Szerző: <span>Őri András</span>

1980 óta rontom a levegőt, de 2001-ben kezdtem csak blogolni. Ennek már idestova 20 éve, de valahogy nem tudom megunni.
Nincs borítókép

Mekkora baromság már ez az egész hajcihő az Oscar jelölésekkel! Azt hihetné az ember, hogy egy filmes díj, jelölés, arról szól, hogy az adott mozi vagy színész (rendező, satöbbi) milyen munkát tett le abban az évben az asztalra és nem a bőrük pigmentációjáról. Bővebben itt lehet olvasni az egészről. Itt van a kutya eltemetve kérem, […]
Nincs borítókép

Ahogy öregszem egyre többször jövök rá, hogy az egyik legnagyobb hibám a hülye béketűrésem. Mint ez a János-eset is. Nekem igazából már december óta vannak bajaim a taggal, de a jó viszony fenntartása miatt magamban vagy Zsófinak fortyogtam. És nem első alkalommal járok úgy, hogy amikor megelégelem a szívatást és felcsattanok, vagy csak mondok valamit, […]
Nincs borítókép

Az asztalosunkról már írtam korábban, a nyilvános naplóban azóta is említettem már egyszer-kétszer. A kezdetben jól induló kapcsolatunk mostanra odajutott, hogy ha csak a nevét meghallom már felmegy a vérnyomásom. János szépen megcsinálta a konyhát, csak nem fejezte be. Lehet használni, csak a könyvespolccal és fűszertartókkal lóg még. Hogy pontosak legyünk ezt december közepe óta […]

A költözés miatt kissé elmaradtam a tavaly őszi sorozat-blogokkal. A Homeland 5. évadát teljesen real-timeban néztük, szóval már jó két hónapja, hogy befejeztük. A negyedik évadról, napra pontosan egy éve, azt írtam, hogy sikerült túllépnie a Brody-Mathison szerelmi kálvárián és egy teljesen megújult formát hoznia. Az ötödik évad ezt végképp kiteljesítette. A negyedik évadban Carrie egy(fő)szereplős […]
Tél Újbudán (fotó: Őri András, 2016)

Amikor 11, bocsánat lassan 12 éve, Budapestre költöztem minden reggel keresztülvágtam a Feneketlen-tó melletti parkon. Akkor még a játszótér jóval szerényebb, a Park Színpad nem szabadtéri kocsma, hanem kulturális létesítmény volt. A tó körül, ahogy Zsófi Nagymamája mindig elmondta, a diákok eldobálták a joghurtos flakonokat és még nyoma sem volt futópályának. Az egész hangulata azonban […]
Nincs borítókép

Őszintén megmondom, hogy A Marsi számomra jó ideig valami újabb hollywood-i moziplakát volt, amit néztem a citylightokon míg a buszra vártam. Különösebben meg sem fogott, tudomásul vettem, hogy van, mint egy perccel később azt is, hogy a Nasivin egy remek orrspray. Aztán egy hangoskönyves fórumon olvastam a fülszövegét és rájöttem, hogy ez engem érdekel.