2016. június 11., szombat
Az időjárás pazar volt, de már napok óta zivatarokkal riogattak. Visszagondolva sehogy nem tudom rekonstruálni azt a gondolatmenetet, aminek az alapján kiválasztottam a tökéletesnek gondolt outfittet erre a délutánra. Rövidnadrág, póló, fényképezőgép és a nadrág oldalzsebébe begyűrve egy könnyű gyapjú pulóver. A Dunát a Szabadság hídon kereszteztem és a budai hegyek felé pillogva nem értettem, hogy hagyhattam otthon a jó kis összecsukható esernyőmet. Budakeszi felé az ég fekete volt, ami Buda fölé érve már csak morcos acélkékbe csapott át és a Vár felett már vidám bilikék napsütés volt. A feketeség ekkor még nem mozgott, de látszott rajta, hogy nem sokáig fog habozni és akkor gyors lesz és pusztító. Azt reméltem, hogy ez a két tulajdonság jellemzi majd Pukliék tüntetését is és akkor megúszom a dolgot.
A térre érve rájöttem, hogy senki ismerős nincs. Tudtam, hogy a család két barátja is jelezte a részvételi szándékát így elkértem a számukat anyutól, hogy megkeressem őket. Végül mindketten meggondolták a dolgot. Így aztán egy csomó ismeretlennel indultam el az Erzsébet hídon át Budára. Az a bizonyos fekete-acél felhő elkezdett araszolni felénk, és néha meglibbentette a kockás anyagokat egy kis széllökés, ami esőszagot hozott. Míg a legtöbben körülöttem az aktuálpolitikával és a jövő felvázolásával voltak elfoglalva én azt nézegettem, ha jég is lenne hova futhatnék el?
Tanítanék tüntetés és bizonyítványosztás
Nagyon jó ötlet volt a szervezőktől, hogy felkérték a résztvevőket kötözzék mindenhová fel a kockás szöveteket, amiket hoztak a megmozdulásra. Az Erzsébet-híd végig lett kötözve, voltak olyan lelkes tüntetők, akik csimpánzokat megszégyenítő módon másztak fel magasabb pontokra, hogy elérhetetlenebb legyen a tiltakozásukat szimbolizáló drapéria. Jó volt látni, hogy megint mennyi ember eljött.
Már a Döbrentei térnél jártunk, amikor elkezdett pár nagyszemű esőcsepp esni. A telefont beletettem a fényképezőgép vízhatlan zsákjába és felkészültem a legrosszabbra. De ez csak ijesztgetésnek bizonyult hamar elállt az eső és úgy tűnt a felhő elhúzott a Gellért-hegy másik oldalán Gazdagrét irányába. Ekkor azt hittem, hogy ezzel meg is úsztuk a dolgot. Éppen a Várkert Palotánál (Várkert Kioszk) jártunk, amikor a teljesen sztereotip csattanós égzengés után leöntöttek a földre egy lavór vizet. Mindig tudtam, hogy Ybl egy zseni volt, de most nem tudtam elégé áldani a nevét, hogy ekkora rohadt nagy fedett teraszt álmodott meg erre az épületre. Míg körülöttem többen azon töprengtek, hogy nem gyávaság-e megfutni egy kis víz elől (48 óta tudjuk, hogy az) én úgy voltam vele, hogy tömeget remekül tudok képezni eső védett helyen is. Az elkövetkező eseményeket egyre többed magammal itt töltöttem el.
A tüntetés után még csöpörgött és én nem akartam elázni, így aztán a kiürült terasz széles korlátján elhevertem kissé és végignéztem ahogy a nagyon vizes forradalmárok elvonulnak. Jól esett ott ülni, kinyújtóztatni a lábaimat, hiszen nem kevés kilométer volt már mögöttem reggel óta. Viszont kezdtem fázni így aztán megbeszéltem telefonon a feleségemmel, hogy nem megyek utánuk a gyerekzsúrra, hanem hazamegyek átöltözöm és a családi cseresznyeszedő bulin találkozunk majd.
Hazabattyogtam a pocsolyák között a rakparton, fel a Bartók Béla úton és épp annyi időm volt, hogy átvegyek egy kissé melegebb ruhát, aztán elinduljak a metróval és a nyolcas busszal a Háromszék utcába. Ide a szűk családom előtt értem, Zsófinak gondja támadt azzal, hogy időben elinduljanak a zsúrról. Ezen nem is csodálkoztam. Én addig kaptam enni, egy finom sört és csendes politizálásba és pletykálkodásba fogtam.
Fél nyolc is elmúlt, mire elindultunk haza, jól megkésve. Megfürdettük a két gyereket és hamar elaludtak. Mi Zsófival könnyű vacsorát vettünk magunkhoz, míg a Breaking Bad utolsó évadát néztük. Nagyon aggódom ezért a Walter White-ért, nem tűnik átgondoltnak mostanság a legtöbb cselekedete.