Night Manager (Éjszakai szolgálat) – a sorozat

A Night Manager (magyarul Éjszakai szolgálat néven fut az IMDB szerint) egy remek kémsorozat, színvonalas színészekkel és lassan kibontakozó, de feszült történettel.

Én nem ismertem a sorozat alapjául szolgáló könyvet, de felvettem a mindenképpen elolvasandó listámra, így aztán teljesen elvárások nélkül ültem le a tévé elé. Olvastam más kritikákat és azok általában azért szapulták a Night Managert, mert nem követte a könyvet. Saját példámból kiindulva, ha nem olvastad, akkor ez nem vont le semmit a sorozat értékéből.

Szégyellem (nem is), de fogalmam nem volt a főszereplőről, még ha halványan ismerősnek is tűnt, de Tom Hiddlestone neve nem volt vonzerő számomra, annál inkább érdekelt, hogy milyen alakítást hoz Hugh Laurie. Mindkettővel elégedett vagyok, egyébként.

Valamelyik kritikában volt egy félmondat arról, hogy Hiddlestone előkészülhet a James Bond szerepre és rájöttem, hogy tényleg tökéletes lenne rá. Hidegvérű, elegáns és jóképű szerepet láthatóan tud hozni, miközben megvan a kellő felsőteste ahhoz, hogy elhiggyük bárkit kinyír csupasz kézzel, ha nagyon kell.

Hugh Laurienak meg nem nagyon kellett megerőltetnie magát ebben a sorozatban, remek arcberendezése van a gyanakvó és másokat lenéző cinikus-gonosz szerepére. Hozta is teljesen a szerepet, nem lehetett hibát találni benne.

Viszont nőkben ez egy elég erős sorozat lett, nekem mindkét női szereplő kifejezetten tetszett. A terhes nyomozót alakító Olivia Colman a széria legjobb perceiből sokat elvitt. A törékeny szépnő karaktert formáló Elizabeth Debicki is remekül egyensúlyozott a két férfi között.

A második vonalban levő színészekkel sem volt baj, de azért nem szeretnék Tobias Menzies lenni, úgy tűnik az arca alapján már el van könyvelve rossz fiúnak. A Sorozatjunkie-n erről volt is egy bekezdés, amin nagyon jót nevettem:

A beépülést titokban irányító, terhes Olivia Colman sztorija egyrészt hoz némi könnyed humort a történetbe, ugyanakkor jó pár klisét is, köztük egy nagyon régimódi, kiszámítható találgatást egy tégláról. Tudjátok, amikor van három mellékszereplő a londoni ágon és az egyikük Tobias Menzies. Lehet tippelni.

A sztoritól nem kell sokat várni, de egyszer tökéletesen élvezhető volt. Elég sablonos kémkedős, beépülős történet, ami bár lassan csordogál, de végig fenntartja a feszültséget. Szerencsére nem nyújtották el, hat, tömör egy órás epizódban letudták a teljes akciót. Azt olvastam, hogy vannak tárgyalások második évadra vonatkozóan, de szerintem ez pont az a sorozat, ahol egyáltalán nem hiányzik a folytatás. Lezárták, jó volt, nincs mit ragozni rajta.

Még írnék pár gondolatot – nem minden spoiler nélkül – a befejezéséről. Ha még nem láttad a sorozatot, akkor azt javaslom ne haladj tovább.

Hirdetés (x)

Ahogy már írtam én nem ismertem a könyvet, de ott közel sem ilyen egyértelmű a happy end. Szerencsére a másik blogger csak homályosan utalgatott miközben hőbörgött, de láthatólag többeknél kiverte a biztosítékot a sorozat utolsó része.

