2015. október 24. 14:37

Trónok harca – George R. R. Martin

Pár hete a kollégám megkért, hogy segítsem ki egy mini honlappal, amit egy rokonának szülinapra adhat, egy rakás ebook letöltéssel. Az anyagot egy pendriveon kaptam meg és rengeteg könyv volt, amiket magamnak is elpakoltam. Köztük a teljes Tűz és Jég dala sorozat.

Évekkel ezelőtt már elolvastam az első könyvet és belekezdtem a másodikba is, de azt félbehagytam, finoman szólva sem voltam elragadtatva a könyvektől.

  •  Nem vagyok elájulva Martintól, mint írótól. Szerintem a tisztes mesterember szintjét üti meg.
  • Rohadtul irritáló, hogy kitekeri az angol neveket és szavakat. Ha csak meglátom a Ser megszólítást már szökik fel a vérnyomásom.
  • Kövezzenek meg, de elég amatőr dolognak étzem, hogy azért kezd el írni, hogy trilógiája legyen, aztán már az ötödik könyvön is túl járunk, de még láthatólag fogalma sincs, hogy lesz vége az egésznek.

Szóval mindezt már évek óta mindom, de most ennek ellenére belefogtam újra. Feltöltöttem a Play Könyvekbe az epub fájlokat és hazafelé a buszon elkezdtem átrágni magam újra rajtuk. A lapozás után elmondom, hogy miért élvezem most jobban.