Ülök a laptoppal az ölemben, a gyerekek a fenyőfa mellett a karácsonyi ajándékaikkal játszanak, mellettem szól Zsófi karácsonyi YouTube lejátszási listája, végtelenítve. Békés életkép, pedig az elmúlt tizenvalahány óra tartogatott némi feszültséget, visszagondolva kicsit janikovszkys a sztori. Azzal kezdeném, hogy az elmúlt napokban sem igen sikerült kialudni magunkat ez már eleve könnyen vezet feszültségekhez. Ennek […]
Ügyesen kapjuk a történelmi háttérinformációkat, csak annyit, amennyi a történethez kell, ha valaki esetleg már általános iskolában sem figyelt. Nem száraz, olvasmányos, végig sikerül a főszereplő kalandos életét tartani a középpontban.
Angus szerint az a szép, ha a rózsa tömött és gömbölyű, míg a szórakozott Lord Emsworth inkább a naturális, szétbomlott, kissé laza szirmokra esküszik.
Elégedetten csuktam be az ajtókat, mind a hármat, amikor elkeseredve jöttem rá, hogy kettőt fordítva raktam fel. De addigra már nagyon késő volt, így ennek a javítása már holnapra marad. Úgy tűnik megúsztuk és mégis lesz akasztós szekrényünk.