Politika

Nincs borítókép

Tegnapelőtt Dáviddal a Várkert Bazárnál sétáltunk. Most próbáltam harmadjára bejutni, eddig valahogy hiába adták át a területet azért látogatni sosem lehetett. Egy idő után el is felejtkeztem róla, de mikor egy rövid sétára kellett valami izgalmas helyet keresni beugrott, hogy mások már fotóztak onnan, szóval valószínűleg most már tényleg bejárható. Az első benyomás az volt, hogy […]
Nincs borítókép

„Képzeld el Anya, a Kingának az oviban pont ilyen cumija van, mint nekem. Csak neki …blablablabla, nekem pedig ilyen …blablabla (itt kihagyott az agyam, de a lényeg, hogy teljesen más – Zs.). Úgyhogy össze is bajátkoztunk! Eddig az Ivett volt a bajátja, de ő most a Flójával játszik. Én meg gondoltam, játszom szegény kis Kingával, […]

A Pilvax közből érkeztünk Anyuval a Hősök terére, majd egy órával a tüntetés bejelentett kezdése előtt. Már akkor nagyon hideg volt és a szemerkélő esőben jól átfagytunk, így elsétáltunk pár utcával arrébb és egy étteremben várakoztunk, forró tea és gesztenye püré mellett. Még így is korán mentünk ki, szerettem volna ha jó helyünk van. Éppen […]
Szabadság-híd, Budapest. Fotó: Őri András - 2016

A fenti képet biztosan ezren elkészítették már, de mégsem tudtam megállni, hogy nekem is legyen ilyen. Míg sétáltam ma este hazafelé arra jöttem rá, hogy én ezt a részét szeretem Budapestnek a leginkább. A Kálvintól a Körtérig, közte a gyönyörű-zöld híddal. Itt vagyok otthon. Szeretek felsétálni erre a hídra, elnézni mindkét irányba, végig a Dunán. […]