A sztrájk azért van, hogy fájjon
A sztrájk a munkavállaló legerősebb fegyvere. A szakszervezet a munkavállaló védőhálója. Magyarországon az egyik már törvényesen nem létezik, a másik pedig évtizedek alatt sem erősödött meg. És ez a mi hibánk, de még tehetünk érte.
Ennek az országnak sok fundamentális problémája van, de az egyik legborzasztóbb a szakszervezeti mozgalmak gyengesége. Mivel a szakszervezet semmilyen kormányzó ideológiának nem jó, még az ilyen szempontból álságos népi demokráciának sem ezért a magyaroknak egy zavaros szürke pép van az agyukban a szakszervezetekről. (Is.)
A szakszervezet minden dolgozónak alapvető érdeke. Fizetsz egy kicsit és kapsz egy védőhálót cserébe, ami biztosítja a jogi képviseletedet, tanácsot ad a bajban, segít megvédeni a munkaadótól. Mert a munkaadó és a munkavállaló sok mindenben ellenérdekeltek. Lenne ugyan az a közös alap, hogy a munka/cég, az amiért dolgozunk, közösen és akkor mindenki adja bele a legjobbat és méltányosan kapja is meg a jutalmát az erőfeszítéséért. Na, ennél még a Hófehérke is reálisabb.
Kitekintő: munkavállalói helyzet Magyarországon
A valóság az – legalábbis a saját tapasztalataim alapján – hogy a vállalatok vezetése abban érdekelt, hogy minél többet kisajtoljon a munkavállalóiból és lehetőleg ezért egy olyan bérezést adjon amivel még éppen megmarad a cégnél. És ez egy jobb munkaadó, egy olyan amiből kevés van ebben az országban. A legtöbben helyből piszkos kis mutyiba rángatják a dolgozóikat: félig feketén kapják a fizetést, sőt általában a felénél több része megy zsebbe, a kisebbik, a minimálbérhez igazodó rész meg a számlára, patyolattisztán. (Itt ki lehetne nyitni azt a szálat, hogy erre a munkáltatók igen nagy része rákényszerül és el lehetne csámcsogni a hazai gazdaságpolitika és túladóztatás szépségein.) Ezek a mutyik adják az alapját a munkavállalók kizsákmányolásának. Mivel dolgozóként te is sáros vagy a cég azt csinálhat, amit akar, hiszen nincs hova menned az igazadért, mindketten bajba kerültök.
A szegénység fenyegető réme
És erre halmozódik rá a szegénység fenyegető réme. Magyarországon nagyon könnyű az éppen megvagyok, fejem a víz felett állapotból a pár hónapom van hátra, hogy minden összedőljön körülöttem állapotába kerülni. Személyes tapasztalataim vannak evvel kapcsolatban nem is egy az elmúlt 6-7 évből. És, ha van pár hónapod amit kibírsz munka nélkül, akkor azt jelenti, hogy te nem is vagy a legkiszolgáltatottabb.
A pénz nem boldogít, na ezt mindig hülyeségnek gondoltam. A pénz a jelenlegi társadalmunk alapja, ha nincs pénzed baszhatod. Pénzhez, ha tisztességes vagy és nem bűnöző, maffiózó, Fidesznyik (egykutya), akkor munkával jutsz. A szakszervezet abban segítene, ha lenne rendesen, hogy biztosítja neked a jogaidat a munka világában. Sőt, ha kirúgnak és az törvénytelen volt, akkor a szakszervezet kisegíthet rövidtávon anyagilag is.
Miért gyenge a szakszervezet?
Látszik, hogy ez a szakszervezetesdi egy jó dolog. Mégis, minálunk szittyaföldön a szakszervezet egyfajta szitokszó. Ennek vannak történelmi gyökerei, hiszen a rendszerváltás előtt ez egy kötelező dolog volt, szemenköpése a gondolat lényegének és az emberek örültek, hogy megszabadulhatnak tőle. Azóta viszont eltelt pár évtized és a hozzáállás a szakszervezetekhez nem nagyon változott. Ez azért van, mert a mai szakszervezetek gyengék. Attól gyengék, hogy nincsen rendes tagságuk, nincs mögöttük elég támogatás ahhoz, hogy igazán erősek legyenek. És ez csak részben az ő hibájuk, ez főleg a mi hibánk, munkavállalóké.
(Tök érdekes dolog: én minden munkahelyemen be szoktam dobni az ötletet, hogy csináljunk szakszervezetet. Soha egyetlen kollégám nem vette komolyan. Soha, senki. Jobb esetben azt hitték viccelek.)
