négy nap alatt letudtam, buszon, ebéd közben, fürdetéskor, altatáskor, bárhol és bármikor elcsíptem 5 percet.

Menet közben jöttem rá, hogy ez könyvsorozat és egy későbbi kötetét már évekkel korábban elolvastam egy nyáron. Anyutól kaptam kölcsön és idén is szembetalálkoztam vele a balatoni könyvespolcon. Rövid kutatás után rájöttem, hogy a Másik Boleyn lány volt az, a harmadik rész. Úgy tűnik belebotlottam egy olyan könyvsorozatba, amit kifejezetten nekem írtak. Újra.

Az állhatatos hercegnő

Aragóniai Katalinnal kapcsolatban azért nagyjából képben voltam, ami nem nagy szó, ha valaki kijárta a gimnáziumot. Nekem valami olyan középkori pletyka rémlett, hogy igazából az apósa volt, akivel kavart, de miután a regény nem ezt a verziót hozta így utánanéztem a neten és ezt ne is találtam meg, szóval keverhetem valakivel.

Philippa Gregory Katalinja egyértelmű választ ad viszont arra a kérdésre, ami miatt mindenki emlékszik erre a tragikus sorsú királynőre: szerinte nem volt szűz mikor VIII. Henrik felesége lett. Erre a szálra fűz fel az írónő a történetet, amivel ügyesen adja meg a jó történelmi regényekre jellemző így is lehetett akár nézőpontot. Minden másban nagyon szépen ragaszkodik a tudott, elismert történethez.

Dehát Katalin esetében éppen az a nagy kérdés, hogy elhálták-e az első férjével, Henrik bátyjával a házasságukat. Ha igen, akkor Henriknek volt igaza, ha nem, akkor neki. Épp ezért érdekes Philippa Gregory Katalinja: igyekszik úgy igazat szolgáltatni a királynénak, hogy közben kimondja a bűnösségét.

Romantikus is

Az állhatatos hercegnő nem csak történelmi regény, egy jófajta romantikus mű is. Én szeretem a lányregényeket, a romantikus könyveket, így aztán külön örültem, hogy ez a lányregényes hangulat is erősen áthatotta a könyv lapjait. Nagyon korai gyerekkortól kapcsolódunk be Katalin életébe és sajnos nem is kísérjük végig a pályafutását, gondolom a második kötet pótolja a hiányzó éveket a sorozatban. Ez talán az egyetlen hiba ebben a könyvben, ami ha nem nézném a sorozat voltát bizony nagyon súlyos lenne, de így eltekintek tőle és a maximális 5 csillagot ítélem meg neki.

Be kell szereznem a további köteteket is!

(Borítókép: Az angol hangoskönyv verzió borítójából vágva.)


A Szökésben könyvet Apu vette és tőle kaptam kölcsön. Már a nyár elején mondta, hogy éppen olvassa és milyen meglepetés volt neki, aztán augusztusban amikor összefutottunk a kezembe nyomta, hogy olvassam el. Nem haboztam sokat, éppen túl voltam a Kéjutcán, és kicsit passzolt időben és milliőben a Pesti barokkhoz, ami szintén friss olvasmányélmény volt.

Régebben olvastam már az Amerika kiadót, ami Menyhárt Jenő emlékei ugyanerről a korról. Az egy interjúkötet, ami elég erősen a zenére koncentrál, ez meg nagyon más. Ez önéletrajz és magyarázkodás érdekes keveréke. Egy vastag kötet magyarázom a bizonyítványom. Ha őszinte akarok lenni, akkor önmagában Dönci útkeresése és szökésnek nevezett balfaszkodásai inkább idegesítőek, de szerencsére ott van a környezet, amit meglepően személyesre vett stílusban mutat be. És ebben nagyon jó. Egy nyolcvanas évek undergroundjáról és vallási életéről szóló pletykalap, illetve pletykaregény.

