Legutóbbi bejegyzések

Négy részen át próbáltam összegezni, hogy hol tartunk - szerintem - mi, magyarok. Fontosnak éreztem bő lére ereszteni, mert a záró blokkot, ami valójában a tét és a legérdekesebb téma, nem lehet anélkül tárgyalni, hogy ne néznénk objektíven az ország és a társadalom jelenlegi állapotára. A tét az, hogy jövőre meg lehet-e verni választásokon Orbán Viktor sleppjét. A logika szerint eljutottunk az utolsó ki nem próbált módszerig és annak sikerülnie kell. Kéne. De amiből ki tudunk indulni az a jelenlegi és múltbéli tudásunk, ami nem biztos, hogy érvényes lesz jövő áprilisban is.

A régi vidék–város ellentét mára nemcsak kulturális vagy gazdasági törésvonal, hanem egyfajta egymás iránti vakság is. Mintha két külön ország lakói lennénk, akik ugyanazon a térképen élnek, de nem hallják meg egymást. Ebben a részben erről írok – és arról, mit jelent ma „lemennünk vidékre”.

Tizenegy éve még csak arról írtam, hogy hiába dolgozunk, nem jutunk egyről a kettőre. Mostanra viszont már nem is az a kérdés, mire futja – hanem hogy mi maradt abból, amit egyáltalán megvehetnénk. Ez a bejegyzés egy személyes leltár arról, hogyan tűnt el mögülünk a szolgáltató állam – észrevétlenül, de visszafordíthatatlanul.

Milyen állapotban van a magyar társadalom 2025 nyarán? Milyen mintázatok ismétlődnek újra és újra a politikában, és miért tűnik úgy, mintha mindig a kisebbik rossz lenne az egyetlen opció? Ebben a blogposzt-sorozatban megpróbálok végignézni mindent: társadalmi mozgásokat, értelmiségi viselkedésmintákat, politikai kényszereket és történelmi reflexeket.

A múlt év végén elfogott egy ragadós mélabú. Úgy éreztem, hogy itt Pannónia földjén már megbaszta a fekete fene az egészet. A Tisza persze reménytkelt: Orbánéknak egyszer vége lehet, de azt az országot ők sem kívánják - vagy nem hangoztatják, amit én szeretek. Szeretnék.

Az én liberalizmusom sokkal szikárabb volt annál mindig, mint hogy a bármilyen irányú kilengéseket támogassam. Nem szeretem a tolakodó, a ripacs üzeneteket, sőt ezektől kifejezetten és zsigerileg ódzkodom. Az én liberalizmusomba nem fért sosem bele a túltolt feminizmus, ahol pozitívan diszkriminálunk, mert az én liberalizmusom csak egyenlőséget ismert, ami olyan mint Bulgakov minősége: nincs belőle […]

Balatonon voltunk, nyár vége volt talán amikor Gyurcsány Ferenc átvette Medgyessy Pétertől a miniszterelnöki széket. Mindenesetre ott ültünk a TV előtt és néztem ezt a túlmozgásos faszit, aki láthatóan ugyanolyan populista volt, mint Orbán, a nagy ellenfél. Nem sok jót néztem ki akkor belőle.

Jövőre, ha lesznek még választások a demokráciának csúfolt Magyarországon (alaptörvényileg nem köztársaság, ugye), akkor az nagy valószínűséggel éppen egy év múlva, április 5.-én lesz megtartva. Egy év jó nagy idő, érdekes lesz végigélni, de lehet, hogy fájdalmas is.

Ezen a napon

Nincs borítókép

Magára hagytam kicsit a bekapcsolt számítógépet, egyszer csak Dávid rohan felém, büszkén kiabálva, hogy: – Apa, apaaa, ümmm. Kétségek közt sietek vele a gardróbba, ahol a számítógép áll, a Facebook beviteli űrlapján az alábbi karakterek fogadnak: „m0éűá– , 0mmnklú”. Dávid lelkesen kommentálja: Apa, Apa, énisz!
Nincs borítókép

A családi információáramlásnál nincs csodálatosabb dolog, de érdemes azért fenntartásokkal fogadni a pletykákat. Reggel szokásos beszélgetésünk közben Anyám elejtette, hogy unokaöcsém végre újra talált állást magának. Örömmel érdeklődtem, hogy hova, de a válasz kissé bizonytalan volt, valami fénymásolószalonban dolgozik, mondta az Ősöm. Munkából hazafelé felhívtam a boldog munkavállalót, hogy ugyan mifasz van. Elmesélte, hogy egy […]