Valahol megértem őket, mert én sem nagyon hittem, hogy ennek jó vége lesz, az első öt rész alapján lehetett volna teljes bukás is és Roper győzelme. És úgy is egy remek sorozatot kapunk. Viszont a happy end sem állt rosszul ennek a kém-kriminek, erős feloldás volt a rengeteg sötét húzás és teljesen cinikus világábrázolás után. Valószínűleg, ha van egyáltalán értelme egy tévé sorozatnál a valóságról beszélni, a való világban persze Roper nyert volna és Jonathan Pine és Angela Burr valahol jeltelen sírban feküdnének. Viszont ezzel a végjátékkal még inkább ráerősített a klasszikus kémfilmes zsánerre a sorozat, nekem tetszett.

Egy valamit nem értek még mindig a sorozattal (és a könyvvel) kapcsolatban: a címét. Nincs túl sok köze a sztorihoz.

8 éve együtt, a Gmail és én

A Gmail 8 éve érkezett az életembe és pillanatok alatt rendet vágott a meglehetősen szétszórt elektronikus levelező fiókjaim között.

A Gmail-t még a Szonda Ipsosnál regisztráltam egy keddi napon, már a felmondási időm alatt. Addig voltak freemailes címeim meg a saját weblapomhoz kötődő e-mail címem, de elég nagy kavar volt, hogy ki mikor és hova írt. Hogy miért regisztráltam még egy címet, arra már nem emlékszem pontosan, de azt hiszem, hogy az álláskereséshez akartam egy olyat, amiben a teljes nevem volt, nem csak az hogy kacsa@valami.hu. Nem bántam meg.

 

Hirdetés (x)

Akkoriban a Gmail nem is volt olyan elterjedt még és volt körülötte némi felhajtás, meghívókkal meg ilyesmikkel. A legjobb tulajdonsága az volt, hogy évekig nem kellett törölnöm belőle a leveleket, viszont remekül kereshető volt minden. Aztán egyszer eluntam, hogy fél évtizednyi webszemetet tárolok és ráfordítottam vagy két napot arra, hogy módszeresen átnyálaztam és kiszortíroztam mindent belőle. Most, amikor ezeket a sorokat írom 13476 e-mail van benne, ami az elmúlt 8 évet tekintve nem is rossz szám, de kb. tízszer ennyit töröltem és a nagy leltározás óta az érdektelen leveleket nem archiválom, hanem törlöm.

Az első üzenet, ami a postafiókban várt
Az első üzenet, ami a postafiókban várt 2008-ban. A felsorolás alapján csak finomították a rendszert, a lényege már akkor is az volt, mint ma.

Nagyon gyorsan sikerült kiszorítania minden másik levelezőt az életemből. Kezdetben a régi címeimet ráirányítottam a Gmail fiókra, aztán szép lassan leépítettem mindet. Persze a honlapjaimhoz és a munkához vannak más címeim is, de ezek általában csak átdobják a levelet a Gmail fiókba.

A Gmail volt az a program, ami aztán bevont a Google többi rendszerébe is. Mivel a munkám oroszlánrészét a levelezésen keresztül intéztem, így elkezdett nagyon kényelmessé válni a hozzá kapcsolódó naptár, majd később a Drive tárhely is. Amikor a Drive elkezdett egy saját irodai programcsomagot is előállítani akkor tűnt el a programjaim közül az Office is. A Gmail villámgyorsan áthelyezte a mindennapjaimat a merevlemezről a felhőbe.

És ez piszok kényelmes!

A mindennapi munkám alapját az e-mailek jelentik. A Gmail pedig készségesen befogadja, feldolgozza és intelligensen szelektálja nekem őket. Rengeteget segít. Általában nem is tűnik fel, hogy mennyi mindent intézek rajta keresztül, de amikor beindítom a számítógépet és megnyitom a böngészőt az első, már teljesen ösztönös mozdulat, hogy megnyitom a Gmailt. Aztán jön a többi lap is, de az első fülön mindig ott figyel a kis piros boríték.

Egyszer próbálkoztam meg az elmúlt nyolc évben más levelezővel, a Gmail kistesójával az Inbox verzióval. Jópofa volt, de amikor próbáltam még nagyon gyerekcipőben járt, azóta meg nem tettem vele újabb kísérletet. Igazából nem mozgat semmi a cserére, a Gmail tökéletes.

