Janet Evanovich-Lee Goldberg: A Nagy Zsákmány

Fogalmam nincs, hogy mi csípett meg, amikor a Nagy zsákmány e-bookot beszereztem. Hónapokkal ezelőtt történt, lehet hogy ajánlotta valaki? Fogalmam nincs, mindenesetre most elolvastam és elhatároztam, hogy megpróbálok róla egy nem túl lehúzós kritikát írni.
Ebből adódóan rövid leszek.

Nagy hiányosságom lehet(?), hogy eddig még soha a büdös életben nem találkoztam Janet Evanovich nevével és munkásságával, pedig a moly.hu törzsgárdája szerint érdemes lenne megismerkednem valami Plum nevű nőszemély kalandjaival. Minden kritika úgy kezdődött, hogy várták és előre imádták a könyvet, mert Evanovich fergeteges stílusa és humora kihagyhatatlan.

Aztán elszomorodva írták, hogy valószínűleg a szerzőtárs, bizonyos Lee Goldberg közreműködésével sikerült kigyomlálni a humort a műből. Ezt én is tapasztaltam, bár itt-ott felütötte a fejét némi poénkodás, de ha nem fogadom meg a bejegyzésem elején, hogy csak jót írok, akkor erről is lehetne pár bekezdést elmélkedni.

Nagy erénye volt a könyvnek, hogy nem nyúlt a sztori, mint a rétestészta, hamar kiolvastam és ezért hálás vagyok. Mai felgyorsult világunkban ennél több időt eltölteni egy hasonló színvonalú művel megfizethetetlen lenne.

Könnyen emészthető mű, ahol nem kell sokat agyalnod azon hogy megértsd és kielemezd a karaktereket. Nem éled át azt a zavaró élményt, hogy a szereplőid egyszer csak elkezdenének élni:

• a főhősnő végig szexi, céltudatos és erőszakos,
• a főszereplő végig szexi, céltudatos és megbízhatatlan,
• a főhősnő apukája végig egy jófej, céltudatos Superman.

A többi szereplőre a legnagyobb szerencsénkre nem is nagyon kell odafigyelni, mert összesen, ha egy oldalnyit pazarolnak el a könyv takarékos lapfogyasztásából. (Örüljünk, ha ez ki lenne nyomtatva, nem pedig e-bookban kerül hozzám, akkor megnyugodhatnánk az őserdők végett.)

A Nagy zsákmány sztorija kellemes volt, nem kellett túlságosan megerőltetni a napi munka után megfáradt agysejtjeimet olvasás közben. Támogatom, hogy az írópáros nem vesződött az úgynevezett mellékszálak kidolgozásával és az alaphoz sodrásával. Ha, és ezt vastaggal húznám alá, ha tudna ilyet a html nyelv, ha egyáltalán használják ezt az oly ósdi eszközt, amivel csak felesleges mellékalakok és helyszínek kerülnek a könyvekbe, akkor sem bosszantanak minket azzal, hogy hozzácsatolják a főhősök sztorijához. Nem vesznek el olyan részletekben, mint karakterépítés, hanem mindezt inkább az olvasó fantáziájára bízzák.

Szerettem volna legalább ötszáz karaktert írni erről a regényről, de nem nagyon tudok többet hozzátenni érdemben a kritikámhoz. Nem is húzom tovább az idegeidet, Kedves Olvasóm csak annyit tennék még hozzá, hogyha kiolvastad a kötetet, akkor ne feledkezz meg a folytatásáról sem. Jómagam még nem jutottam a nyomára, de majd talán megpróbálom.

Nem ígérem, de ki tudja mit hoz a jövő.