2014. november 28. 21:46

Mark Twain: Jámbor lelkek külföldön

Lehet, hogy nem túl mélyenszántó minden soruk, hogy a szórakoztatás és a finom gúny előbbre való nekik, mint a mély mondanivaló, de pont ez a könnyedség teszi őket örökzölddé.

A múltkori pécsi utazásunk során kértem kölcsön a szüleimtől a könyvet, amit évek óta nem olvastam már. Anyu vette Apunak a 16. házassági évfordulójukra, ami azt jelenti, hogy ’92-ben került a családhoz. A fedele már lejár, de a lényege egyben van. Most, a blog írása előtt kicsit utánanéztem a könyvnek és csalódottan állapítottam meg, hogy a mienk egyike a rövidített kiadásoknak. Meg kell szerezni a teljes verziót is!

Twain könyvét én felolvasva hallgattam végig 1992 vagy ’93 nyarán a család Itáliai kirándulásán. (Inkább ’93 lesz az.) Minden nap, amikor megpihentünk valahol Anyu olvasott egy pár oldalt belőle. Mi Apával ejtőztünk vagy rajzoltunk. Pestum romjai, szicíliai tengerpartok képei kötődnek nekem ehhez a ronda-barna borítójú könyvhöz. Imádom.

A mai Vezúv meglehetősen szegényes dolog a Sandwich-mattawaii szigeteken lévő hatalmas Kilauea vulkánhoz képest, de azért örülök, hogy megnéztem. Megérte a fáradtságot.

Mondják, hogy a Vezúv egyik nagy kitörése alkalmával soktonnás tömör sziklákat hajigált ezer lábnyira a levegőbe, füst- és gőzoszlopai harmincmérföldnyire emelkedtek az ég fölé, és szélhordozta hamufelhői hajók fedélzetére hullottak le hétszázötven mérföldnyire a tengeren! A hamut mérsékelt távolságra elfogadom, ha valaki elfogadja a harminc mérföldes füstöt, de a magam részéről nem tudok túlságosan érdeklődni az egész história iránt. (Jámbor lelkek külföldön: 152. o. – Pompeji, az eltemetett város)

Sokan elmondták már minden erényét a könyvnek, ebben biztos vagyok, én csak azt szeretném kiemelni, hogy Mark Twain kalandjait olvasva ugyanaz a csodálatos élmény varázsol el, mint amikor Jerome K. Jerome Három ember egy csónakjábant forgatom: ezek a több, mint száz évvel korábbi emberek milyen modernek.

Modernebbek, maibbak, fiatalabbak, mint sok kortárs.

Lehet, hogy nem túl mélyenszántó minden soruk, hogy a szórakoztatás és a finom gúny előbbre való nekik, mint a mély mondanivaló, de pont ez a könnyedség teszi őket örökzölddé. Mark Twain utazásai, Montmorency és a három jóbarát evezése a Temzén érthető és átélhető lesz Cilinek és Dávidnak, de még a szépunokáimnak is. Mert kendőzetlenül emberi és vidám.

Nem is írok többet: tessék elolvasni azonnal.