Helmut Kohl: A fal leomlásától az újraegyesülésig
Már nem emlékszem, hogy miért tettem el A fal leomlásától az újraegyesülésig című kötetet, de ott volt az ebook olvasóban a listámon. Nem nagyon szoktam ilyen jellegű könyveket olvasni, nehezen besorolható műfajával, ami memoár is, doku regény is és nem kevés mértékben utólagos magyarázkodás.
Helmut Kohl: nem túl szimpatikus
Helmut Kohl a könyv alapján számomra egy elég ellenszenves pacáknak tűnik, de az biztos, hogy nem semmi politikus volt. A német egyesülést a könyv alapján tárgyalásokkal érte el, ahol a fő és szinte egyetlen ütőkártyája a német márka volt. Kifizetett mindenkit, megígért mindent csak támogassák. A dolog bejött neki és elképzelhetetlenül rövid idő alatt felszámolta negyven év történelmét. Egyesítette Németországot, megállapodott a franciákkal és a britekkel az egyesült Európáról, benne a közös valutával az Euróval. Ezek nekünk mindennapos dolgok, de a miután letettem a könyvet (illetve olvasottnak jelöltem) azon töprengtem, hogy ez a fószer zárta le a második világháborút és nyitotta meg az új fejezetet. Nem semmi.
Érdekes volt olvasni a könyvet, a lapokon sorra tűntek fel olyan nevek és helyek, amikről kisgyerekként rengeteget hallottam. Róluk volt szó a családi ebédeken, a dunaföldvári délutáni beszélgetésekben és gyerekkorom híradóiban mindig ők szerepeltek. Amikor olvastam a neveket: Kohl, Sevardnadze, Gorbacsov, Mitterand, Thatcher és még sorolhatnám, olyan érzés, nosztalgia kerített hatalmába, mint a Süsü a sárkány vagy a Vizipók esetében. Lehet hülyén hangzik, de ők egymás után jöttek a tévében. Esti mese, Tévé maci aztán a Híradó benne ezekkel a nevekkel.
Aztán persze nagyon érdekes volt, hogy Kohl számára micsoda bátor emberek voltak a magyar reformkomcsik, akik megnyitották a határt. Nekünk ezek az emberek sokkal ambivalensebb arcok, mint ahogy ebben a könyvben szerepelnek. Róluk olvasva eszembe is jutott, hogyha őket ilyen furán-görbén látta, akkor vajon a többi szereplő leírását mennyire is vegyem készpénznek.
Határok újrarajzolva
Volt még egy téma, ami közben újra és újra előjött bennem és nem hagyott nyugodni, ez pedig a határok kérdése. Amit a németek műveltek az egyesüléssel, vagy később Csehszlovákia szétválásánál a csehek és a szlovákok, de ide vehető Jugoszlávia széthullása is, szóval mindezek az események a világháború utáni határrendezést írták felül. Teljesen nacionalista alapon.
Szóval eszembe jutott, hogy tini koromban Csurka azon pattogott, hogy csak nekünk, Magyaroknak van kuss, amikor a határok szóba kerülnek. Másoknak bezzeg lehet. Nos, szeretném elkerülni, hogy bármilyen szinten úgy tűnjön egyetértek Csurka gondolkodásával, arról meg főleg szó sincs, hogy szerettem/szeretném vissza Erdélyt, a Felvidéket, meg a déli területeket. Nagy szívás lenne az nekünk, úgy gondolom, de alapvetően itt az öreg Csurka azért rátapintott a lényegre. A németek, mert többségükben akarták újrarajzolhatták a határaikat, felrúghatták a világháború végén aláírtakat. Nem hiszem, hogy arányaiban kevesebb magyar lenne, akit ha megkérdeznek akkor ne akarta volna vissza az elvesztett területeket. Sőt, ez ma is simán átmenne a nemzeten.
Főleg az álságos, hogy Kohl végig az Egyesült Európára hivatkozik, mint végső,elérendő célra. Ha amúgy is ez volt a cél és lebontottuk a határokat, mert ez történt, akkor volt az egyesülésnek racionális alapja?
Ezt persze sose tudjuk meg, de az biztos, hogy most már hülyeség a határokon rugózni, itt az EU, amiben nincsenek határok, úgy közlekedünk a tagállamokban, hogy észre se vesszük, hogy merre vagyunk. Nem állít meg senki, áthajtasz egyik államból a másikba. Egy valamiben így aztán száz százalékosan egyet tudok érteni Kohllal: minél szorosabb az európai integráció az annál jobb minden résztvevőnek.
Nem volt igazán jó könyv, de állati érdekes volt. A politikusi memoár könyvek nem lesznek persze a kedvenceim, de lehet rá fogok szokni a műfajra.
(Borítókép: http://www.europarl.europa.eu)