RNR 2016

Az elmúlt pár évben minden nyáron akadt alkalom arra, hogy a Balaton vagy Pécs irányában vonatozzak. Egyedül. Volt olyan is, hogy Cilivel, de az más élmény, bár szintén nagyon jó,  de amikor magam utazok, akkor kicsit újraélem a szabad huszonéves koromat. Meg a tizenévest.

Mert én rengeteget vonatoztam fiatal(abb) koromban. Hátizsák, cigi, a fülemben valami rock’n’roll. Király dolog volt.

Most vonatra ülni, harmincasként, apaként meg ilyen komolynak gondolt felnőtt emberként az egy kis mini szabadság. Jó megérkezni is, de még jobb az út. Amikor megint egy hátizsák meg valami rock’n’roll az útitársam.

Utazni, nézni a tájat, hallgatni a hangosbemondót, vidáman bólogatni a zenére hatalmas feltöltődés. Ilyenkor kicsit én lehetek teljesen, nincs semmi felelősség, semmi alkalmazkodás. Pár órányi önzés, amire néha szükségem van ahhoz, hogy működjön minden tovább. (Mint a koncertek két-három havonta.)

Néha azt gondolom, hogy ha majd tényleg öreg leszek és úgy érzem, hogy az egészet megette a fene majd felülök egy vonatra és akkor kicsit megfiatolodom újra.
Akár vissza se jövök, csak utazok és szólni fog valami rock’n’roll.