Ez a tartalom 2016. július 14. napon került közzétételre. Előfordulhat, hogy elavult vagy már nem releváns.
Lehetne azt mondani, hogy Esterházy Péter halálhíre egyáltalán nem volt váratlan és még csak nem is lenne hazugság. Mikor a múlt évben olyan félszóval megemlítette, hogy küzd a rákkal már nagyjából sejthető volt a helyzet.
Pedig mégis váratlan volt, nekem legalábbis, egészen elképzelhetetlen egy olyan ország, egy olyan Magyarország, ahol többet nem lesz új olvasnivalóm Esterházytól. Szeretem a regényeit és mégsem elsősorban az a sok könyv fog hiányozni, amik most sírba szálltak vele együtt, hanem az a rengeteg megíratlan újságcikk. Imádtam a terjengős cikkeit. Emlékszem, hogy gimnazista koromban az ÉS-ben a vezércikket, az Életet és az aktuális Esterházyt olvastam el. A többi nem igazán érdekelt.
A 2000-es évek elején adták ki a Szabadság nehéz mámora című válogatást az újságcikkeiből és imádtam. Újra és újra elolvastam őket. Újra és újra nevetve bosszankodtam. Pár éve ismét a kezembe vettem a szürke kötetet és ugyanannyira élveztem most is. Igaz bennem volt közben, hogy ott és akkor csúszott el, fordult minden abba a kilátástalan zsákutcába, amibe most haladunk.
A Szabadság nehéz mámora számomra az eljátszott demokratikus lehetőség legszebb és legjobb leírása.
Péter, ez a hely nélküled szörnyen kietlen lesz.
A hozzászólások lezárva.