Nevelés, mint szülői szerep

Az elmúlt hetekben kicsit új irányt vett a kapcsolatom Cilivel, belekényszerített a nevelő szülő szerepébe. Nehezen viselem.

Lassan három éves lesz és eddig ritkán kellett nevelnem. Jó ez így nem pontos, az első pillanattól kezdve nevelem, hisz hatok rá, irányítgatom, szeretem, de ez most más. A hiszti betoppant az életünkbe, pontosabban az enyémbe. Én eddig keveset találkoztam vele, hisz csak este és reggel vagyunk együtt, a java Zsófinak jutott.

Bár a körülöttem levő férfiak, pontosabban az apák, a hisztit rendre a gyerekük hibájának tudják be (és főleg az anyát teszik felelőssé, milyen kényelmes) én biztos vagyok benne, hogy mindenki hisztis, csak van, akit kinevelnek belőle. Próbálgatja szegény kölyök, hogy meddig mehet el.

Szerintem ez jó, bár adott pillanatban azért borzasztó idegesítő. Én úgy vagyok vele, hogy amíg nem zavaró, nem csap követelőzésbe és esetleg tettlegességbe, addig hagyom Cilit (és majd Dávidot is), hogy úgy élje az életét, ahogy akarja. Ha szüksége van rá igyekszek segíteni neki.

És azt akarom, hogy Cili tudja, mindig, hogy ott vagyok. Ha ez azt jelenti, hogy ott is kell lennem, akkor semmi más nem lehet fontosabb. – Biztos pontnak lenni, We Are Creative Slaves 2012. október

Nem akartam soha megtörni, ezt olyan kegyetlennek érzem – pluszban nincs értelme eltaposni a személyiségét. Mindemellett persze a hisztizésre nincs nagyon más recept, mint határozottnak, következetesnek és kitartónak lenni. Nem árt nyugodtnak is, de ez a legnehezebb dió.

[su_box title=”(x) A reklám helye – ha szeretsz kattintasz egyet! :)” box_color=”#ede5e5″ title_color=”#2c2828″ radius=”0″] [/su_box]

Mindenesetre borzasztó rossz érzés, mikor ül a kádban, torkaszakadtából üvölt és csapkod és követel valamit, amiről tudja, hogy nem szabad én meg ott kell, hogy szívózzak vele. Vacak egy dolog, remélem hamar túljutunk rajta.

 (Címlapkép: Őri Zoltán)