Dan Simons: Terror

Tavaly az egyik kedvenc sorozatom a Terror volt, ami egy kis szürreális horrorral megspékelt történelmi dráma volt. Miután megnéztük nem sokkal letöltöttem az alapjául szolgáló könyvet is, betáraztam későbbi olvasásra. Most a Monokróm után ennek láttam neki és elég hamar felfaltam.

Nem állítom, hogy a könyv jobb, mint a sorozat, de a fordítottját sem. Mindkettő kitűnő munka a műfaján belül, bár a sorozatnál nem értettem pontosan, hogy minek kellett az amúgy is nagyon rejtelmes történelmi sztorit a szellem-medve szállal felturbózni. A könyv aztán helyre tette bennem ezt a kétséget, Dan Simons egy alternatív – és a jelenlegi divatoknak megfelelő – verzióját vázolta fel az Észak-Nyugati átjárót kereső felfedezők katasztrófájának.

A könyv kétségtelenül aprólékosabb, részletesebb. A filmsorozat több szereplőt is összevont, ami kétségtelenül szükséges volt, de én mindig szerettem a könyvekben a sok, jól kifejtett szálat, szereplőt és ebben a Terror a legjobbak közé tartozik. Nem egy vidám könyv, borzasztóan nyomasztó. Erre rátett egy lapáttal, hogy a tél leghidegebb időszakában olvastam, néha még alaposan átfagyva a kinti mínuszoktól. Fáztak a könyvben is, meg én itt a könyv előtt is, még ha a két hideg nem is hasonlítható össze.

Kifejezetten ajánlom a könyvet és a sorozatot is, de azt javaslom, hogy előbb a könyv, aztán a sorozat. Úgyis nagyon különbözik a végjáték, nem veszt senki semmit vele.