Géczi János: A Bunkerrajzoló (Likó Marcell)

Fiatal embernek önéletrajzi (jellegű) könyvet kiadni eleve kockázatos vállalkozás. Már a Lovasi könyvnél se igazán értettem ezt a kapkodást. A Bunkerrajzoló esetében persze előfordulhat, hogy nem nagyon lesz később érdeklődés erre az életútra. Bennem most sem volt sok, aztán mégis elolvastam.

Azt hiszem tavaly előtt vettem meg a könyvet Zsófinak születésnapjára vagy karácsonyra. Jó ajándéknak gondoltam, mert a családba ő hozta be a Vad Fruttikat és egy időben sokat hallgatta. Mindig azt mondta, hogy Likó énekében nagyon szereti, hogy szépen artikulál, kimond teljesen minden szót. Szóval ezekből azt gondoltam, hogy egy jó ajándékot vettem neki, de már az átadáskor sem volt túl lelkes és azóta se nézett rá. Szóval ajándékként megbukott a könyv, legalábbis nálunk.

Engem nem igazán érdekelt. Szeretem a zenekart, a zenéjüket, de sosem éreztem túl érdekes embernek a frontembert. A könyv felkerült a polcra, aztán a tavalyi költözésnél leporoltuk, elcsomagoltuk. Decemberben pont az első kibontott könyvek közt volt és így előkelőbb helyre került az új lakásban, mert még nincsenek elrendezve azóta sem a könyveink, csak feldobáltuk a nagyját a polcokra. Szóval oda akarok kilyukadni, hogy márciusban amikor nem tudtam hirtelen mit olvasni ott vigyorgott rám pirosan és megszántam. Na, gyere legalább egyszer olvasson el valaki.

Hát ez majdnem meghiúsult.
Olvastam mostanság egy-két zenész életút könyvet, de messze a legrosszabb volt mindközött. Ami azért is fura, mert korban a legközelebb hozzám Likó áll, de minden másban egy világ választ el minket. Hiába nőttem fel én is egy lakótelepen, soha nem éltem át azt a tömény szocialista atmoszférát és a kilencvenes évek lecsúszását, mint Ő. Ezért azt hiszem örökké hálás lehetek a családomnak.

Persze nem ezért rossz a könyv, hanem mert stílusában töredezett, sokszor követhetetlen, csapongó. Nem tudom hogyan készült, de olyan, mintha valaki egy borozás közben mesélne az életéről. Lehet, hogy így is volt, de ez esetben nem sok nyomát látom Géczi János munkájának, nincs szerkesztve, nincs rendezve és láthatólag nem is nagyon irányította a beszélgetést. halad halad a történet a maga útján előre, van amit kétszer-háromszor is megtudhatunk és vannak hatalmas üres foltok, amiket úgy ki kell töltögetni vagy hiányérzettel eltelve át kell lépni.

(…) egyformán utáltuk a diszkót, egyformán szerettük a Kispált. A zenei ízlés a legfontosabb a tiniknél, ha ugyanazt kedveled, akkor valószínűleg barátok lesztek. A zene megmutatja a hasonló gondolkodást. – A Bunkerrajzoló 141. oldal

Olyan könyv ez, ami túl korán jelent meg. Folytatni kellett volna még 30-40 évig ezeket a borozós beszélgetéseket és ha még akkor is van érdeklődés Likó sztorijára, na akkor kiadni. (De előbb megszerkeszteni rendesen.)

Egy valamiért ajánlanám bárkinek is olvasásra, a Vad Fruttik szövegei sok helyen teljesen új értelmeket nyernek, ha ismered az itt leírt sztorit. Dehát az is igaz, hogy a szövegekkel eddig sem volt általában gond.

(A borítóképet az irodalmijelen.hu oldalról nyúltam. Köszi érte!)