csütörtök – pár szívinfarktus után

Az elmúlt órám egy elbaszott érzelmi hullámvasút volt. Azzal kezdődött, hogy a pár nap óta húzódó tökölődés után be tudtam végre fejezni egy viszonylag nagyobb projektet a webáruházon. A back end munkálatokat a kolléga programozta, aki hétfőn – egy nem túl bőbeszédű levélben – átküldte a módosított fájl listát, majd elment 4 napra nyaralni, hogy a front end részét csapjam hozzá.

Ma végre sikerült a csicsázás részével is meglenni (ez külön műsor volt, de most hagyjuk) és előkapartam az ominózus levelet, hogy a repóba feltoljam a fájlokat, no meg az éles szerverre is. Miután megvoltam jött a próba és bebaszott a ménkű. Ami a homokozóban működött az éles szerveren csak egy pofátlanul nem informatív hibaüzenetet dobott: azt hiányolta, hogy egy tömbnek illene legalább egy elemének lennie.

Egyetértettem vele, de kiindulásnak ez elég kevés volt. Innen indult az infarktusok sorozata: fájlonként néztem végig a kolléga munkáját, majd megállapítottam, hogy nincs gond vele. Már éppen azon töprengtem, hogy vissza fogom húzni a repóból a korábbi helyzetet, amikor eszembe jutott egy kávézás közbeni beszélgetés kb. két héttel korábbról, ahol anyázott, hogy egy alap config fájlt is módosítania kell. Visszagörgettem a repót és megtaláltam a bűnöst. Volt benne kettő tömb is, tele adattal, amit miután megkapott a rendszer már vígan muzsikált. Kár, hogy ezt a fájl listát tartalmazó e-mailben nem említette a kedves munkatárs.

Többek között azért is örülök, hogy nem vár rám több órányi túlóra ma, mert mégiscsak ezen a jeles napon van a tizedik házassági évfordulónk és steakezéssel ünneplünk. Kár lenne kihagyni.