Stílusában elég vegyes. Pár oldal után az jutott eszembe, hogy nagyon hasonlít a tinikre jellemző pózolásra. Mindent hatalmas léptékekben szemlél, kozmikusan és vallásosan és igazából gyermeteg naivitással. Mondjuk ki: félművelten, vagy még úgy sem. A zenéről szóló részei az átlag olvasó számára inkább unalmasak. Elismerem, hogy esetemeben például azért mert nem értem mit ír, ez az én hiányosságom: nem értek a zenelmélethez. Az igazán érdekes vonal a Hit gyülekezet alapításának a sztorija. A Neurotic sztorija. Ahogy ezeket a teljesen lecsúszott arcokat felszívta az új vallás és teljesen kiforgatta magukból őket.

Pár éve olvastam egy interjúban Pajortól, hogy ő nem szeret a Neuroticos éveiről beszélni, mert szégyelli az akkori önmagát. Hogy egy drogos, lézengő senki volt. Ez egyébként teljesen érthető az ő szemszögéből, őt valószínűleg megmentette a vallás. Az más kérdés, hogy elhallgatva a munkáit, a korábbi zenéi, de főleg a szövegei sokkal jobbak. Persze ez is szubjektív, tudom.
Aztán ha mellé odatesszük a Dönci által leírt sztorit, Víg Mihály feleségéről, a fekete autóból kikínált hallgatási pénzről, akkor megint fordul egyet a nézőpont és csak az a biztos, hogy ez az egész korszak és ezek az emberek bármennyire is tehetségesek, de ritka elcseszett egy bagázs voltak.

Ebben alaposan megerősít a Pesti barokk sztorija is.

Ha szereted a Balatont, a Neuroticot és persze az Európa Kiadót, akkor érdemes leülni ezzel a könyvvel. Ha nem, akkor nincs sok teteje, stílusában közepes, tartalmában meg… erről írtam eddig. Olyan. Persze ha azt nézzük, hogy egy szétcsúszott alkoholista-drogos gitáros írta, akkor egy remek teljesítmény.


A Kéjutcát azért olvastam el, mert érdekelt, hogy a Google algoritmusa miért ajánlgatja olyan kitartóan a számomra. Nem bántam meg.

Minden alkalommal, amikor a telefon megnyitom a könyvolvasót van egy kis könyvajánló sáv, ahova az algoritmus – számomra érthetetlen módon – tesz be könyveket. Azt gondolnám, hogy az ember ízlését igyekszik kiszolgálni az olvasott könyvek alapján, de a kínálat ezt nem nagyon fedi. Egy sportolónő erotikus kalandjai, valami Romana jellegű regény és egy ideje a Kéjutca volt a szentháromság, amivel az ajánlósáv indult.

Mielőtt indultunk nyaralni betáraztam magamnak pár könyvet, a Pesti barokkot, egy számomra ismeretlen sci-fit és ha már annyira ajánlgatta, akkor a Kéjutcát. Gondoltam a nyaraláshoz ez jó lesz. Végül úgy alakult, hogy a Balatonnál egyáltalán nem volt időm olvasni, a tengerparton meg a Pesti barokk terített le. Így aztán már benne jártunk az augusztusban mikor előkerült az e-könyv olvasó és a Kéjutca.

A Kéjutca kellemes csalódás

Őszinte leszek: egyáltalán nem vártam sokat tőle. Ez azért nem volt baj, mert stílusában nem is túl erős kötet, viszont a tartalmában kellemesen csalódtam. Énnekem elég halvány elképzeléseim voltak a prostituáltakról, a legközelibb viszony az a két alkalom volt, amikor megpróbáltak leszólítani. Voltak/vannak elképzeléseim és prekoncepcióim, amiket aztán ez a könyv finoman és értelmesen tett helyre.
Munk Veronika ugyanis nagyon jól, őszintén írta meg a riportjaiból a könyvet. Leírta a saját előítéleteit miközben ügyesen mutatja be a prostituáltak, a stricik és a madámok szempontjait is. Olyan szemszöget mutat ezzel, amit magamtól egyáltalán nem is találtam volna meg. Igaz, nem is érdekelt a téma.

