Legutóbbi bejegyzések

Beszéljünk arról, hogy miért csak Csehországban ilyen jó a sör. Két napja vagyunk itt, előtte 21 éve jártunk erre. Akkor szerettem meg a sörözést. Korábban ez csak egy értelmezhetetlen ital volt számomra. Az elmúlt évben kezdett újra azzá válni, de itt és most, cseh földön újra az a pazar bűn, mint korábban. Ha iszok egy […]

Az elmúlt hét újra megmutatta, hogyan zuhanunk bele az entrópiába: politikai bulvár, pedofilvádak, parlamenti felbaszódások. A Szőlő utcai botrány körüli zajból engem nem a "sztárpletykák" érdekelnek, hanem az, amit mindez a társadalom állapotáról árul el.

Valójában az egész előző öt része a Leletár ’25 sorozatnak ezt a bejegyzést készítette elő. Mi lesz akkor velünk, ha Orbán Viktor vagy Magyar Péter nyer? A helyzetet egyébként nagyon jól mutatja, hogy Orbán és Magyar van kiemelve, és nem a pártjaik: nem a Fidesz és a Tisza. A jövő évi választás kiszavazóshow lesz, nem parlamenti választás – már ha mindkét jelölt eljut a szavazásig.

Négy részen át próbáltam összegezni, hogy hol tartunk - szerintem - mi, magyarok. Fontosnak éreztem bő lére ereszteni, mert a záró blokkot, ami valójában a tét és a legérdekesebb téma, nem lehet anélkül tárgyalni, hogy ne néznénk objektíven az ország és a társadalom jelenlegi állapotára. A tét az, hogy jövőre meg lehet-e verni választásokon Orbán Viktor sleppjét. A logika szerint eljutottunk az utolsó ki nem próbált módszerig és annak sikerülnie kell. Kéne. De amiből ki tudunk indulni az a jelenlegi és múltbéli tudásunk, ami nem biztos, hogy érvényes lesz jövő áprilisban is.

A régi vidék–város ellentét mára nemcsak kulturális vagy gazdasági törésvonal, hanem egyfajta egymás iránti vakság is. Mintha két külön ország lakói lennénk, akik ugyanazon a térképen élnek, de nem hallják meg egymást. Ebben a részben erről írok – és arról, mit jelent ma „lemennünk vidékre”.

Tizenegy éve még csak arról írtam, hogy hiába dolgozunk, nem jutunk egyről a kettőre. Mostanra viszont már nem is az a kérdés, mire futja – hanem hogy mi maradt abból, amit egyáltalán megvehetnénk. Ez a bejegyzés egy személyes leltár arról, hogyan tűnt el mögülünk a szolgáltató állam – észrevétlenül, de visszafordíthatatlanul.

Milyen állapotban van a magyar társadalom 2025 nyarán? Milyen mintázatok ismétlődnek újra és újra a politikában, és miért tűnik úgy, mintha mindig a kisebbik rossz lenne az egyetlen opció? Ebben a blogposzt-sorozatban megpróbálok végignézni mindent: társadalmi mozgásokat, értelmiségi viselkedésmintákat, politikai kényszereket és történelmi reflexeket.

A múlt év végén elfogott egy ragadós mélabú. Úgy éreztem, hogy itt Pannónia földjén már megbaszta a fekete fene az egészet. A Tisza persze reménytkelt: Orbánéknak egyszer vége lehet, de azt az országot ők sem kívánják - vagy nem hangoztatják, amit én szeretek. Szeretnék.

Az én liberalizmusom sokkal szikárabb volt annál mindig, mint hogy a bármilyen irányú kilengéseket támogassam. Nem szeretem a tolakodó, a ripacs üzeneteket, sőt ezektől kifejezetten és zsigerileg ódzkodom. Az én liberalizmusomba nem fért sosem bele a túltolt feminizmus, ahol pozitívan diszkriminálunk, mert az én liberalizmusom csak egyenlőséget ismert, ami olyan mint Bulgakov minősége: nincs belőle […]

Ezen a napon

Steven Yeun (fotó: imdb.com)

Hiába lehetett már sejteni az áprilisi interjú után, hogy a Walking Deadben nagyot fognak húzni, a harmadik epizód reménytelensége és az egyik központi szereplő halála váratlan volt. SPOILER! Többször felróttam már sorozatoknak és könyveknek, hogy az írók az ötlettelenségüket palástolják a jól bejáratot karakterek meghalatásával. George R. R. Martin a nagymestere ennek és roppant idegesítő. […]
Nincs borítókép

Az elmúlt bő egy hét alatt az internetadó kapcsán az „utca embere” eljutott odáig, hogy maximalizált ára van az adónak és nem ő, hanem a szolgáltató fizeti. Persze az utolsó tétel hülyeség, a bankadó is visszahullt ránk, az eredménye az, hogy egyre inkább hanyagoljuk a bankkártyát és csúszunk vissza a készpénz szürke zónájába. Egy szereplő […]