Baška sikátorai
Baška persze még mediterrán mértékkel nézve is egy nagyon kicsi város. Városka. Igazából a régi város egy utca meg a kikötő partja.
Azt hiszem egy nyaralás mindig nagy élmény, de nekem az idén nyár végi baškai kirándulás extra élményeket hozott. Egyrészt ez volt hat éve az első külföldi utazásunk Zsófival és lassan már csak valami távoli emlék maradt, hogy mennyire jó érzés átlépni az országhatárt és valami nagyon más világba csöppenni. Másrészt ez volt az első külföldi utazásunk a gyerekekkel (ami sok mindent megmagyaráz az első mondatról) és néha szinte a saját szüleimnek láttam magamat, sokkal inkább mint otthon bármikor.
Újra mediterrán utcákon járni, füge és olajfák árnyékában, a házak közül elő-elővillanó tenger kékjével, a sós-párás levegővel nagyon jó volt. Én igazán szerencsés ember vagyok, mert a szüleimmel 5 éves koromtól kezdve minden évben utaztunk, tengerhez jártunk, hegyekbe mentünk, nekem ez az egész nagyon otthonos környezet. Részben ott nőttem fel, még ha ez félig-meddig túlzás is. Az Adria, a Földközi tenger medencéje gyönyörű vidék.
Gyerekkoromban is imádtam a középkorból itt maradt, kőből épült városkákat, ahol a magasra nyúló házak között szűk és megkérdőjelezhető szagú sikátorok kanyarognak. Miután elolvastam pár könyvet Szerb Antaltól ez a sikátor imádat még erősebb lett bennem.
Baška persze még mediterrán mértékkel nézve is egy nagyon kicsi város. Városka. Igazából a régi város egy utca meg a kikötő partja. De az az utca igazán hangulatos kis sikátorokat növesztett minden irányban. Egyik oldalon a tenger felé néztek, a másik oldalon a meredeken emelkedő hegyoldalba épültek a házak. Ezekhez a házakhoz rövid kis utcácskák vezettek, magasba törő lépcsőkkel a végükben. Az egyik ilyen lépcsősornál elhűlve néztem, hogy egy fél ökölnyi repedésből egy komplett fa nőtt ki. Hogy maradt meg, mitől nem dől ki: egy rejtély. Mindenesetre csuda hangulatos volt.
A fotó 2016 augusztusában készült és pár napja már lájkolható az Instagram fiókomban is!