Terry Pratchett: Mort, a Halál kisinasa

– Ó, IGEN. MORT. NOS, FIÚ, ŐSZINTÉN, MEG AKAROD TANULNI A TÉR ÉS IDŐ VÉGSŐ TITKAIT?
– Igen, uram. Azt hiszem, uram.
– NAGYSZERŰ. AZ ISTÁLLÓT HÁTUL TALÁLOD. A LAPÁT AZ AJTÓ MELLETT LÓG. Lenézett. Fölnézett. Mort nem moccant. – NETALÁNTÁN LEHETSÉGES, HOGY NEKED NEM SIKERÜLT FÖLFOGNOD A KÖZLENDŐM?
– Nem teljesen, uram – hagyta helyben Mort.
– GANÉJ, FIÚ. GANÉJ. ALBERTNEK VAN EGY TRÁGYADOMBJA A KERTBEN. ÚGY KÉPZELEM, AKAD EGY TALICSKA IS VALAHOL A HELYSZÍNEN. BOLDOGULJ VELE!
Mort gyászosan bólintott.
– Igen, uram. Értem, uram. Uram?
– IGEN?
– Uram, nem értem mi köze van ennek a tér és idő titkaihoz.
A Halál föl se pislantott a könyvéből.
– EZ AZ – válaszolta -, AMIÉRT TANULNI VAGY ITT.
[…]MI EZ A SZAG?
– Én – felelte egyszerűen Mort.
– Á! AZ ISTÁLLÓ. – A Halál elhallgatott, keze a könyv gerincén. – ÉS MIT GONDOLSZ, MIÉRT KÜLDTELEK AZ ISTÁLLÓBA? JÓL FONTOLD MEG A VÁLASZT!

Mort tétovázott. Korábban, már a talicskák számolgatása közben alaposan elgondolkozott ezen. Azon töprengett, vajon a kéz és szem összehangolása, vagy az engedelmesség szokásának megtanulása, vagy az emberi léptékkel mérve kis feladatok fontosságának fölfogása, vagy annak megértetése, hogy még a nagy embereknek is alul kell kezdeni, volt esetleg a cél. Ezen magyarázatok egyike sem tűnt teljességgel helyesnek.

– Azt hiszem… – kezdte.
– IGEN?
– Nos, azt hiszem, az igazat megvallva, azért keltett megcsináljam, mert maga már térdig járt a lószarban. A Halál hosszasan nézett rá. Mort feszengve állt egyik lábáról a másikra.
– ABSZOLÚT KORREKT – rivallt a Halál. – VILÁGOS GONDOLATMENET. REALISZTIKUS MEGKÖZELÍTÉS. ROPPANT FONTOS EGY OLYAN SZAKMÁBAN, MINT A MIÉNK.

A Mort volt talán a második #Korongvilág regény, amit olvastam. A Mágia színe után nem sokkal vettem meg ezt a könyvet és természetesen beleszerettem. Most, hogy újraolvasom a Korongvilág sorozatot (a Moly.hu kihívást igyekszem teljesíteni) ez a negyedik kötet eddig a legjobb. Széltoló (Rincewind) persze nagy kedvenc, de ebben benne van az is, hogy vele indult a Korongvilág sztori, az első találkozás sokat számít – legalábbis nálam – a megítélésben.

Az a jó az ilyen könyv sorozatokban, ahogy a szereplők átjárnak a regények között. Az ilyet mindig piszokmód élvezem. Például a fent nevezett Széltoló feltűnik a Mortban is egy epizód szerepre és a #Halál, aki nélkül szinte nincs is Korongvilág regény teljesen az előtérbe kerül. Megismerjük jobban a Halál házát is, ahol már egy rövid időre járhattunk Kétvirággal. (Ekkor találkozunk Yzabellel, a Halál lányával is,  akiből most az egyik főszereplő kerekedik.)

