Budapest

Európa Kiadó a B32-ben, 2016. május 22.-én. Fotó: Őri András

Vasárnap este életem első olyan Európa Kiadó koncertjén vettem részt, ahol ülni kellett. Nagyon fura élmény volt, de miközben üldögéltem a B32 színház termében az oldalsó pódiumon (rohadt kényelmetlen volt) a zene mellett jutott időm kicsit nosztalgiázni is. Az elmúlt pár évben, mióta a lányunk megszületett se az időm, se az anyagi helyzetünk megváltozása nem […]

Azt írta az Index.hu, hogy a bírósági ügyekben a grafológusok már nem adhatnak szakértői véleményt. Biztos, hogy sokan nem értenek egyet a döntéssel, de szerintem nagyon helyes. Gimnazista koromig nagyjából semmit nem tudtam a grafológiáról. Az iskolában viszont két felé lehetett specializálódni, ha jelentkeztél fakultációra: számítástechnika és humán irányba. Akkortájt az volt az elképzelés, hogy én […]

Húsvét vasárnap a szüleimmel elmentünk sétálni egyet, hogy lemozogjuk a sonkát és a főtt tojásokat. Elsétáltunk a Gellért-hegy oldalába épített kilátópontokon a Tabánig és átruccantunk egy órácskára a Várket Bazárba is. Erről a kellemes sétáról következik egy galéria, saját kommentárokkal. A Gellért-térnél a szálló mellett felkapaszkodtunk a Sziklatemplom előtti keresztig. Rengeteg nézelődő családot és kiránduló […]
Nincs borítókép

Tegnapelőtt Dáviddal a Várkert Bazárnál sétáltunk. Most próbáltam harmadjára bejutni, eddig valahogy hiába adták át a területet azért látogatni sosem lehetett. Egy idő után el is felejtkeztem róla, de mikor egy rövid sétára kellett valami izgalmas helyet keresni beugrott, hogy mások már fotóztak onnan, szóval valószínűleg most már tényleg bejárható. Az első benyomás az volt, hogy […]
Szabadság-híd, Budapest. Fotó: Őri András - 2016

A fenti képet biztosan ezren elkészítették már, de mégsem tudtam megállni, hogy nekem is legyen ilyen. Míg sétáltam ma este hazafelé arra jöttem rá, hogy én ezt a részét szeretem Budapestnek a leginkább. A Kálvintól a Körtérig, közte a gyönyörű-zöld híddal. Itt vagyok otthon. Szeretek felsétálni erre a hídra, elnézni mindkét irányba, végig a Dunán. […]
Nincs borítókép

Egy ismerősöm Washington D.C.-ben készített egy fotót, amit az Instagramon láttam meg ma reggel. Borzasztóan tetszett és nagyon hasonlít az egyik képemre, amit a múlt héten készítettem és még a Canon memóriakártyáján csücsült. Szóval most, hogy a gyerekek már ágyban vannak elővettem a fényképezőgépet és letöltöttem a múlt heti képeket. Íme a két fotó, Gáboré […]

Ezt a képet február végén készítettem egy szombati délelöttön. Végre gyönyörűen sütött a nap és a gyerekek se voltak betegek, így elhatároztuk, hogy kimegyünk egyet sétálni a Kopaszi-gátra. Bekészítettük a műanyag motorokat is, hogy legyen mit hajtaniuk. Minden bizakodó volt bennem és vidám. Aztán jött egy telefon Zsófinak, amitől mindketten lelombozódtunk. Nagyon. Ahogy sétálgattunk a […]