Könnyű ítélkezni mindegyik résztvevő felett és azt hiszem, hogy Magyarországon ezt a társadalom nagyrészt meg is teszi. Nagyon érdekes, hogy mennyire máshogy állnak hozzá a németek, a svájciak mint mi, itthon.
A könyv szereplői Németországban dolgoznak egy kijelölt utcában. Az ember, ha prostikra és piros lámpás negyedre gondol, akkor öntudatlanul is mocskot meg lezüllött alakokat vizionál (vagy legalábbis én biztosan). A bremerhaveni Lessingstrasse viszont egy jól felépített és menedzselt cégcsoportnak tűnik a könyv lapjain. Laza kötődéssel különböző üzletfelek mindenhol, de szervezetten, rendőri és alvilági felügyelettel.

A röpködő – nem kis – összegek olvastán azt számolgattam, hogy ez egy nagyon jövedelmező ipar lehet. Érdekes, hogy a sztorik szerint nincsen olyan lány, aki képes lenne megtartani ezt a pénzt és legalább rövid távon előre tervezni. Nagyon-nagyon más világ ez, de miután a könyv egy kis bepillantást engedett a mindennapjaiba már örültem, hogy több dolgom nincs is vele. Eloszlatott egy csomó előítéletet bennem, de összességében így is nagyon nyomorult életeket mutatott be.

Az mindenesetre biztos, hogy a Google ajánló algoritmusa megnyugodott és végre kikoptak a hasonló könyvek a rendszerből (mostanában Minecraft bibliákat és ilyesmiket tukmál, megőrülök tőle).

   Őri András - - hozzászólás

Vannak pillanatok, amikor az élet nagyon mélyre bírja vinni az embert. És vannak pillanatok, amikor a könyvek teszik ugyanezt, én így jártam a nyár közepén a Pesti barokkal. Kellett valami, ami kihúz a mélyből. Ilyenkor általában Wodehouse vagy Durrell könyveket kapok le a polcról és a világ visszadöccen a rendes kerékvágásba. Most viszont úgy alakult, hogy a nyár elején elkezdtem felolvasni a lányomnak a Holnemvolt-ot és ott maradt az éjjeli szekrényen. Így aztán a horvát utazásból hazaérve, még félig betegen az ágyon fetrengve ezt kaptam elő és olvastam ki két nekifutásra. Újra.

A híres levélírók közös bánata, hogy nem lehetnek jelen írásműveik elolvasásánál.

Vazul király kardot ránt

A Holnemvolt nem is mese. Meseregény, vagy szatíra, tudja a fene. Emlékszem, hogy Balatonon találtam meg a nyári szünetek egyikében a polcon és olvastam el. Általános iskolás lehettem és nagyon élveztem. Aztán nemigen telt el úgy nyár, hogy le ne vegyem újra a polcról és végig ne nevessem valeriána és Bikarbóna uralkodóinak mulatságos háborúját. Azt hiszem nem igazán értettem a nagyját.

Eltelt közben két évtized, hogy újra a kezembe került. Mikor Cilinek olvastam fel belőle (félbemaradt a projekt) már feltűnt, hogy milyen különös és remek humorú könyv ez. De az ágyon feküdve, félig lázasan jöttem rá, hogy ez sokkal inkább a felnőtteknek íródott, mint gyerekeknek. Vagy mindkettőnek, hiszen minden korosztály jól érezheti magát a soraitól.

– Annak, aki elhozza nekem Vazul király fejét, odaadom a lányomat.
A trónteremben mélységes csönd támadt…
– Melyik lányát, Felség – szólalt meg végre egy óvatos hang.
– A legidősebbet! – jelentette ki Bódog király.
Ezúttal még tovább tartott a mélységes csönd…

Bikarbóna kancellárja a rövidebbet húzza

Finom humora van, rengeteg csipkelődéssel az író/költő kollégák és a kiadók irányába. Sokszor felnevettem rajta. Jó szöveg és Würtz Ádám remek grafikái csak tovább javítják az élményt. Ha még nem olvastad, akkor ne tartson vissza a mesekönyv volta, több ez annál.


Sétálunk a reggeli parton.

– Nem szeretném, ha szembe jönne velem egy döglött hal. – így Cili

– Fúj a dögjött haj büdös. – undorodik Dávid – Inkább vigyük haza együk meg.


Én: – Nagyon fogtok nekem hiányozni, amikor lent lesztek Balatonon nélkülem.
Dávid megölel, hozzámbújik, és látom, hogy valami nagyon érzelmeset akar mondani:
– Nem fogsz… ígérem….

#davidmondta