A Mortot nagyon élveztem tiniként és legalább annyira most is. Jó pár éve nem olvastam már, szinte el is felejtettem, hogy Pratchett kihasznált minden lehetőséget, hogy viccet csináljon a legtöbb halálról, életről és időről szóló filozófiából, amit az emberiség kitalált az eddigi történelme során. Alig pár száz oldal a könyv, szóval ez nem is olyan kis fegyvertény.

Gyakorlatilag minden gyorsabb, mint a Korong fénye, ami lusta és szelíd, ellentétben a közönséges fénnyel. Az egyetlen dolog, ami ismeretesen gyorsabban mozog, mint a közönséges fény, az – Ha Mu Ka, a nagy filozófus tanítása szerint – a monarchia. Ő így érvel: egyszerre egy királynál nem lehet többed, és a hagyomány megköveteli, hogy ne legyen időhézag királyok között, így amikor egy király meghal, a trón ennek folyományaképp azonnal az örökösre kell szálljon. Feltételezhetőleg, mondja Ha Mu Ka, kell legyen valamiféle elemi részecske – rexon vagy esetleg reginon -, ami elvégzi ezt a melót, ám természetesen az utódlás némelykor nem jön össze, ha félúton repülés közben, eme részecske antitestbe avagy republiconba ütközik. A filozófus üzenetek küldésére irányuló nagyralátó tervei eme fölfedezés hasznosítására – amikben szerepelt egy kiskirály megkínzása is, azért hogy modulálni lehessen a kibocsátott jelet – sosem lettek részletesen kifejtve, mert épp ekkor bezárt a kocsma.

A Mort abban is üdítően különbözik az első három Korongvilág regénytől, hogy igazából csak lokális problémákkal foglalkozik. Bár a főhős a könyv jelentős részében aggódik azon, hogy kizökkentette a kiszabott irányából az időt, a teret, a történelmet meg ilyen lényegesnek tűnő dolgokat, de közben a Korong, az idő meg a történelem egy nagyvonalú vállrándítással módszeresen elkezdi rendberakni magát. Ha Mort nem küzdene igazából senkinek fel sem tűnne a hiba amit okozott.

Mort azt hitte, hogy a történelem úgy hánykolódik, mint egy ki nem feszített acélkábel, nagy, pusztító lendülésekkel dobálva magát előre-hátra, keresztül-kasul a valóságon.

A történelem nem ilyen. A történelem olyan gyöngéden gombolyítja le magát, mint egy vén szvetter. Számosszor megfoltozták, megstoppolták, újrakötötték, hogy rápasszoljon különböző személyekre, egy dobozban belökték a cenzúra mosogatója alá, hol majdan fölvagdalják a propaganda porrongyaira, mégis a történelem – végső fokon – sikerrel fog visszaugrani régebbi, ismerős formájába. A történelemnek az a szokása, hogy megváltoztatja azokat az embereket, akik azt gondolják, hogy ők majd megváltoztatják őt. A történelemnek mindig akad egy pár trükkje eldugva kirojtosodott ujjában. Hiába, vén róka már.

És ez jó volt. Nem kell mindig megmenteni a világot, elég néha csak arról olvasni, hogy milyen nehéz egy gyereknek felnőni, szerelmesnek lenni és megtanulni a felelősség vállalást. Igazából a Mort erről szól, mégpedig olyan módon, amit tökéletesen megért egy 14 és egy 37 éves is. (Már, ha az a személy én vagyok, akkor biztosan.)
A Mort az a kötet, ahol sikerült a humoros fantasyn felülemelkednie Pratchettnek és valamivel többet letenni az asztalra.

Pontozva a Mort 10/10. Egy tökéletes könyv, szórakoztató, néhol elgondolkodtató és nagyon humoros, az a jófajta, fanyar és nem öncélú humor, amit én imádok. Zárásnak ebből egy utolsó gyöngyszem:

Ankh-Morpork korábban számos kormányzati formával kísérletezett, míg végül kikötött a demokrácia azon variánsa mellett, ami „Egy Ember, Egy Szavazat”-ként volt ismeretes. A Patrícius volt az Ember, övé volt a Szavazat.