2015. október 16. 08:00

Esemény után egy héttel: Temofeszt szubjektív

A Temofeszt nagy, megkerülhetetlen, súlya van és résztvevőként a legjobb a vasútmodell kiállítások közül. Lehet, hogy vannak elitebb rendezvények, vagy jóval kockább összejövetelek, de lássuk be ezek a szempontok egy elenyészően kicsiny szubkultúrát érdekelnek csak, a többiek, akik nem vasútmodell-kockák a játékmozdonyokon kívül is akarnak valami szórakozást és ebben a Technikai Modellvasút Fesztivál egyértelműen a legjobb.

Temofeszt-2015-09

Ez egy jó téma

Ez a sok ember, akár kiállító, akár vendég, általában a legelőnyösebb arcát mutatja. Szórakoznak, felszabadultak. Ebből adódóan remekül lehet fotózni ezen a rendezvényen. Munkámból adódóan sok modellvonatot, terepasztalt kell fotóznom, de igyekszem minden évben lencsevégre kapni a embereket is. Ezek az érdekesebb képek, szerintem.

Tavaly Apu eljött meglátogatni vasárnap délután, közvetlen zárás előtt. Körbevezettem, megmutogattam neki mindent, közben beszélgettünk, fotóztunk. Pár héttel később, mikor szóba került, azt mondta, hogy pont olyan érzés volt, mint mikor Qtya bácsival ment kutya versenyekre. Bár olyan rendezvényen még nem voltam, de értem mit akart ezzel mondani.

A Vasút&Modell Magazin főszerkesztője a kollégámmal pletykálkodik.

A Vasút&Modell Magazin főszerkesztője a kollégámmal pletykálkodik.

Az idei annyira azért nem volt jó

Ahogy már a korábbi blogokból is kiderülhetett az idei rendezvény azért nem volt akkora durranás, mint az eddigiek. Ebben biztos benne van az is, hogy már egy viszonylag bejáratott menetrend nem akkora meglepetés, mint amikor még újdonság, de való igaz, hogy idén kicsit gyengébbre sikerült a felhozatal is.

Ezt persze csak az olyan rutinos vén rókák, mint én és a kiállítók (no meg a modellező-kockák) érzékelték, ha valaki kijött az évi egyszeri alkalomra, netán most látogatott ki először, akkor biztos tátva maradt a szája. És ahogy az elején írtam a Temofesztben pont ez a jó, hogy mindenkinek szól egy kicsit.

Gábor és a kisfia vasárnap délután, nem sokkal zárás előtt.

Gábor és a kisfia vasárnap délután, nem sokkal zárás előtt.

 

Sok szülő ült le nálunk a gyerekével, hogy közösen építsenek egy kis házikót.

Sok szülő ült le nálunk a gyerekével, hogy közösen építsenek egy kis házikót.

Nekem idén főleg munka jutott, kevés nézelődéssel és trécseléssel tarkítva. Piszokul elfáradtam, hideg is volt, ami extrán kivett belőlem. Viszont a munkatársaim úgy en bloc oldottabbak voltak. Például ment idén a pálinkázás, lazább volt mindenki. Azt írtam, pénteken asszem, hogy jobb lenne ha nem évente rendeznék meg a fesztivált. Ez biztos így van, ha a szakmai részről nézzük, de ezt oda kell finomítanom, hogy boltként évente nem igazán éri meg kimenni, azt hiszem.