Jules Verne – A Rejtelmes sziget
Persze a választék itt igen behatárolt, az önsegítő könyveken kívül leginkább a jogdíj nélküli klasszikusok maradnak. Soha rosszabbat! Így került újra a kezembe jó húsz év után a rejtelmes sziget is.
Mostanában valahogy az a rendszer alakult ki, hogy van egy e-bookom és egy valódi könyvem, amiket egymás mellett olvasok. Az e-book nagyon jól használható a buszon, a munkahelyen, utazgatások közben, de van vele egy bazi nagy probléma, hogy nincs pénzem állandóan újakat venni, így a Play áruház meglepően nagy ingyen könyvtárából szoktam szemezgetni. Persze a választék itt igen behatárolt, az önsegítő könyveken kívül leginkább a jogdíj nélküli klasszikusok maradnak. Soha rosszabbat! Így került újra a kezembe jó húsz év után a rejtelmes sziget is.
Gyerekkorom meghatározó olvasmányainak jó részét Anyu ajánlotta, de a kalandos-mesés-(tudományos) fantasztikus alapműveltségemet nem ő, hanem Apu inspirálta. Örökké hálás leszek ezért neki, mert bár azt hiszem az ő ízléséhez képest ez a rajongás nálam túlszaladt, de az biztos, hogy nem lennék ezek nélkül a könyvek/élmények nélkül az aki. A rejtelmes szigetet is ő nyomta a kezembe. A regény szép színes rézkarcos borítója, a megsárgult lapok, a kicsit dohos szag máig előttem van. Akkor, tizenévesen, jóval nagyobb élmény volt Smith mérnök és társai kalandja, mint most 35 évesen, és éppen ezért nem is biztos, hogy a mai eszemmel kéne minősítenem a regényt.
Mert sajnos már korántsem az a hibátlan és letehetetlen olvasmány, mint egykor volt. Kövezzenek meg, de a rengeteg technológiai leírást legszívesebben átlapoztam volna. Másrészt határozott rokonságot mutat a könyv és egy Tower Defense játék élményfaktora is. Gondolok itt arra, hogy a kezdeti nehézségek, a birkózás a túlélésért, a terep meg- és kiismerése egészen lebilincselő. Aztán ahogy kezd sínre kerülni a sztori az izgalom faktor jócskán veszít, majd a végjátékra a god-mode marad, amit leginkább azért nem hagysz ott, mert annyi időt feccöltél már bele, hogy ezt be akarod fejezni.
Cyrus Smith is hasonló ívet jár be. Élvezetes, ahogy felfedezik a Lincoln-szigetet, ahogy betelepítik, élhetővé teszik, de onnantól, hogy elhajóznak a Tabor-szigetre és befogadják Ayrtont már túl vagyunk a csúcson. És kb. itt ér véget a Robinzonád műfaj is. A következő rész, a kalóztámadás, Harbert sebesülése már nem túl izgalmas. Valószínűleg az se javított a drámai feszültség fenntartásán, hogy a titokzatos jótevő menetrendszerűen húzza ki a bajból a telepes-hajótörötteket. Ha tudod, hogy úgyse lesz gond, mert újra jön majd a deus ex machina, akkor óhatatlanul nem izgulsz annyira a hősökért.
A végjáték, a sziget pusztulása és a csodálatos megmenekülés meg egyszerűen szánalmasan összecsapott. Meg kellett felelni annak, hogy Nemo kapitány még halála után is elrendezi a sorsukat. Számomra sokkal jobb lett volna egy olyan lezárás, ahol a nem tökéletesen befejezett hajóval, kétségbeesett körülmények közt kell menekülniük és így jutnak valami kiúthoz. De emlékszem, hogy gyerekként mennyire izgultam és micsoda megkönnyebbülés volt a befejezés.
A rejtelmes sziget egy remek ifjúsági regény, de ha már kinőttél a kamasz korból, akkor nem érdemes újra kézbe venni. A legnagyobb hibáját abban látom, hogy két dudás van egy csárdában: Cyrus Smith és Nemo kapitány. A Rejtelmes-sziget ügyesen köti össze Verne három történetét, ezzel a másik kettőnek is komplex lezárást adva, de sajna ennek oltárán feláldozta a regény főszereplőjét.
Viszont amíg nézelődtem a regénnyel kapcsolatban az Interneten megtaláltam azokat a rajzokat, amik annyira elbűvöltek gyerekkoromban, ezeket láthattad a blogbejegyzésben is.
