Szürreális gyerekpletykák az oviban
Sokszor van a blogon gyerekszáj rovat, főleg Zsófinak köszönhetően, de most ez egy igen hosszúra nyúlt darab, ami az én szemszögemből mutatja be a gyerekek fura világát.
Reggel én vittem a gyerekeket az oviba, idén úgy alakult, hogy minden kedden és pénteken megyünk együtt. Ilyenkor korábban kell kelni és ők is nyűgösebbek. Én is nyűgös vagyok, mert sietni kéne a melóba és 100%, hogy ezeken a reggeleken késni fogok. Az ősz jelentős részében a keddi és pénteki reggelek az idegbeteg hangulat szinonimái voltak. Ezért most úgy döntöttem, hogy ennek véget vetek, ha kések, hát kések, ezzel nem tudok mit kezdeni, hiszen amikor idegbeteg módon hajtom a kölyköket, akkor is ez lesz a vége.
Így aztán hiába múlt el már hét óra, és még mindig kétszer öt perc volt a karácsonyt ellopó Grincs sztorijából én mégis blazírtan ültem a kanapén és igyekeztem Dávidot öltöztetni.
Végül jóval fél nyolc után értünk be az oviba, szokás szerint Cilit vittem előbb öltöztetni, mert ő sokkal macerásabb és lassabb, mint Dávid. A reggeleinket nehezíti az is, hogy kedden és pénteken reggel torna van, így teljesen át kell öltöztetni a lányt. Szóval beértünk az öltözőbe (miután a kiscsoportnál Dávid megbeszélte az óvónénikkel, hogy miként áll a favonat kiegészítők helyzete napjainkban) és ott egy komplett kis traccspartiba csöppentünk.
Cili barátnői öltözködtek nagy egyetértésben, miközben az egyikük szüleit vesézték ki, nevezzük ezt a kislányt I-nek, míg a másikat P-nek. Az öltözőben tartózkodott még egy kisfiú is az apjával, de ők rövid, kurta szavakkal kommunikáltak egymással és hamar eltávoztak, szóval hagyjuk ki őket a sztoriból.
Mikor beértünk P éppen azt fejtette ki, hogy I anyukája "kegyetlenül szigorú", ha így bánik a lányával. Mire I vehemensen védelmezni kezdte az anyukáját, hogy ő nem is szigorú, csak kissé fáradt és ideges, mert az apukáját elküldték a házból. Közben már Cili is öltözködni kezdett (mert presszionáltam rá, egyébként csak boldogan álldogált volna) és Dávid, szokása szerint keresztbe tett lábakkal üldögélt a padon, a lányokat hallgatva. P szerint olyan nem lehet, hogy valakit elküldenek a házból. Ehhez a véleményhez Cili is csatlakozott, szerinte mindenkinek laknia kell valahol.
Nehéz helyzetben voltam, egyrészt őszintén érdekelt, hogy mi kerekedik ebből a pletykából, I faterja az anyja alapján legendás fickó lehet, másrészt sietni is kellett volna és két kislány felett átnyúlva igyekeztem öltöztetni a saját, meglehetősen mozgékony lányomat.
I kissé sértődötten válaszolta, hogy dehogynem ki lehet valakit tiltani a házból, az ő apukáját már nem egyszer kitiltották, most azért mert sörözött. Sokat. A két másik lányon látszott, hogy ez kissé ingoványos talaj, de Dávid jelezte, hogy én is szoktam sörözni. Megnyugtattam, hogy én jól viselkedek és még nem tiltottak ki emiatt a házból.
I erre mondta, hogy igen, de az ő apukája amikor sörözik, akkor azt szokta mondani az anyukájának, hogy elvágja a nyakát. Itt P közbeszúrta, hogy akkor tényleg szigorú szülő (ezzel egyetértettem) és azzal folytatta, hogy szigorúbb, mint az övéi, akik pedig most váltak el. (Ez volt egyben az a pont is, amikor azon töprengtem tisztában vannak-e a szigorú szó jelentésével.) Cili azt firtatta, hogy mivel vágná el az I apukája az I anyukájának a nyakát, mire I azt felelte, hogy az mindegy, de ha egyszer tényleg elvágná, akkor annyira, hogy az I anyukájának a feje pattogna a földön.
Éppen azon töprengtem, hogy miként reagáljak erre a fordulatra, ami felelős és előremutató lenne szülőként meg felnőttként is, de oltári mázlimra a gyerkőcök megoldották a problémát: a fenti képet igen viccesnek gondolták és vidáman nevetgéltek rajta. Annyit a kacaj csillapodtával megkockáztattam, hogy ez azért nagyon durva dolog lenne és senkit nem szabad bántani.
Kár volt beleavatkoznom, mert ezzel kizökkentettem a tárgyalást. P azzal zárta le a témát, hogy I szülei mégis nagyon szigorúak, mire I közölte, hogy jó az apukája az, de az anyukája nagyon kedves. Ebben maradtak mire én megkértem a lányomat, hogyha végzett a cipőhúzással és a pisiléssel, akkor jöjjön utánunk Dávid öltözőjébe. Elbúcsúztam a lányoktól és miközben a fiamat öltöztettem azon töprengtem, hogy lehet, hogy idegeskedek heti kétszer, ha késünk a reggeli rohanásban, de még így is ezerszer normálisabb apja vagyok a gyerekeimnek, mint amilyen I-nek jutott.