Spiró György: Tavaszi Tárlat
Kedvelem az olyan könyveket, amiket jó elkezdeni, ahol nincs az az érzés, hogy túl kell esni az első oldalakon vagy fejezeteken. A Tavaszi tárlat pont ilyen könyv, kényelmesen bújtam bele, mint egy pizsamába.
Szülinapomra kaptam meg Zsófitól a kötetet és ahogy kiolvastam a Sapienst helyből bele is kezdtem a Tavaszi Tárlat pár száz oldalába. Sajnos csak ennyi volt, olvastam volna még egy darabig.
Biztos közhelyes dolog, de nekem eddig a legjobban a Fogság tetszett Spirótól és ezen a Tavaszi tárlat sem változtatott. Ebben nagy szerepe van annak is,
- hogy a Fogságot korábban olvastam,
- hogy az volt az első Spiró könyvem,
- hogy a római kor számomra legkedvesebb időszakában játszódik,
- meg hogy azért jobb könyv is.
Kedvelem az olyan könyveket, amiket jó elkezdeni, ahol nincs az az érzés, hogy túl kell esni az első oldalakon vagy fejezeteken. A Tárlat pont ilyen könyv, kényelmesen bújtam bele, mint egy pizsamába.
Nem akarok nagyon részletesen belemenni a sztoriba, inkább tessék elolvasni, de közben többször eszembe jutott a Kundera-féle Tréfa. Ez egy anti-tréfa, itt a semmit nem csinálás ellenére is özönlenek a bajok, nem hogy egy nyomorult vicc nem volt, de még csak egy izgalmas jellem sem.
A főszereplőben a legérdekesebb a neve, de még azt is elrontották a magyarosításnál.
Aztán úgy a könyv felénél már nem is a Tréfa jutott sokszor eszembe, hanem inkább a Fogság. Ez a szegény Fátray gyakorlatilag Uri csak jó kétezer évvel később éli át a saját kálváriáját. Kicsit más a díszlet, jóval provinciálisabb a helyszín (elvégre vasfüggöny választja el Pannóniát Germániától), de a semmit nem értő, a hatalomtól félő és azt a legnagyobb szívatás idején is kiszolgáló kisember figurája mindkettő. És persze mindketten kopasz, megtört zsidók.
Egyszer olvastam egy cikket arról, hogy ’56 után milyen csodálatosan gyorsan állt talpra az ország. Biztos így volt egy bizonyos szemszögből, de ha Spiró szemüvegén keresztül nézzük a történetet, akkor azért közel sem annyira rózsás. Én meg valahogy Spirónak jobban tudok hinni.
Szerettem olvasni ezt a könyvet, és külön érdekes volt számomra, hogy a főhős azokon a részeken sétálgatott Budapesten (miközben kilátástalan szélmalomharcát vívta a rendszerrel), ahol mostanában én is mászkálok a munkából hazafelé menet. A Rákóczin sétálgatva például többször eszembe jutott, hogy na tessék erre sietett hazafelé Fátray is a kávéházból.
Egy igazán érdekes könyv, jó szívvel ajánlom.
(A címlap fotót a budapest-anno.blog.hu oldalon találtam.)