2016. április 20., szerda

Időjárás: meleg, szeles

A reggel a megszokott módon indult, a legizgalmasabb hír az volt, hogy Apu tegnap Dunaföldváron járt ahol egy faág belecsapott a szemébe és nagyon megütötte. Orvoshoz nem ment csak patikushoz, amit elég fura gondolatnak tartok. Úgy tűnik, hogy megúszta, reméljük tényleg.

Az igazság az, hogy hiába hülyeség én kicsit szomorú vagyok a holnapi utolsó napom miatt. Mindezt úgy, hogy izgatott és boldog vagyok az új állás miatt, de az elmúlt nyolc évet fogom most otthagyni és abban nem csak a munka volt. Benne van, ahogy felnőttem, ahogy apa lettem, ahogy budapesti lettem. A cég már nem fog hiányozni (fenéket nem!), de hiányoznak majd a kollégáim. A környék, a CBA, a gyrosos (oké, pont most zárt be), a kis posta, az egész hóbelevanc. A Bocskai, a Bartók, a Feneketlen-tó, a reggeli és délutáni sétám. Én már arcról ismerem a legtöbb embert ezen a környéken. És valószínűleg ők is engem. Na ezt hagyom ott holnap és bármilyen hülyeség ez komoly trauma nekem.

Búcsúzkodás, első felvonás

A mai az utolsó előtti napom az irodában és hiába tudom már hetek óta az utolsó munkanap időpontját azért meglepő, hogy hoppá: holnap itt van. A múlt héten már úgy vásároltam a tejet az irodai hűtőbe, hogy kitartson az utolsó napig.

Munka után haza siettem.
Zsófi és Andi sétálni mentek, addig én vigyáztam a gyerkőcökre. Labdáztunk a folyosón, ezt szeretik nagyon, bár ma sok volt a veszekedés meg a verekedés. Cili nagyon megszokta, hogy ő irányítja az öccsét, de Dávidnak elkezdett saját véleménye lenni és rájött arra is, hogy van ereje. Ezért aztán az adok-kapok elég mindennapossá kezd válni. Én egy ideig hagyom őket, azt gondolom, hogy ésszerű keretek között meccseljék le a dolgaikat, ha elfajulna az eset akkor teszek rendet. Nem tudom, hogy ez jó módszer-e, de kipróbálom. (Soha nem volt tesóm így aztán az ilyesmiben nem vagyok jó, de szerintem az lenne a lényeg, hogy ne kelljen mindig szülőként megoldani a problémát, amihez igazából nekik van közük. Mégegyszer: értelmes keretek közt.)

Amikor a két lány hazaért éppen virslit főztem vacsorára és megkérdeztem Andit nem csatlakozik-e. Kis rábeszélés után maradt és nagyon vidám volt, hogy öten ültük körbe az asztalt.
Miután Andi elment már fürdetés idő volt. Dávidon gyorsan túlestünk, de Cili még szeretett volna répát rágcsálni. Hagytam neki, de megállapodtunk, hogy ne számítson hosszú pancsolásra ha most répát kajál és közben Frozent néz. Belement, de nekem sötét sejtelmeim voltak.

Nem alaptalanul, szörnyű hiszti és visítozás volt a vége, a szülői front esti mese nélküli büntetéssel sújtott a renitenst. Irgalmatlanul nehéz dolog egy ilyen estén szülőnek lenni.
Oké, abbahagyom, nem sajnáltatom magam tovább, elvileg van egy söröm még estére, amit asszem be is fogok tolni.