Esterházy Péter

Lehetne azt mondani, hogy Esterházy Péter halálhíre egyáltalán nem volt váratlan és még csak nem is lenne hazugság. Mikor a múlt évben olyan félszóval megemlítette, hogy küzd a rákkal már nagyjából sejthető volt a helyzet.

Pedig mégis váratlan volt, nekem legalábbis, egészen elképzelhetetlen egy olyan ország, egy olyan Magyarország, ahol többet nem lesz új olvasnivalóm Esterházytól. Szeretem a regényeit és mégsem elsősorban az a sok könyv fog hiányozni, amik most sírba szálltak vele együtt, hanem az a rengeteg megíratlan újságcikk. Imádtam a terjengős cikkeit. Emlékszem, hogy gimnazista koromban az ÉS-ben a vezércikket, az Életet és az aktuális Esterházyt olvastam el. A többi nem igazán érdekelt.

A 2000-es évek elején adták ki a Szabadság nehéz mámora című válogatást az újságcikkeiből és imádtam. Újra és újra elolvastam őket. Újra és újra nevetve bosszankodtam. Pár éve ismét a kezembe vettem a szürke kötetet és ugyanannyira élveztem most is. Igaz bennem volt közben, hogy ott és akkor csúszott el, fordult minden abba a kilátástalan zsákutcába, amibe most haladunk.

A Szabadság nehéz mámora számomra az eljátszott demokratikus lehetőség legszebb és legjobb leírása.

Péter, ez a hely nélküled szörnyen kietlen lesz.