Kesergés az írásbeliség szomorú helyzete felett

Közzétéve 2015. október 2.

1980 óta rontom a levegőt, de 2001-ben kezdtem csak blogolni. Ennek már idestova 20 éve, de valahogy nem tudom megunni.

Az írásbeliség valami fura, felesleges nyűgnek tűnik a magyar KKV szektor legtöbb résztvevője szemében, már az én tapasztalataim alapján.

Ez a tartalom 2015. október 2. napon került közzétételre. Előfordulhat, hogy elavult vagy már nem releváns.

Hiába igyekszünk, már III. Béla óta, meghonosítani az írásbeliséget ez valahogy nem működik. Úgy tűnik a szittya génekben valami ösztönös ellenérzés van minden iránt, ami visszakereshető, ellenőrizhető.

Ezt már az irodaházon belül is utálom, én mindent e-mailben kérek, e-mailben válaszolva jelzem a teljesítést, de a legtöbb kollégám ezt hülyeségnek és/vagy nyűgnek érzi. De nem csak nálunk van ez így, sőt ilyenkor az írásbeliség hiányát a lassú válaszidővel is tetézik.

Elég sokszor kell rendeléseket intézném, az elmúlt hónapban szitázott lufira kértem árajánlatokat és papírzászlókra (igen kezdődik a fesztiválszezon vasútmodellezőknél). Végigtúrtam az Internet bugyrait ilyen cégek nyomában, kikerestem az e-mail címeket a többségében használhatatlan és információt csak nyomokban tartalmazó honlapokról, majd írtam egy szép árajánlat kérő levelet. 20-30 kérésből 1 darab válasz született 24 órán belül. A lufikra, amikről közben le is mondtunk, így 3-4 hét után kezdenek el reagálni. A papírzászlók majd a fesztiválok után jelennek meg a postaládámban. Kíváncsi lennék, hogy miből élnek ezek a cégek, mert az tuti, hogy nem az online ügyfélszolgálatból és rendelésekből.