Terry Pratchett: A mágia színe (Korongvilág I.)
Terry Pratchett a szerepjátékos, fantasyn felnőtt generációm Wodehouse-a. Nem vagyok meglepve, hogy A mágia színe értékelései között a Molyon rengeteg közepes vagy olyan található, ami azt írta, hogy nem tetszett igazán neki a könyv.
Festői. Ezt a szót Széltoló, a varázsló (a Varázstudományok Mestere, Láthatatlan Egyetem [kibukott]) csak nemrég ismerte meg. Egyike volt a számtalan új szónak, amelyeket azóta tanult, hogy elhagyták Ankh-Morpork füstölgő romjait. Hasonlóképp újszerű melléknév volt az idilli is. Miután gondosan megfigyelte, milyen tájak látványa indítja Kétvirágot a szó használatára, Széltoló úgy döntött, hogy a festői rettenetesen meredeket jelent. Az idilli jelzővel Kétvirág azokat a falvakat illette, amelyeken néha áthaladtak. A jelek szerint ez a szó a lázsújtotta és a düledező megfelelője lehetett. Kétvirág turista volt, a Korongvilág legelső turistája. Széltoló némi megfontolás után úgy döntött, hogy a turista szellemileg visszamaradott egyént jelent.
Én tini koromban olvastam első alkalommal A mágia színét. Egy horvát nyaralásra vittem magammal a kölcsönkapott könyvet és egymás után kétszer kiolvastam a tengerparton. Minden benne volt amit imádtam, a fantasy univerzum, az angol humor és az igazán olvasmányos stílus. A rákövetkező években valamiért nem jelentek meg a folytatások, de nem telhetett el úgy év, hogy ezt a könyvet egyszer el ne olvastam volna. (Nagy újraolvasós voltam mindig is.)
– Gyere közelebb, Széltoló – hívta a Patrícius. A trónus melletti alacsony ónixasztalon nyugvó csemegéstál felé intett. – Parancsolsz egy kandírozott medúzát? Nem?
– Hm – tétovázott Széltoló. – Inkább nem.[…]
– Á, Gorphal – szólt a Patrícius kedvesen. – Gyere be, ülj le! Megkínálhatlak egy kis kandírozott tengeri csillaggal?
– Mindenben állok szolgálatára, méltóságos uram – mondta az öregember higgadtan. – Kivéve talán a tartósított tüskésbőrűek fogyasztását.
Nekem máig az egyik kedvencem. Amikor Londonban jártam egy könyvesboltban megláttam a Korongvilág sorozatot. Végtelen hosszú és tömött polc volt. Később, ahogy elkezdtek megjelenni magyarul a Korongvilág sorozat újabb kötetei igyekeztem megvásárolni őket. Egy idő után fel kellett adnom, mert rengeteg volt – szerencsére – nekem meg nem volt rá pénzem. Most viszont a nagy e-book forradalom idején a java részét sikerült kipótolnom a hiányzó köteteknek és elhatároztam, hogy megadom a módját és végig olvasom szép lassan, egymás után, sorrendben az egészet.
Most így aztán van három könyvsorozatom, amit olvasok (A Shadowrun, a Setét torony és a Korongvilág) ezek közé fogom az egyéb könyveimet beilleszteni (most éppen Grecsót például). Lesz mit olvasnom egy darabig és nem is fogom elunni a sok egyforma sztorit.
A mágia színét én az eredeti fordításban ismertem meg, ahol Rincewind még nem Széltoló, nekem ez nőtt a szívemhez. Az e-book már új, a teljes sorozathoz illeszkedő egységesített fordítás volt, néhány helyen felülbírált szöveggel. Ezeken a helyeken olyan érzésem volt, mint amikor ugrott a tű a bakeliten. Egyébként elismerem, hogy sok pontatlanságot javított az új szöveg, szóval a könyv közepére már megbarátkoztam vele.
Az első olvasás óta eltelt 25 év és a könyv még mindig ugyanolyan magával ragadó, mint akkor. Persze a sztori már nem ad semmi újat, de a humora, a furán kifacsart fantasy világ még mindig ugyanolyan élvezetes. Nekem ugyanaz jött be lassan 37 éves fejjel, mint 12 évesen is, hogy egy olyan világegyetemről olvasok, ahol a közgazdaságtan meg az elektromosság a fantasy. A mágia színe nálam kiállta az idő próbáját, bátran ajánlom mindenkinek, akiben van egy csipetnyi humorérzék és nem telesen idegen neki a fantasy éra. Garantáltan jól fog szórakozni.