Két Wodehouse: Golfőrültek, Galahad mindent elrendez

Jól indult az év kiolvastam a Trónok harca utolsó kötetét s belekezdtem abba a rengeteg Wodehouse e-bookokba, amit még ősszel szereztem. Holnap sajna már kezdem az idei munkát, de a múlt héten két kötetet is kivégeztem.

Golfőrültek

A legfrissebb hírek, amelyeket Vlagyimir Bruszilov Oroszországból kapott, kimondottan szívderítők voltak. Három komoly hitelezője veszett oda a burzsoázia legutóbbi lemészárlásakor, egy férfi pedig akinek 5 éve tartozott egy szamovár meg egy pár sárcipő árával, elmenekült Oroszországból, és senki sem hallott róla azóta. Nem rossz hírek nyomasztották a jó Vlagyimirt. Csupán az bántotta, hogy ez volt a nyolcvankettedik vidéki irodalmi fogadás, amelyen részt kellett vennie azóta, hogy az országba érkezett előadókörútra, és már torkig volt velük.

Fogalmam nincs a golfról, az egyetlen találkozásom ezzel a sporttal még kisiskolás koromban történt. A testnevelés tanárnőnk a kilencvenes évek elején az új pécsi golfpálya tulajdonosával kavart és így egy alkalommal elvittek minket is, hogy lássuk a híres zöld gyepet. A tulaj egy akkor hazaköltözött disszidens volt, egy ritka ellenszenves krapek. Pökhendi volt, túljátszott akcentussal, és hivalkodó gazdagsággal. Próbált tanítani minket, hogy fogjuk az ütőt, de hamar leragadt egy osztálytársnőmnél, aki láthatóan tetszett neki. Minekünk őket kellett utánozni. A dolog undorító és kínos volt, soha többet nem mentünk, de azt hiszem az osztályból ez egyikünket se rendített meg.

A Golfőrültek egy ennél sokkal vidámabb közeget mutat be és a golf igazából csak keretet ad Wodehousnak, hogy a már megszokott szerelmi (és anyagi) bonyodalmait újra felskiccelhesse. De a golf valahogy egész más ízt ad ezeknek a megszokott sztoriknak, főleg, hogy itt a hősök jórészt szabadulni igyekeznek az asszonyi kötelékekből.

A humor, a könnyed derű a megszokott, Wodehousszal nem tévedhetsz.