Richard Dawkins: Az önző gén

Furcsa módon az emberek mintha szívesebben feláldoznák az életüket háború idején, mint életszínvonaluk növekedését békeidőben.

Pár hete olvastam ki Dawkins 1976-ban megjelent művét, ami egy akkor úttörő szempontból vizsgálta meg a darwini evolúciós elméletet. Lehet, hogy akkoriban ezek forradalmi teóriák voltak, de az elmúlt 40 évben a jó részük mindennapos, evidens tudássá transzformálódott.

Én meg az Önző gén

Emlékszem, hogy még Pécsett laktam és az egyik barátunk kisfiát korrepetáltam angolból és ha már ott volt hetente kétszer nálunk, akkor már segítettem neki az egyéb leckéiben is. Én akkoriban főiskolás voltam és a válogatás nélkül elolvasott könyvektől tele volt a fejem egy csomó zavaros elmélettel, amiket évekig tartott elrendezni magamban. Valószínűleg ezt érezte meg rajtam a barátunk is, aki azt javasolta, egyik alkalommal mikor az angol óra után sétáltunk hármasban, hogy sokat segítene, ha elolvasnám az Önző gén-t, mert egy csomó mindent helyretenne bennem. Kölcsön is adta a könyvet, de valamiért el se kezdtem, ha jól emlékszem, aztán nemsokára elköltöztem Pécsről és visszaadtam neki a könyvét.
Azért évekig piszkált, hogy ezt kár volt kihagyni és amikor a Sapienst befejeztem elkezdtem kutatni utána. Viszonylag hamar sikerült beszereznem egy példányt és elég hamar végig is olvastam.

Valószínűleg 12-13 éve, amikor a kezembe került sokkal többet ért volna, mint most. Rengeteg dolog amit olvastam elég egyértelmű volt, más részei meg, hogy finoman fogalmazzak, túl bátornak tűntek. De a legérdekesebb az volt, hogy ’76-ban mennyi társadalmi folyamatot írt le etológus szemmel, amik ma mindennaposak.

A megjósolt társadalom?

Maga Medawar is azt hangsúlyozza, hogy a szelekció azoknak a géneknek kedvez, melyek elhalasztják más, letális gének hatását, és kedvez azoknak a géneknek is, melyek siettetik a jó gének hatását. Könnyen lehet, hogy az evolúció jórészt nem egyéb, minthogy a génműködés beindulásának időpontja a genetikai szabályozás alatt változik. Vegyük észre, hogy ennek az elméletnek nincs szüksége arra az előfeltevésre, hogy szaporodni csak bizonyos életkorokban lehet. Ha abból a feltevésből indulnánk ki, hogy az összes egyénnek egyforma valószínűséggel lehet gyereke bármely életkorban, a Medawar-féle elmélet rögtön megjósolná a későn ható ártalmas gének felhalmozódását a génkészletben, s ebből már másodlagosan következik az a tendencia, hogy idős korban csekélyebb mértékű a szaporodás.

Hogy egy kis kitérőt tegyünk, ennek az elméletnek az az egyik érdeme, hogy néhány meglehetősen érdekes elgondoláshoz vezet. Például következik belőle, hogy ha meg akarjuk növelni az ember élettartamát, erre két általános mód kínálkozik. Először, megtilthatnánk a szaporodást egy bizonyos életkor, mondjuk 40 év előtt. Néhány évszázad múltán ezt az alsó korhatárt felemelnénk 50 évre és így tovább. Elképzelhető, hogy az ember élettartama ezzel a módszerrel több évszázaddal kitolható lehetne. Mégsem tudom elképzelni, hogy bárki is komolyan intézményesíteni akarna egy ilyen stratégiát.

Amikor ilyen gondolatokkal találkoztam a könyvben, ami nem egyszer fordult elő, nem tudtam nem arra gondolni, hogy mindenféle tudatos szabályozás nélkül ezek a folyamatok maguktól beindultak. Legalábbis a Föld fejlettnek mondott régióiban mindenképpen. Egyre később születnek a gyerekek és az idős generáció egyre hosszabban él. A nagyszüleink korosztályából, aki megérte az ötvenet az jó eséllyel a nyolcvanat is, de inkább a 90 felé kacsintgattak. Persze ez a két dolog még nem függ össze szerintem, a hosszú öregkor jelen pillanatban inkább az orvostudomány fejlődésének az eredménye, hiszen ez a korosztály még elég fiatalon vált szülővé.

[su_box title=”Reklám (x)” box_color=”#E3E3E3″ title_color=”#282828″ radius=”0″] [/su_box]

Aztán pár fejezettel később egy újabb korszakos tendencia jön szembe, ami még kapcsolódik is a fenti idézethez.

Főképp ez volt az a kérdés, amely körül az 1. fejezetben említett „csoportszelekció”-vita dúlt, mivel Wynne-Edwards, a csoportszelekció eszméjének első számú népszerűsítője, a csoportszelekciót összefüggésbe hozta a „népességszabályozás” elméletével. Azt vetette fel, hogy az állategyedek szándékosan és önzetlenül csökkentik szüléseik gyakoriságát a csoport egészének javára.

Hipotézise nagyon vonzó, mert jól illeszkedik ahhoz, amit az embereknek egyénenként tenniük kellene. Az emberiségnek túl sok gyermeke van. A népesség nagysága négy dologtól függ: a születésektől, a halálozásoktól, a bevándorlástól és a kivándorlástól. A világ népességének egészét tekintve be- és kivándorlás nem fordul elő, s így csak a születések és a halálozások maradnak. Mindaddig, amíg szülőpáronként átlagosan kettőnél több gyermek éri meg a szaporodóképes kort, a gyermekszülések száma az évek során egyre gyorsuló mértékben nő. A népesség nem egyszerűen egy rögzített mennyiséggel növekszik minden nemzedékben, hanem inkább a már elért méret valamely rögzített hányadával. Mivel ez a méret maga is növekszik, a növekmény mérete is növekszik. Ha ez a növekedés akadálytalanul folyhatna, a népesség meglepően gyorsan csillagászati méreteket érne el.

Mellesleg egyvalamit még azok az emberek sem ismernek fel, akiket aggasztanak a népesedési problémák, nevezetesen azt, hogy a népesség növekedése épp úgy függ attól is, hogy mikor lesznek az embereknek gyermekeik, mint attól, hogy hány gyermekük lesz. Mivel a népesség nemzedékenként nő bizonyos arányban, ebből következik, hogy ha a nemzedékeket jobban széthúzzuk, akkor a népesség lassúbb évenkénti növekedést mutat. Így az „Állj meg kettónél” jelszó helyett éppúgy állhatna a „Kezdd el 30 évesen” jelszó is! De bárhogy is van, a gyorsuló népességnövekedés súlyos gondokat jelent.

A könyvet olvasva folyamatosan az az érzésed, hogy ez az ember 40 éve megjósolta a mai társadalmat, de nézhetjük úgy is, hogy megmagyarázta. Aztán amikor leteszed és végigrágod a fejedben az olvasottakat rájössz, hogy állati becsapós mert csak különböző magyarázatokat olvastál különböző helyzetekre, néha ugyanarra többet is. Nem Biblia, csak érdekes elme zsonglőrködés.