Cili felébred reggel, azonnal kitántorog a nappaliba, áll torzonborz fejjel, pelust szorongatva, hunyorogva a fénytől a szoba közepén. Eltelik fél perc, nem mozdul. Szólok hozzá, nem válaszol, csak bambul. Kérdezem, mi a baj? – Unatkozom. #cilimondta
Begyűjtöttem a gyerekeket, bölcsődéből, óvodából. A következők voltak a kezemben, miközben a 2 gyereket a kapunk felé terelgettem: Egy anorák, egy sál, 2 pár kesztyű, két kardigán, egy pelenka, Cili oviból hazaadott ágyneműje és egy plüss macska. Valamint egy rajz, amit „nem szabad összegyűrni!” Így, amikor a kapukódot beütöttem, a rajzot az ajkaim közé helyeztem. […]
Ez a kép eredetileg az Instagramon jelent meg. Már hónapokkal ezelőtt jártunk Szentendrén, de kifogyhatatlannak tűnik az ott készített fotókkal teli mappa. #windmill #szentendre #hungary #clouds #bluesky #dslr #canon #latergram
Az elmúlt hónapokban több célkitűzésem is volt, amiket még ebben az évben szerettem volna megvalósítani. Egész jól haladok velük, az egyik például éppen most lett kész: megkapta a blog a 2017-es ruháját.
Egyértelmű, hogy a Brexit és Trump elnöksége új időszámítást jeleznek a politikában. Az ilyen korszakfordulókat az emberek nehezen viselik el, rengeteg meggondolatlan dolgot mondanak. Vádaskodások, mások hibáztatása, bűnbakkeresés folyik.
A Sose kezdj sárkánnyal kritikámat azzal zártam, hogy remélem a második rész, a Jól válaszd meg az ellenségeidet majd jobb lesz. Jobb lett, de még mindig nem egy LX-IR. A második kötetnél már biztos voltam benne, hogy én ezt olvastam korábban. Egyre több dolog jött vissza, ahogy haladtam előre. Abban még mindig nincs változás, hogy […]
Cilinek meggyűlik a baja a zsúrján kapott sellő baba koronájával. – Egyébként szép ez a korona, csak mindig leesik!… De akkor miért nem ragasztották oda az árulók?! #cilimondta