Számvizsgáló bizottsági tag

Őri András
Közzétéve 2021. október 5.

1980 óta rontom a levegőt, de 2001-ben kezdtem csak blogolni. Ennek már idestova 20 éve, de valahogy nem tudom megunni.

Ez a tartalom 2021. október 5. napon került közzétételre. Előfordulhat, hogy elavult vagy már nem releváns.

Este lesz a társasházi lakógyűlés, amitől hetek óta fázom, mert a közös képviselő még a nyáron megpendítette, hogy engem nézett ki a megüresedett számvizsgáló bizottsági tagi helyre. Nehezen mondok nemet, de ez az a kilátástalan mélység ahol még én is. Húzódoztam már a telefonon keresztül is. Azóta meg féltem, na.

Az előbb – éppen adatbázis migrálás közben, ami kényes feladat amúgy is – csörgött a telefon, a közös képviselő keresett. Megnyugtatólag beszélt hozzám, hogy sikerült bepaliznia mást (szó szerint így mondta), szóval nem kell aggódnom és mindenképp menjek csak este lakógyűlésre, elvonult a vihar.

Ismeri a néplelket, na. De a villanyfelújítást azt fix, hogy nem szavazom meg! 🙂

A hozzászólások lezárva.