Orange is the new Black, 1 évad
Mennyire lehet unalmas egy női börtön? Mennyire lehet nyomasztó, kegyetlen? Fogalmam nincsen, de az Orange is the new black egy fokkal kellemesebb képet fest róla, mint amit eredetileg elképzeltem.
Vannak sorozatok amiket sokkal jobb nem élőben nézni, úgy értem, hogy hétről hétre követve az új epizódokat. Az Orange is the new black tipikusan ilyen sorozat, éppen ezért nem is bánom, hogy a már több, mint három évvel ezelőtti első évada csak most jutott el hozzám.
Fogalmam nincs milyen lehet egy női börtön, se itthon se az USAban, se a világ bármely más államában és ez a boldog tudatlanság valószínűleg jót tesz a sorozatélménynek. Tőlem akár lehetne ilyen is, épp elég vacaknak tűnik ez is, bár jóval emberibbnek, mint amilyen sztereotípiák élnek bennünk (bennem) ezekről az intézményekről.
A főszereplőnek sincsen túl sok infója, amikor önként bevonul, hogy fiatal(abb)kori botlásáért valamivel több, mint egy évet leüljön. Vannak elképzelései, hogy miként kéne viselkednie és az első részekben a sorozat főleg arra épít, hogy az új hús miként ismerkedik meg és igyekszik beilleszkedni a rendszerbe. Éppen jókor kezd kicsit nagyobb perspektívára váltani a sorozat, mikor elkezdi bemutatni a többi rabot és a történetüket, mert a főszereplőnk egymaga nem lenne képes elvinni a szériát. Nem mondom, hogy rossz lenne, mert azt amit kell megoldja, néha egész parádésan, de ez önmagában kevés. Vagy csak unalmas.
Szerencsére van egy csomó másik alak is, akikkel megismerkedik, és különféle konfliktusokba keveredik. Szépen elindul több, egyéni történet egymás mellett és ezek hol találkoznak, hol csak elvannak magukban, de mindenképpen remekül kitöltik a nem is annyira rövid (55 perces) játékidőt. Börtönőrök, fegyencek, tanácsadók, a börtön vezetése, ezek nagyjából egy világ, de a főszereplő, Piper vőlegénye révén kilátunk a rácsok mögül, egy olyan világba, ahol azzal kell megbirkózni, hogy a másikat elveszted egy nem is annyira rövid időre.
A vőlegényt alakító színész feje elég unszimpatikus volt az első perctől, aztán az IMDB segítségével rájöttem, hogy ő az Amerikai pités srác, Jason Biggs. Most vagy ennyire jó színész vagy szimplán ilyen az arcberendezése, nem tudom de remek választás volt bárhogyan is. Mert szerencsétlen Pipernek nem elég a börtön viszonyokkal megküzdenie, közben egy folyamatos érzelmi hullámvasutazáson vesz részt telefonon és beszélőn keresztül a teljesen egoista vőlegénnyel is. Amikor aztán a vőlegény elkezdi kiadni a börtönpletykákat élő adásban, akkor kezdenek végképp összecsapni a hullámok a lány feje felett.
Pár epizód után kezdett gyanús lenni, hogy az eredeti könyv írója is Piper, rákerestem a neten és beigazolódott a gyanúm: a sorozat alapjául szolgáló könyv visszaemlékezés, memoár. A kritikák szerint a sorozat csak az alapötletet nyúlta és a neveket, a többi már a Weeds alkotójának az érdeme, ha tényleg így van, akkor lehet, hogy kipróbálom könyvben milyen a sztori.
Szóval az első évad jó volt, kicsit döcögősen indult, aztán beállt egy jó egyensúly a fő cselekmény, a mellékszálak, a leszbikus kalandok és a meztelen mellek között. Időközben a sorozat már a negyedik évadán is túl van, lesz ötödik is és biztos, hogy folytatni fogom.