Egri kaland #1
Két napja szenvedünk azon, hogy mit csináljunk a hétvégén.
Jó idő lesz ma, szóval valami strandban gondolkoztunk, reggelre megszültük a Bánki-tavat. Hogy őszinte legyek nekem semmi kedvem nem volt a strandoláshoz meleg ide vagy oda, a Balatonon kifürödtem magam. De láttam a feleségemen, hogy aggódik a meleg miatt, így jó képet vágtam a dologhoz.
Reggelinél vázoltuk a gyerekeknek, hogy hurrá nyaralunk, de nem az lett a visszajelzés, amit vártunk. Nagy nyavajgás közben elmagyarázták, hogy ők már unják a strandot, voltunk Dorogon (sokszor, vonták fel a szemöldöküket jelentőségteljesen), Balatonon, sőt egy hétig a tengeren is, minek már megint strandolni. Maradjunk inkább a lakásban, ahol játszhatnak. Reggeli után a feleségemmel kerülgettük egymást, viccelődtünk, hogy nehéz gyerekkoruk van, végül kiböktem, hogy igazából persze megértem őket. Mértéktelenül megkönnyebbült asszony állt előttem, kiderült, hogy neki se volt kedve és csak miattunk akarta az egészet.
Így aztán elmegyünk Egerbe, megnézzük a várat és vidáman szarrá sülünk a köveken. Estére valószínűleg azt kívánjuk majd, hogy bár mentünk volna strandra.
Ja, és tényleg nehéz gyerekkoruk van, nem tudnak itthon büdösödni a belvárosban. Szigorú szülők vagyunk, na.