A sztrájk azért van, hogy fájjon
És akkor itt jön a képbe a sztrájk. A sztrájk a munkavállaló végső, elkeseredett fegyvere, az atombomba. Igen, pontosan olyan, mert ha ledobja, akkor az mindenkinek fáj neki is, a munkaadónak is és a többi embernek is, akik kívül rekednek az ő ügyükön, de szükségük van a cég produktumára. Atombombát se dobálnak mindennap, kétszer elég volt és azóta igyekszik mindenki kerülni a használatát, cserébe felhalmoznak belőle, mert jó elrettentő eszköz. Valójában sztrájk sincs sokszor, sztrájk-tárgyalás és fenyegetés van minden évben, de a valódi munkabeszüntetés ritka mint a fehér holló.
A sztrájk a gyengék fegyvere, ezért alapjog. Sajnos nálunk a munka alapú társadalmat úgy értik, hogy dolgozz, amíg beledöglesz, megbecsülés és kilátások nélkül. A cél, hogy kiszolgáltatott, függő helyzetbe kerülj. Ezt segítendő a munkáról szóló törvényeket úgy írták át, hogy esélyed se legyen munkavállalóként megvédeni az érdekeidet. A dolgozót kiszolgáltatták a cégeknek, hiszen a végső cél az, hogy a cég se önálló legyen, hanem az állam, de még inkább a kormányzó elit tulajdona. Ismerős ez valahonnét, nem? Rabszolgaság, khm.
Ugyanekkor kiherélték a sztrájkot is, kicsavarták a fegyvert a dolgozók kezéből. Volt a minimális szolgáltatás, amit nyújtani kell. Személy szerint én ezt sosem értettem, a sztrájknak nem szabad kíméletesnek lenni, az atombomba is letarol mindent, nem hagyja ki a számára szimpatikus dolgokat. A sztrájk azért van, hogy fájjon. Annak is fájjon, aki nem érintett benne, mert akkor ő is érdekelt lesz kiállni a kizsákmányolt mellett, hogy vége legyen már az egésznek.
A tanárokból nincs több, nem tudják kirúgni őket
A múltkori tanári figyelmeztető sztrájk után pedig az a cinikus törvényrendelet született, hogy sztrájkolni lehet persze, csak közben dolgozni kell. Szerintem meg nem. A sztrájk anno nem volt törvényileg szabályozott, mint most. A sztrájk tud törvény nélkül is működni. Hohó, úgy tud csak igazán! Persze ez veszélyeket rejt magában, hiszen ha valami törvénytelen akkor szankcionálhatják, mondjuk kirúgnak. Na ez az a pont, ahol felhívnám a tisztelt tanárok figyelmét arra, hogy ez nem reális veszély.
Pár éve sebészek fenyegették meg a kormányt, hogy felmondanak testületileg, ha nem teljesítik a követeléseiket. Volt kitűzött dátum, persze semmi nem történt, mert a sebészek nem mondtak fel. Végül leültek tárgyalni, lobogtatták az aláírt papírokat, de nem adták be, mert mondták nekik, hogy az önkormányzati választást várják meg majd utána elrendezik ezt (is). Faszt rendezték el, átverték őket a palánkon. (Aztán kisvártatva jött a covid és írhatták alá a papírt a röghöz kötésről.) Abban a helyzetben a sebészeknek megvolt minden lehetősége. Ha felmondanak bezár az osztályuk jó adag időre, őket meg bármelyik másik intézmény befogadta volna, hiszen orvos már évek óta túl kevés van.
A tanárok esetében pont ez a helyzet áll fent. Nincs hova hátrálni. Lehet ennél rosszabb? Nem nagyon. Ha kirúgják őket találni fognak másik munkát? Igen, mi az hogy, alig van tanár az országban, de ha esetleg ezek után ebből kiszerettek akkor épkézláb írni-olvasni tudó emberekre mindenhol szükség van. Nem csak tanárból van hiány ugyanis (érdekes persze, hogy közben munkanélküli is mennyi lődörög).
A szülők kapják össze magukat! (Gondolatok a pedagógus tüntetés margójára)
Nagyon jó látni, hogy egyes tanárok, iskolák ezt már felismerték és nem érdekli őket a törvényesség, nem dolgoznak. Ők már rájöttek az erejükre. De sokan még félnek, ami érthető. Nekik segíthetünk mi, többiek. Szülők és tanulók, nagyszülők és nagynénik és nagybácsik csak annyi dolgunk lenne, hogy nem küldjük el iskolába a gyerekeket amikor a tanárok beszűntetik a munkát. Hogy ez kényelmetlen lenne? Nyilván, hiszen ettől működik a sztrájk. Tudod, a sztrájk azért van, hogy fájjon.
Legyen egyszer végre empátia ebben az országban, a lakosaiban. Álljunk oda a tanárok mellé és támogassuk őket!
Hadd fájjon!
A borítóképen Munkácsy 1895-ös A sztrájk című festménye látható.