Előre a múltba

Az elmúlt években következetesen hülyeségnek tartottam a bankok vegzálását. A kétezres évek eleje óta van bankkártyám és emlékszem milyen eszméletlen bonyolult volt az első években pénzt felvenni róla. Pécsen el kellett sétálnom jó két kilométert, hogy a pénzemhez jussak. Alig pár bolt volt, ahol használni lehetett, a legtöbb helyen gyanakodva figyelték, az internetes vásárlás meg valami egész bonyolult és megbízhatatlan dolognak tűnt.

Aztán szép lassan egyre több ATM lett, a bankkártya adatokat egyre könnyebben adta meg az ember a webáruházakban is. Pizza, színházjegy, Tesco bevásárlás, minden megy a monitor mellől. Emellett a bankkártya térhódításának állati nagy előnye volt, hogy sürgette a pénzek fehérítését is. Amikor a fizetésed egészét vagy egy részét feketén adják, akkor kényelmetlenné válik, hogy nem a kártyádon van. Aztán jöttek a szabadságharcok, bankadók és az egyre szaporodó ATM hálózat stagnálni kezdett, újra elkezdtem a pénztárcámban hordani a fizetésemet.

Szívás.

Ma olyan problémám merült fel, hogy a számlámon nem volt elég pénz egy időzített tranzakcióhoz. Jött a hibaüzenet sms-ben, e-mailben. A pénz egyébként megvolt, csak a tárcámban. A legközelebbi Raiffeisen fiók jó negyed óra séta, vagy 4 buszmegálló. Ha hozzáveszem a várakozást is, ez bizony jó egy óra. Munkaidőben ez elég macerás. Azon töprengtem, hogy milyen szép lenne ha elérhető távolságon belül olyan ATM-ek lennének, amiből nem csak kivenni tudsz pénzt, hanem befizetni is. Aztán rájöttem, hogyha nem széllel szemben pisálna az egész pénzügyi rendszerünk, akkor értelmetlen lenne a pénzt bankó formájában gyűrögetni nap, mint nap.

Bosszantó.

Szóval átkopogtam a szomszéd irodába, hogy ha adnék kápét, akkor átutalnának-e annyi pénzt a számlámra. A második munkatársnak volt elég pénze rá, így megtörtént a tranzakció. 20 perc múlva ott vigyorgott a pénz a számlámon, aztán utaltam is tovább a megfelelő helyre.

Milyen elcseszett ez az egész.