Finisben a költözés: összeraktam az akasztós szekrényt is

Így történt, hogy ma munka után vidáman siettem a lakáshoz. Ahogy megérkeztem leültem pár percre a konyhában, ittam egy kis vizet, elrágtam a kollégámtól kapott sajtos pogácsát és aztán nekiláttam összerakni a bútort. A tabletet rákötöttem a hangfalakra és bekapcsoltam az első és az utolsó Hiperkarma albumot. A tabletnek nagyon szép hangja van, a hangrendszer meg kellően kiemelte a félig üres lakásban, én vidáman énekelgettem vele (bár nekem nincs szép hangom).

Az első fél órában egymás mellé tettem a lapokat, próbálgattam, hogy melyik csavar hova passzol majd. Amikor úgy éreztem, hogy megvan minden elkezdtem összepakolni a szekrényt. Úgy véltem az aljáról felfelé indulva sokat nem tévedhettek, aztán kiderül, hogy mégis. Mire rászenvedtem a lábakat az alap lapra kezdtem megizzadni. Utána jöttek az oldalfalak és kiderült, hogy a falat tartó három csavarból egy a láb takarásában van. Póbáltam kitrükközni, hogy csak félig csavarozom vissza a lábat hátha elférek alatta, de nem. Le az egész, újra kezdés.

Mire az oldalfalak és a középső válaszfal a helyén volt már csak a tetejét kellett hozzáilleszteni. Ekkor kezdtek kiderülni a hiányok. Aki szerelt össze már IKEA bútort az ismeri az olyan csavarokat, amikhez lapos-korong alakú, oldalra eltekerős rögzítő izé tartozik. Általában két bútorlap derékszögben rögzítésére használják. Na ebből 12 darab kellett volna, de csak 11 volt. Egy hiány nem hiány gondoltam – és eddig bejött, nem lett tőle instabil a szerkezet.

A hátlapnál volt a következő fejvakarás. Ugyanis ezt apró szegekkel kell rögzíteni és amikor lebontottam a bútort a tavasszal az elgörbült régieket kidobáltam. Ott álltam, hogy na most mi a franc lesz (kb. így mondtam), és buzgón elkezdtem feltúrni azt a dobozt, amiben a szekrények maradékai, csavarok, lámpák, egyéb ilyen tőlem távolabb álló műszaki cuccok vannak. És láss csodát, fordítottam égnek a tekintetem, úgy tűnik van Isten, mert egy egész zacskó, bontatlan apró szeget találtam. Fogalmam nincs honnét maradt vagy miért vettük, de pont elég volt a szekrényhez.

Itt már azt hittem nem lesz több macera, de az ajtókhoz érve kiderült, hogy a 9 speckó csavar helyett csak 6 darab van. Kétségbeesve túrtam át újra és újra mindent, hogy a hiányzó egy ajtónyi csavart megtaláljam de nem. Nézegettem a három szekrény ajtót nem lehetne-e őket 3 helyett csak 2 ponton rögzíteni mikor csörrenést hallok és az ajtózár mágnesén ott egy csavar. Hogy az honnét került oda, és hogy nem esett le onnan: rejtély. De ekkor újraéledt bennem a remény mert már csak két darabot kellett találnom, amivel pótlok. Végül az egyik régebbi IKEA szekrény gomb tartó csavarját szedtem ki, az nagyjából olyan volt, mint a hiányzó két darab.

Elégedetten csuktam be az ajtókat, mind a hármat, amikor elkeseredve jöttem rá, hogy kettőt fordítva raktam fel. De addigra már nagyon késő volt, így ennek a javítása már holnapra marad. Úgy tűnik megúsztuk és mégis lesz akasztós szekrényünk.

Siettem a 212-es buszhoz és az Allee sarkánál bekanyarodva hirtelen megcsapott az érzés, hogy itthon vagyok. Eszembe jutott ahogy a kiköltözés előtti napon Cilivel ketten mentünk vásárolni a SPARba és ugyanezen a járdán arról beszélgettünk, hogy megnézzük még egyszer a szobrot, meg az ismerős macsekot, mert lehet, hogy valahol egész máshol fogunk ezentúl lakni. Aztán úgy alakult, hogy nem kellett csak 100 méterrel arrébb költöznünk. Szóval az ismerős környék, a kedves utcák, az egész Móricz környéki szívszerelmem megmaradt.

Elöntött az elégedettség. Bármilyen fura és gyászos év ez a 2015, azért a vége megint kalandosnak ígérkezik!