Ez a tartalom 2018. április 25. napon került közzétételre. Előfordulhat, hogy elavult vagy már nem releváns.
Az elmúlt tizenévben nem kevés szabadidőt basztam el arra, hogy másoknak weblapokat csináljak. Mire fel ez az offenzív hangnem, húzhatja most fel a T. Olvasó a szemöldökét, ez a munkája neki. Ja, csak ez nem a munkaköri leírásban szereplő honlapokat jelentette, hanem egyéb, munkaidőn kívüli melókat.
Őszinte leszek: sosem szerettem.
Alapvetően az a baj, hogy bár szeretem a munkámat, de nem ez az életem fő célja. Márminthogy dolgozzak. A munka a szükséges rossz, amit el kell végezni azért, hogy azt csinálhassak, amit szeretnék (mínusz a szülői kötelezettségek vadabb fele). Viszont mindig szarul kerestem. Nagyon, így aztán szükség volt arra, hogy munkaidő után is honlapokat gyártsak.
Ha már így alakult, akkor egyébként egész szerencsés vagyok: egy csomó érdekes munkám volt. Beleláttam például a keresztény teológia egyik reform ágába, a mediációs folyamatokba, a kurva nagy vastartály építésekbe, a játszóház szervezésbe meg ilyen dolgokba. Amit mindig utáltam az a webáruházak építése volt. Ha van még egy undorító elfoglaltság, akkor a maszek webáruház készítés az az.
A maszekolás egyik rákfenéje az volt, hogy a megrendelőnek is a szabadidejéből megy a dolog, de ő ezt örömmel, hobbiból/haszonszerzésből csinálja. Konkrétan: nem sajnálja rá az időt. Te meg ülsz, hallgatsz és két mondatonként igyekszel visszaterelni a klienst a feladatok felé. Elárulom: sikertelenül.
Igyekeztem ezt én már leépíteni, de aztán a közgazdaság újra beleköpött a levesbe és fel kellett venni a fonalat. Viszont most úgy tűnik, hogy megint abbahagyom, azzal az elképzeléssel, hogy végleg.
Éppen befejeztem egy melót reggel, ami miatt az elmúlt 2 hétben 20 percenként csippant a Gmail, hogy meló van. Most órák óta semmi. Csak azt tudom remélni, hogy ez így marad mostantól örökre.
A hozzászólások lezárva.