Népszabi botrány
A Népszabadság mellett azért álltam csak ki, mert nem szeretem, ha antidemokratikus cselekedeteket szó nélkül hagyunk. Pedig jórészt szó nélkül hagyjuk őket és ez veszélyes.
Sosem szerettem igazán a Népszabadságot, de szombat este mégis ott álltam sokad magammal a Parlament előtt néma tömegként tiltakozva a lap bezárása miatt.
Számomra ez elvi kérdés volt, újságot így nem számolunk fel. Semmi bajom nem lett volna a dologgal, ha a Népszabi csődbe megy. Rendes, tisztességes dolog, nem jött be az üzleti modell, kiment mögüle a pénz, a pártja, az olvasók meg nem tudták eltartani. Van ilyen, volt ilyen.
Emlékeztek a Magyar Narancsra, ami jó ideig csak Mancsként tudott megjelenni?
Viszont a Népszabadság esetében rohadtul kilógott a lóláb. A dolgozóknak azt ígérték új iroda lesz, csomagoljanak és vasárnap be is lakhatják az új helyet. Erre szombat reggel hozza a postás a felmondó leveleket. Gyalázat.
Elég ránézni a szombati címlapra, elég megnézni mivel készültek hétfőre és egyértelmű a dolog. Megvették a lapot kilóra, aztán becsukták, mert kellemetlen dolgokat írt. Újságként működött és nem szócsőként.
[su_box title=”Reklám (x)” box_color=”#E3E3E3″ title_color=”#282828″ radius=”0″] [/su_box]
Hát ezért voltam én ott a téren szombaton, mert ott lettem volna ha ilyen módon a Magyar Időket zárják be, akkor is. Ez nem pártszimpátia dolga, egyszerűen nem szabad hagyni, hogy ilyen dolgok megtörténjenek, mert legközelebb ez már rutinból fog menni. Precedens lesz.
Mondjuk nálunk ilyen jellegű szolidaritás nem igen létezik. Már 2014-ben búsongtam azon, hogy nem bírunk kiállni egymásért, hogy hagyjuk a Nemzeti Kaszát lengedezni. Szombaton újra lecsapott, de már megint nem látom, hogy igazán meghatná a tömegeket.
Pedig az a huss mindenkire vár. Mindenkire.