A lányom szolfézs-énekkar bemutatója van a Városmajori gimiben. Végjöttünk idefelé a Maros utcán. A Szomszéd után ez a környék már sosem lesz ugyanaz nekem.
Nagy meglepetés volt Pozsonyban, hogy lehet cigizni a kocsmában. A gyerekeink ilyennel még nem találkoztak, egyáltalán nem bírták. Megértem őket, az a durva, savanyú dohányszag engem is megütött, pedig ebben nőttem fel. Nem hiányzik.
Nálunk vannak a nagyszülők. A kölykök kitalálják, hogy ember a földönt játszanak velük (becsukott szemmel fogócska), de közbelépek, hogy annak nem örülnék, levernek mindent, meg nekimennek, az inkább teremsport. Erre Anyám felcsillanó szemmel: akkor játsszunk szembekötősdit. Minden korosztály levette a lényeget, na.
Néha meglep, hogy emberek mennyire nem élnek a mindennapokban. Bejött a kolléganő, hogy miként tudja kiszámolni egy ár bruttóját, beszorozza 0,25-tel? Mondtam neki, hogy nem, szorozd inkább 1,27-tel. Meglepődött, hogy miért 27-tel. Vajon hol élt az elmúlt 7 évben? Azt hitte, hogy 25% az áfa. Na ezért nyerhet mindig a Fidesz, de bármely sumákolós párt […]
Nem tudom van-e egyáltalán még értelme a magyar belpolitikáról beszélni, mert kevés idiótább és feleslegesebb foglalatosság van, de mégis megteszem. Én úgy látom, hogy a Fidesz nem változik, az igazán érdekes folyamatok a másik, elég szűk térfélen történnek. Történhetnének. Egy kialakult nyugalmi helyzetet az ellenzékinek gondolt erők nem tudnak megbontani, most már lassan egy évtizede, […]
Nincs szebb öröm, mint amikor azt hiszed, hogy 320 forint van a zsebedben és ebből kell megoldani az ebédet, aztán a „remény hal meg utoljára” mottóval belenézel a pénztárca másik rekeszébe és láss csodát: egy ezer forintos sunyul ott.
A fiamat hétköznap úgy kell felrázni reggel, hogy ne késsünk el. Ellenben szombaton és vasárnap már hajnali fél hatkor átcaplat hozzánk, hogy Ő tévézne meg Legozna. Meg kéne fordítani a programját.