Kell-e nekünk vissza a kommunista iskola?
A PISA teszt eredményei nagy visszhangot keltettek a sajtóban, a vélemények erősen megoszlanak. Persze érkeznek okos meglátások és megoldási koncepció is van dögivel. Az egyikről írok pár szót, hogy szerintem miért nem jó.
Tényleg elszomorító, hogy romlik a magyar diákok eredménye a PISA teszten, de talán annyira nem is meglepő a dolog, ha azt nézzük, hogy egyes felnőttek milyen következtetésekre jutnak ebből a hírből.
Délelőtt az Index Facebook oldalát olvasgatva futottam bele egy érdekes hozzászólásba. Az Index készített egy mini-PISA tesztet és a megosztás alatt szörnyülködött az Internet népe. Mindenki a maga véleményének megfelelően, hol a jelenlegi, hol a régebbi kormányokat szidva, de voltak olyanok is, akik a mai fiatalságot tették felelőssé. Az ilyen hozzászólás dzsungelt nem nagyon szeretem, de mivel korábban kitöltöttem (szégyenletes 11/12 eredménnyel) a kvízt érdekelt, hogy másoknak milyen sikerrel ment a dolog. Száz szónak is egy a vége, így futottam bele az alábbi hozzászólásba:
Vissza a múltba, építsük onnan a jövőt?
Szerintem elég ijesztő gondolat, hogy nyomjunk egy vissza gombot az oktatásban. Az ember úgy van megszerkesztve, hogy hajlamos szebbnek-jobbnak látni a múltat. Ezt mindenki tudja PISA teszt nélkül is.
Azért vannak fontos dolgok, amikre akár generációkon átívelve is emlékszünk, a legjobb példa talán pont a két világháború. A mai felnőttek már sok generáción keresztül értesültek erről, az én nagyszüleim is gyerekek voltak akkor, szóval igazán hiteles forrást a dédszülők jelenten(én)ek. Mégis egész Európa, de igazából a teljes Föld emlékszik rá, hogy ez rossz volt kerülni kell.
Négy generáció tudta, most kezd úgy tűnni, hogy a kollektív tudatból kezd kikopni ez a tapasztalat.
Nekem még van egy csomó személyes tapasztalatom a kommunizmusbeli oktatásról. Az sem volt jobb, mint a mai. Hogy igazából a mai milyen, arról bevallom: fogalmam nincs. Csak a híreket hallom, meg a hozzám hasonlóan onnan tájékozódó emberek véleményét. Ezek elég ijesztőek, nem kicsit aggódom, hogy két év múlva mit fog tapasztalni a lányom és rajta keresztül én is.
(Készülni kell, hogy otthon kipótolhassam, amit esetleg az iskolában nem kap meg.)
Én arra emlékszem, hogy az iskola a nyolcvanas években, de még a kilencvenes évek elején is csapnivaló volt. Az első pillanattól kezdve beskatulyázta a gyerekeket és igyekezett minél hatékonyabban átpasszírozni őket egy sablonon. Hogy közben mi hullott le, mi sérült azzal nem foglalkozott: nem volt a dolga. Ennek elviekben volt egy olyan nagy eredménye, hogy adott egy nagyon biztos alapot. Ez az alap mindenkiben ott volt, aki legalább átlagos eredményekre képes volt.
A kommunista iskola viszont az alapon kívül rekedteket elengedte, miközben nem inspirált többre. Rengeteg olyan élményem van, és erről nem egyszer írtam már a blogjaimban, hogy a kitűnő eredményeket hozó társaim mennyire érdektelenek voltak a világra. A művészetekre. Hogy igazából az az alap nálunk beállt a földbe, nem építettek rá házat.
Ez a rendszer hibája volt, egyértelműen. Ahogy az is a rendszer hibája volt, hogy a tanerő nagy része bizony éppen csak, hogy átlagos volt, de rengeteg teljesen alkalmatlan ember is a pályán maradt és éveken, évtizedeken át rombolta a rendszert, a fiatalságot, a jövőt.
Nekem általános iskolában nem egy alkoholista tanárom volt például. Részegen jött be órát tartani, nem adta le az anyagot, nem azzal foglalkozott amivel kellett volna. De volt olyan is, és az előző mellett ő a jó kategória, aki bejött, megmondta, hogy ettől eddig olvassuk el csendben az aktuális fejezetet a tankönyvből, aztán töltsük ki a munkafüzetet itt meg itt. Miután ezzel megvolt odaállt az ablakhoz és sminkelte magát.
Óra végén elköszöntünk.
Arra is emlékszem, hogy a jó tanárok egyáltalán nem a tanmenet, a tanrend alapján tanítottak. Emlékszem, hogy volt, aki bejelöltette a könyvben azokat a részeket, amiket nem kért, mert hülyeség volt. Volt, aki jegyzetelésre buzdított és azt kérte a dolgozatban, amit órán leadott.
És volt aki tudott inspirálni. Könyveket mutatott, jó jegyet adott a plusz munkáért, akár egy jó meglátást is díjazott. Buzdított, arra törekedett, hogy lássunk ki a keretből.
Na ezek a tanárok voltak nagyon kevesen. Nem szeretnék visszatérni ide.
Jó, de akkor mi lesz?
Őszintén: fogalmam nincs. A jó hír az, hogy nem is nekem kell ezt megoldanom. Erre van a szakma, a szakszervezet, a kormányzat. A rossz hír az, hogy legalább 26 éve nem képesek megoldani ezt a problémát, korábban erre, a mai elképzeléseink szerint, esély sem volt, pedig már akkor sem volt ismeretlen.
Egy biztos: az semmiképpen nem fog előre vinni, ha a múltba nézünk.
(Borítókép: Rear view of class raising hands — Image by © Royalty-Free/Corbis)