Állatkert, Biodóm, céges csapatépítés
Jobbra indul, utána szólok: Hé, a villamoshoz megyünk! Engedelmesen jobbra indul és elkezdi magyarázni, hogy már megszokta, hogy amikor az anyjuk viszi őket reggel, akkor előre szól, hogy merre induljanak a kapuból. Velem persze nincs ilyen, nem vezetek így csak a villamos lehet az irány.
Ketten battyognak, az egyik copfos a másik – meg hiába próbálta reggel a vizes haját baseball sapkával formára kényszeríteni – kicsit borzas. Az utca végéről látjuk, ahogy pont elhúz a térről a villamos, próbálom hunyorítva kisilabizálni a Futár kijelzőjét mikor jön a következő. Persze időnk még van, ők be fognak érni csak az én reggeli sétámat veszélyzeteti a lekésett járat. Négy perccel a késés előtt búcsúzom tőlük a suli előtt, még adhatok puszit, sőt ők jönnek érte, ki kell ezt használni.
Fülembe dugok zenét és elindulok lefelé a Tabánon keresztül, azt latolgatom mire lesz időm eljutok gyalog az Astoriáig vagy már a Ferencieken újra metróra kell esetleg ülni?
Gyenge köd (vagy szmog) a város felett a Tabánról fotózva
Végül piros metró és kis földalatti párossal érkezek a Széchenyi fürdőhöz és battyogok az Állatkert főbejárata felé. Szerencsére az egyik kollégám épp szemben caplat és miközben üdvözöljük egymást felvilágosít, hogy nem ott van a gyülekező, hanem a Biodóm bejáratnál.
Regisztráció, kézfogások, sorban állás egy kávéra. Keresem a szememmel az új frontendes kollégánkat, a “régiek” láthatóan elfelejtették. A tömegben nehezen találom meg, a szárnyaim alá veszem és egy talponálló mellett páran beszélgetünk amíg el nem kezdődik a tényleges rendezvény. A karunkon állatfigurás karszallagok, ezzel leszünk csapatokba szervezve, juhé! Nem vagyok nagy barátja ezeknek a zsákbanfutás-lepényevés dolgoknak, dehát vannak a kötelező körök, amik alól nem lehet kibújni.
Főigazgatói büntetőbeszéd következik, kicsit improvizáltnak tűnik, de minden esetlenségével még mindig sokkal jobb, mint amitől féltem. A faszinak úgy tűnik van humora és ezt nem fél használni, jó pont. Egy csapatba kerülünk, gyorsan bemutatkozom, ha már eddig nem sikerült, alig 2,5 éve dolgozunk egy helyen, c’est la vie. Nem kerülhetjük el a munkát teljesen, az első feladat felé sétálva kapok pár tanácsot, amire odafigyelhetnék és változtathatnék. Elteszem magamnak a gondolataimmal együtt.
Nekem tetszik a délelőtti program, gyakorlatilag bejárjuk az állatkertet és sok olyan feladat, előadás van, amik még tanítanak is, igazi aktív kikapcsolódás. Elég egyedül vagyok ezzel, a legtöbb irodista 100 méter után már fájlalja a lábát, pedig a borzasztó 2,5 km fenyeget ebédig. Én mindig mozgós fickó voltam, a sétálás nem hat meg és elészörnyedve látom mindig, hogy mennyire nyápicok az emberek. Egyszer eszembe is jutott, hogy az ilyen Walking Dead jellegű alkotások mennyire túlbecsülik az emberiséget. Azok a zombik senkit nem tudnának megtámadni, mert nem lenne izomzatuk bárki után vetni magukat.
A Biodóm látogató központjában van terítve az ebéd, nyersbeton falak, fekete vásznakkal takart vakolatlan téglák, de ahogy az egyik kolléga mondta ez még ilyen indusztriálisan is jól néz ki. Mindenfelé fák és bokrok hatalmas cserepekben, tényleg hangulatos. Bár sokan morognak: hosszú a sor a kitett kajákhoz, nem délben volt az ebéd, hanem fél kettőkor (Istenem!) és hát fáradtak. Főleg fáradtak.
Ebéd után indul az extra program (már túlvagyunk az eredményhirdetésen és a kávén is) körbevezetnek az épülő Biodómon. Két csoport megy, én a poltikusabbnak aposztrofált túravezetőhöz csatlakozom, jó döntésnek bizonyul. Remek sztorikat mesél az értetlen Bősz Anettről és Tüttő Katáról (következetesen Bőszének hívja). Csak somolygok a bajszom alatt, anno én Bősz Anettet nem ilyennek ismertem, sőt kifejezetten éles eszűnek, azt hiszem itt egymás tyúkszemeinek a tiprása lehet a háttérben.
Biodóm még belülről
Amúgy nagyon érdekes az egész vezetés, az épület meg elképesztően nagyvonalú és szinte kész van. Kéne még bele pénz, de inkább elszánás, hogy befejezzék. Ha ez megtörténne akkor egy remek hely lenne. Bűn így elhanyagolni.
Menet közben jókat csacsogunk az egyik kedvenc kolléganőmmel, aztán elég fáradtan a még mindig kitartóan nyárias időjárásban metróra ülünk és ki-ki hazafelé indul. Otthon aztán a megszokott kerékvágás, vacsora, beszélgetés. Pénteki extrának egy Csupasz pisztoly film a gyerekekkel.
Kényszeresen vigyorgós napra számítottam és nagyon jó lett.