Péntek

Esős, undorítóan ragacsos idő, amikor mozdulatlanul is leizzadsz.

A korábbi naplóimat mindig időjárás jelentéssel kezdtem, valószínűleg tudat alatt a nagyapámat majmoltam, aki Dunaföldváron egy kockás füzetben vezetett naplót. Nem volt túl informatív és elég sokat elmond az öregúr világnézeti és érzelmi prioritásairól a cucc, mert az időjárással kezdte (eső, napos, hány celsius), aztán a Duna magassága következett, majd hogy ki tartózkodik aznap a házban (a kutyával kezdve), ha volt valami világrengető dolog, akkor egy-két sorban arról is írt. Jobban belegondolva nem igazi naplót írt, hanem egy log fájlt vezetett.

A múlt hétvégén egyébként voltunk lent Bandiékkal a nyaralóban, lekotortam a mohát a lépcső tetejéről és igyekeztem kiszabadítani azt a beton csíkot, amit a nagymamám öntetett fel. Belekarcolta egy százas szöggel a dátumot, mert sorsfordítónak érezte (nem alaptalanul), 1989. 06. 16, Nagy Imre újratemetése. Alatta három gyerekkéz, az unokák belenyomhatták a betonba a mancsukat, alatta a szöggel a neveink. Az Andris, ahogy a mellékelt képen is látszik még egész jól kivehető, Bori is nagyjából, Lacust már nagyon kell nézni, meg tudni, hogy hol volt ahhoz, hogy kiszúrd. Aranyos emlék ez, sajnálom, hogy el fog kopni. (Itt lehetne szép párhuzamokat vonni az életünkkel meg a demokráciánkkal is, eltűnünk mind szépen.)

Ez az időjárás jól elterelt az eredeti témától amiről írni akartam: Cili utolsó hetéről az oviban, de akkor ezt eltesszük másik időpontra.