A kis kedvencek titkos élete

A kis kedvencek titkos élete aranyos film, megmarad a mesénél és nincsen tele olyan kiszólásokkal, amik nem a gyerekeknek, hanem az őket kísérő felnőtteknek szólnak. És ez tetszett.

Nincs másfél órás a film, ami nagyon jó, tekintettel a célközönség türelmi faktorára és húgyhólyag méretére. A kukorica és az üdítő remekül kitart a végéig, az én lányom esetében a türelem félpályánál kicsit elfogyott, de aztán az akció beindulásával újra lekötötte  cselekmény.

A sztori nem túl bonyolult, New Yorkban járunk, ahol egy Max nevű kiskutya éli boldog mindennapjait a gazdájával. Egy baja van, hogy amikor a csaj elmegy dolgozni, akkor hiányzik neki. A munkaidőt a ház és a környék többi házi kedvencével tölti, általában elég egysíkúan. Ha akarna ez a film bármire rámutatni, vagy én karakterszám után pénzt kapnék, akkor most következhetne kitérő az edukációs vonalra, könnyű áthallásokkal a Stepford Wives felé. De nem akar és a karakterszám nem gond, szóval hagyjuk is. A kicsit unalmas édenkertbe akkor üt be a ménkű, amikor a gazdinő hazahoz még egy kutyát. Persze elkezdődik a harc kettejük közt, aminek folyamán sikerül elveszniük, sintértelepre és csatornákba jutniuk miközben a félnapos kaland összekovácsolja őket és barátok lesznek. Este pedig boldog fináléban zárunk a három egymást szerető szív képével.

Reklám (x)

Közben persze elég sok ökörködés, izgalmas menekülések vannak. Kóbor macskák, a csatornában élő kidobott háziállatok és egy vérgőzős tapsifüles szolgáltatják az önfeledt gyerekkacaj és izgalom kevercsét. Ahogy a kukorica majszolás hangján áthallatszott ezt a film tökéletesen hozta. A közepe résznél leül kicsit a rohanás, hogy a két főszereplő összehaverkodjon végre, ami érezhető lelkesedés csökkenést eredményezett a lányomnál, de szerencsére ez a kb. 5 perces intermezzo nem tér vissza és a film újra rátalál a ritmusára.

A gyerekek jól szórakoztak.

Én is jól szórakoztam

Én egész más okból élveztem a filmet, Cili az elmúlt napokban beteg volt és ma még nem mehetett oviba. Zsófinak jelenése volt az irodában én meg ki tudtam venni egy szabadnapot, így apa-lánya napot tartottunk. Tegnap este nagyon főtt a fejem, hogy hova vigyem a lányt, rég voltunk kettesben, aztán rájöttem, hogy az időjárás a beltéri programoknak kedvez. Már nyár óta szeretném megpróbálni vele, hogy bírja-e a mozit, így aztán ez most remek alkalom volt a próbára.

Izgatottan érkeztünk, Cilinél nincs mit magyarázni, én viszont két okból voltam felpezsdülve. Egyrészt a mozi felé sétálva nagyon élveztem, ahogy Cili csacsogott, beszélgetett velem, nagy lett, megnőtt és mázlink van vele: jó fej. Érti a viccet, bár óvatosan kell bánni vele, mert harapós természet. Másrészt hiába egy rajzfilmre mentünk, én nem voltam moziban legalább három éve. És néha piszkosul hiányzik.

A film szülőként, felnőttként, egy jó program volt. Nem lenne kevesebb nélküle az életem, de a lányommal eltöltött első mozizás bizony nagy szó. Egyébként délután le kellett szedni a netről nekik a filmet, mert mindenképpen meg kellett nézni újra a kutyusokat, és meglepetésemre eredeti nyelven már letölthető volt. Angolul jobb.