Őrségi kalandozások 4.: Őriszentpétertől Magyarszombatfáig
Az őrségi túránk negyedik és egyben utolsó napjára csak pár kilométer maradt. Őriszentpéterről indultunk a napfényes októberi időben és Magyarszombatfáig sétáltunk, így kötve össze az elmúlt napok szakaszait egy hosszú úttá.
Vasárnap reggel nem kellett hajnalban ébredni. Összepakoltuk a csomagjainkat, ettünk egy kis reggelit és bezártuk magunk mögött a vendégházat. Jó kis hely volt, alacsony belmagassággal, megbízható fűtéssel. Bár a wifi nem tudott beindulni, hiába szerelgették két napig, enélkül meg lehetett lenni. (Főleg nekem a korlátlan adatforgalommal.) Amíg barátom tökmagolaj vásárlásba bonyolódott én körbesétáltam Őriszentpéter központját.
Kerekeskút-Vendégház, Őriszentpéter
Gyerekkoromban sokat kirándultunk erre és mindenfelől megrohant a nosztalgia. Elüldögéltem a Centrum vendéglő előtti kőfalon, ahol egyszer úgy ültem egy Wartburgban, hogy elfelejtették behúzni a kéziféket és az elkezdett szép lassan hátrafelé gurulni a lejtőn. Annyira lassan indult el, hogy én észre sem vettem, a nyitott ajtón keresztül beszélgettem a kőfalon ülő unokatestvéreimmel. (Hogy a felnőttek hol voltak az jó kérdés.) Ők modták nekem, hogy gurul a kocsi. Néztem rájuk, hogy mit hülyéskednek, de ők egyre idegesebben mondták, hogy húzzam már be a kéziféket mert megy az autó, amikor rájöttem hogy tényleg, akkor viszont nem értem el a kéziféket, mert hátul ültem. Samu leugrott a kőfalról, kinyította az anyósülés ajtaját és betérdelt a mozgó kocsiba, behúzta a féket. Elnézve a pár méteres kis rézsüt ahol, az egész történt ez egy nagyon gyors eset lehetett, de akkor perceknek tűnt.
Végül a tökmagolajok is beszerzésre kerültek, én is elbúcsúztam egy nénitől, akivel szóba elegyedtem és elindulhattunk Pankaszra. Megálltunk a harangláb alatti dombon és felsétáltunk csillogó, harmatos fűben. Az utolsó napra tényleg eltűnt minden felhő és melegedett az idő, olyan volt amilyennek az előző napokat ígérték.
A pankaszi harangláb
Az autót végül Őriszentpéteren hagytuk és a központból indultunk el Magyarszombatfa irányába. Az első kilométerek a régi őrségi vasút töltésén haladtak. Nagyon szép és nagyon könnyű szakasz volt. A régi vasútvonal mellett a fiatal erdő alagútként borult össze, gyönyörűen besütött a lombokon a nap, minden harsogott a színektől. Miután elhagytuk a régi vasútat kevésbé érdekes szakasz következett, hosszan haladtunk murvás erdei autóutakon. Az út szélén mély árok, fekete vízzel feltöltve, az erdőben az út mellett sok gombászó volt, akik sajnos korábban indultak mint mi, így hoppon maradtunk. Jól esett, amikor erről a szakaszról letértünk és Bajánsenye felett újra erdei ösvényre értünk. Itt hosszabb megállókat és kitérőket tettünk az erdőbe és pár vargányával és őzlábbal lettünk gazdagabbak.
Már jócskán elmúlt dél, mire leereszkedtünk a dombokról és átsétáltunk az új vasútvonal alatt. Egy remek vendéglőt találtunk bajánsenye határában és amikor beléptünk kiderült, hogy csodák-csodája nyitva van. Lelkendezve örültünk ennek, a pincérnő csodálkozott is rajtunk. Leültünk a teraszon és egy kiadós búcsúebédet ettünk. Én az őrségi kalandok zárásaként egy sört is megittam a finom, dödöllés étel mellé.
A régi őrségi vasútvonal töltésén sétáltunk
Lassabb tempóban indultunk tovább, a beszélgetés átcsapott egy politikai vitába, az érkező előválasztási híreket tárgyaltuk ki. Ketten voltunk, természetesen más-más jelöltnek drukkoltunk, de a vita maga jól esett, mert végre volt értelme erről beszélni, míg az elmúlt évtizedben egy legyintéssel ezt el is lehetett intézni. Észre sem vettük azt a kis emelkedést, amit beszélgetés közben megtettünk. A politika azért nem vonta el a figyelmünket a gombákról sem, de igazán szépeket nem találtunk, sajnos. Már jócskán bennejártunk a délutánban, amikor eljutottunk Kercaszomorig.
Itt tettünk egy kis kitérőt a haranglábig, ahol kellemes meglepetés ért minket. A falun áttalpalva egy autó előzött meg minket, mint kiderült a vezetője, egy nagyon kedves hölgy, aggódva látta, hogy gombákat cipelünk magunkkal. Így aztán megkeresett minket a haranglábnál és átnézte a szatyrunkat. Megnyugtatott, hogy mindegyik ehető darab és kedvesen elbeszélgetett velünk a turisták és gombák viszonyáról.
A kercaszomori harangláb
A faluból hirtelen emelkedővel jutottunk fel a Szent Vencel templom romjaihoz. Romoknak is nehéz nevezni: a valaha csupasz domtetőt mára benőtte az erdő, csak a szabályos földhányások, az egykori templom szintben levő padlója jelzi, hogy itt valaha egy kis erőd-templom állt, vigyázta az utat a völgyben. Nagyon érdekes táblákat találtunk és találkoztunk az aznapi turistákkal is, egy fiatal pár sétált velünk ellentétesen. Elbeszélgettünk a templom maradványai mellett, aztán elválltak útjaink és mi leereszkedtünk az utolsó szakaszon Magyarszombatfáig. A mélyen ülő nap szép fényekbe vonta az erdő szélét, a kaszálókat ahol kiértünk a műútra. Átsétáltunk a falun addig a buszmegállóig ahol a második reggel elindultunk. Vetettünk egy pillantást újra a szép kis haranglábra, elmentünk a Tűzzománc szomjoltó előtt, ami most nyitva is volt.
Magyarszombatfa autóbusz-váróterem
Itt a buszmegállóban ért véget a kalandos négy nap. Visszabuzoztunk Őriszentpéterre, lecseréltük a túracipőket egy kényelmesebbre és elindultunk haza. Nagyon szép kirándulás volt, irtózatosan nagy szerencsénk volt az idővel is. És nem utolsósorban 8 pecséttel gazdagodott a kéktúra füzetünk!